Felmondtak a Neo FM dolgozói
Sajtótájékoztatón jelentette be a Neo FM rádiót működtető FM 1 Zrt. huszonhat munkatársa, hogy hétfőn azonnali hatállyal felmondott, hiába kezdeményeztek tárgyalásokat az új tulajdonossal. 

A Neo FM rádiót működtető FM1 Zrt. alkalmazásában álló 26 munkatárs hétfőn azonnali hatállyal felmondott munkáltatójának, mivel az nem fizette ki a béreiket – jelentették be a munkatársak a délelőtti sajtótájékoztatón. Elmondták továbbá, hogy amióta az FM1 Zrt.-t július elején felvásárolta a Medveczky Mihály ügyvéd által vezetett Dr. M-Media nevű cég, azóta nem fektetett egy forintot sem a rádióba.

Berényi Attila volt szakmai vezérigazgató-helyettes és hírigazgató a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a dolgozók nem tudnak azonosulni az új tulajdonos hozzáállásával. A dolgozók felháborodásával a Bumeráng stábja, amely külsős szerződéses viszonyban állt a rádióval, egyetért a rádió munkatársainak véleményével és döntésével.

Hétfőn és kedden konzervadás hallható a rádióban, és a dolgozók nem tudják, ezután mi várható. Berényi Attila azt is elmondta, hogy a dolgozóknak egy-két, illetve négyhónapnyi fizetéssel tartozik a rádió, és mivel nem látták a biztosítékot arra, hogy fizetésüket megkapják, ezért döntöttek a felmondásuk mellett. A dolgozók több alkalommal kezdeményeztek tárgyalásokat az új tulajdonossal, de ezek nem voltak eredményesek. Berényi azt is elmondta, hogy a csapat szeretne együtt maradni, többségükben a Sláger Rádió volt munkatársai.

Egyre nagyobb a baj

A huszonhat munkatárs felmondásával akár végleg megszűnhet a rádió, ugyanis nemcsak hogy dolgozók nélkül marad, de ilyen előzményekkel és körülmények között nehéz lesz új munkatársakat toborozni. Hiába tehát a Neo FM a Class FM-mel konkuráló magas hallgatottsága, ezeket a számokat majdnem megalakulása óta nem tudta pénzre váltani, legalábbis nem akkorára, hogy fent tudja tartani a rentábilis működését, és ezen felül pedig fizetni tudja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak (NMHH) a szerződésben lefektetett műsorszolgáltatási díjat is, amiből 750 milliós tartozást halmozott fel, a műsorszolgáltatási jogosultságával kapcsolatban pedig továbbra is vita áll fenn a Médiatanács és a rádió között.   

A felvásárlás után legelöször Földes Ádám vezérigazgató távozott, helyére a Berényi Attilából, Dr. Mezei László jogászból és a rádiós piacon ismeretlen Németh Tiborból álló menedzsment érkezett.

Az ügyben kerestük a rádió új tulajdonosát, ám a Medveczky Mihályt képviselő ügyvédi irodában senki nem volt, aki a rádió ügyében nyilatkozni tudott volna.