hero
Balkányi Nóra 2021. június 24. 16:55
18+ jelzés kerülhet a legismertebb LMBTQ magazinra, a Humenre
A havonta megjelenő Humen Magazin tartalmi és kiadói oldala még Spanyolországba is költözhet, komolyabb bírságot nem kockáztatnának meg.

„Mostanra tudatosult bennünk biztosan, hogy a módosított törvény harmadik paragrafusába pontosan beleillünk: 18 éven aluliaknak semmilyen tartalmunkat nem mutathatjuk meg. Az ügyvédünk kategorikusan kijelentette, hogy a Hument akár »LMBTQ propagandának« is tekintheti a jog” – mondta Erdei Zsolt, a magazint kiadó Humen Media Group alapító ügyvezetője a Kreatívnak.

A megszavazott, és frissen a köztársasági elnök által is aláírt meleg- és transzellenessé térített törvény szerint – sok más, oktatói tevékenységre vonatkozó tiltás mellett – a homoszexualitást a tévében csak 22 és 5 óra között lehet megjeleníteni, reklámokban pedig csak úgy, ha azok elérhetetlenek a 18 éven aluliak számára.

Két egymásra mosolygó pasi egy kreatívon már törvényt sért?

Erdei azt mondta nekünk, számukra is nehezen értelmezhető a módosított törvény.„Ha két pasit rakok egy kreatívra az egy meleg pár vagy két meleg barát? Ha egy ügyfél a hirdetésében akár burkoltan is, de melegekhez szóló szlogent használ, az milyen kategória? A hétszínű szivárvány nem LMBTQ reklám, de a Pride szimbóluma, a hatszínű igen?” Az is komoly problémát okoz, hogy nem tudják, milyen büntetésre számíthat, aki törvényt sért. Mivel komolyabb pénzbüntetést nem bírna el a vállalkozás, valószínűvé vált, hogy a Humen Magazin címlapjára kikerül a „csak felnőtteknek szóló tartalom” szöveg. A szexlapokra jellemző fedett vagy csomagolt megoldást elkerülnék. 

„Meg szeretnénk felelni a törvényi előírásoknak, ezért jelezni fogjuk, hogy a tartalmainkat csak 18 éven felüliek olvashatják. Emellett, hacsak valami csoda folytán vissza nem vonják a törvényt, a biztonságunk érdekében a Humen Media már létező, épp parkolópályán álló spanyol ága veszi át a nyomtatott lap és a weboldal üzemeltetését.” Ez Erdei elmondása szerint azt jelenti, hogy egy Spanyolországban bejegyzett céghez kerülne a magazin kiadói és tartalomgyártói tevékenysége, amire így már spanyol törvények vonatkoznának. A magazin emellett magyar nyelvű maradna, a médiaértékesítés pedig itthon folytatódna. A spanyol vonal oka Erdei Zsolt kötődése az országhoz, élt korábban Barcelonában és Madridban is.

Beikszelni a 18+-os dobozt

Azt, hogy már a júliusi Humenen is látható lesz-e 18-as jelzés, Erdeiék még nem tudják. „A következő lapszám hó közepén fog kijönni, így még kicsit kivárunk.” A magazin most arra koncentrál, hogy az év elején bevezetett előfizetői körét tágítsa. „Azzal lehet minket támogatni, ha minél többen csatlakoznak az előfizetői programunkhoz.” Ahogyan már sok más médiumnál, az előfizetői kör célja itt is a lapot támogató közösség kiépítése. Aki előfizet, a lap mellett letölthető virtuális myHumen kártyát kap, amivel kedvezményekhez jut a Humen vállalati és szolgáltatói partnereinél. Az előfizetői jelentkezésnél még nincsen kipipálható „elmúltam 18 éves”  doboz, de törvény miatt ez is megérkezhet. 

A Humen Media Group tavalyi marketing felmérésére kétezren válaszoltak, közülük 74,8 százalék volt 18-49 év közötti. Erdei szerint a maradékból a 18 éven aluliak körében a magazin tizenpár százalékot is elérhet. „Ez nagy arány, mivel ez a korosztály szinte nem is fogyaszt printet.” A Humen tervezett felmenni a kifejezetten 18 év alattiak social felületére, a TikTokra is, de a mostani helyzetben egyelőre nem próbálkoznak. 

„Bármilyen felnőtt tartalomnál beikszelheti egy fiatal, hogy elmúlt 18 éves. Szerintem ugyanúgy fel fog járni ez a korosztály is a Humen Online-ra, mint eddig. Az más kérdés, hogy a törvény veszélyezteti őket – nekik épp információra lenne szükségük. Épp a módosító bejelentése előtt történt tragédia: egy 13 éves meleg fiú lett öngyilkos, mert nem tudott beilleszkedni. Ha törvényesen járunk el, benne van a pakliban, hogy több ilyen eset lesz” – mondta még Erdei.

Az ügyvezető szerint a Humen Magazin amúgy egyre jobb hirdetői környezettel találkozik, az elmúlt években óriásit fejlődött a közeg és sok vállalkozói partner áll ki mellettük most is.

A kormánynak hála LMBTQ médiumokat összefogó európai szövetség is alakul

A homofób törvénytervezet egy európai LMBTQ médiumokat összefogó szövetség megalapításának is megadta az utolsó lökést. „A módosító bejelentése óta nagyon sok támogatást kapunk szerte a világból. Az, hogy összefogjanak az európai LMBTQ médiumok, egészen világos lett a törvény miatt.” Egyelőre tíz ország tíz médiuma alapítja meg a szövetséget, aminek az indulását a nyár folyamán fogják bejelenti.

Pink marketing, travel, event

A magazint kiadó Humen Media Group a tartalomgyártás mellett még több területen aktív: foglalkozik pink marketinggel, turisztikai projektekkel és rendezvényszervezéssel is. Tevékenységeiket – a kommunikáció finomhangolása és a mindenki számára elérhető tartalmak korosztályos jelzése mellett – folytatják.