A „nem tévéző” tévénézők nevében

Hosszú ideig olyan emberként gondoltam – sokszor hivatkoztam is – magamra, aki egyáltalán nem, vagy legalábbis csak elvétve, nagyobb sportesemények alkalmával néz tévét, rádiót pedig még annál is ritkábban hallgat. Azon sztereotipikus értelmiségiek körébe tartozom, akiknek az otthonában több mint egy évtizede nem található tévékészülék.

Mégis, az elmúlt néhány évben egyre gyakrabban kaptam azon magam, hogy bizony éppen tévét nézek. Esetleg rádiót hallgatok. Annyi különbség volt csupán e tevékenységek megszokott formáihoz képest, hogy nem egy falra szerelt LCD-képernyőre tapadt a tekintetem, nem egy asztali rádió sistergett a fülembe. Ehelyett a mobiltelefonomon vagy a laptopomon néztem egy hírcsatorna által pár óra csúszással a YouTube-ra feltöltött közéleti vitaműsort, podcastként hallgattam egy kulturális rádióbeszélgetést.

Az on-demand streamingszolgáltatások és a videómegosztók algoritmusai között sodródva ráébredtem, hogy ez a tévénézés dolog bizony nem fog egyhamar kiveszni a hétköznapjainkból, miképp a valóságban a videó sem ölte meg a rádiósztárt. Legfeljebb még nagyobb, többplatformos, multimédiás celebet csinált belőle. A képpont nem vész el, csak átalakul.

Lehet tehát tévékészülék nélkül élni, csak fölösleges: a tartalom úgyis megtalál. A mobilunkon, laptopunkon, YouTube-on, TikTokon, Instagramon. Sőt, manapság már a moziban is – ha valaki nem értesült volna, az egyik nagy kereskedelmi tévé zászlóshajóműsorának nyitó epizódját a Cinema Cityben lehetett megtekinteni a tévés premier előtt. Hús-vér emberek egy mozijegy árát kifizették azért, hogy kicsit hamarabb, kényelmes moziszékben, popcorn és üdítő társaságában nézhessék meg az egymást eláruló celebeket.

Szakmabeliként persze személyes élmények nélkül is tisztában vagyok a televízió mint médiatípus fontosságával. Tartalmi és hirdetői szempontból egyaránt. Ennek a súlynak és jelentőségnek kívánunk kiemelt figyelmet szentelni a Kreatív novemberi lapszámában. Az ősz ráadásul igazi csúcsidőszak tévés szempontból: míg nyáron mindenki a szabadban, tengerparton, teraszokon és esküvőkön tölti az estéit és hétvégéit, novemberben a romló időjárás és korai sötétedés a képernyők elé szögezi az embereket.

A 2026-os év ráadásul rég nem látott változásokat hozott a hazai tévés világban, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Lapunk megjelenésének pillanatában is zajlik a közmédia átalakítása, immár az új vezérigazgatói pályázatot is kiírták. Több szemszögből is rápillantunk erre a komplex folyamatra. Interjút közlünk Polyák Gáborral, az NMHH és a Médiatanács frissen kinevezett elnökével a hatóság jövőbeli terveiről, a médiaszabályozásról és az átalakuló médiatérről. Beszélgetünk Szeleczky Ádámmal, a köztévé megbízott programigazgatójával a most megkezdett folyamatok állásáról, az átmeneti időszak kihívásairól és a jövőképről. Egy másik cikkben pedig nemzetközi kitekintést adunk a világban működő különféle közmédiamodellekről.

A szabályozói és közszolgálati kérdések mellett üzleti szempontból is körbejárjuk a tévés piacot. A nagy tévétársaságok felsővezetőit az idei év tapasztalatairól és a 2027-es várakozásaikról kérdezzük, bemutatjuk az egyes médiacégek social mediás stratégiáit, az üzleti képet pedig azzal tesszük teljessé, hogy a hirdetői oldal szemszögéből is megvizsgáljuk a szektort: fontos piaci hirdetőket kérdezünk meg arról, hogy mit is jelent ma egy márka és a márkát menedzselő marketinges felsővezető számára a televízió mint hirdetési felület.