Ők lettek a Cannes Young Lions előválogató nyertesei

Ők lettek a Cannes Young Lions előválogató nyertesei

Hét kategóriában versenyezhettek a 31 év alatti fiatalok.

Mi történne, ha eltűnne a Balaton?

Mi történne, ha eltűnne a Balaton?

Először indult magyar csapat a Young Lions pr-szekciójában, és a 24 versenyző közül egyből be is húzta az aranyat. Egyben ez a második arany színű magyar díj a Cannes Lions történetében. Hadnagy Lucának és Medina Palomának egy napja volt rá, hogy kommunikációs stratégiát dolgozzon ki a Vöröskeresztnek. Először elsírták magukat a briefen, aztán eltüntették a Balatont. Helyszíni interjú.

Ezek az ifjú reklámosok repülhetnek Cannes-ba

Ezek az ifjú reklámosok repülhetnek Cannes-ba

Március 29-én és 30-án, a Premier Kultcaféban tartották a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (Maksz) által jegyzett Kreatív Utánpótlás (KRU) idei első versenyét, a Young Cannes Lions (YCL) előválogatót. Idén 10 főt, vagyis 5 csapatot delegál a Maksz a Francia Riviérára.

Megvannak az idei Young Lions győztesei

Megvannak az idei Young Lions győztesei

Négy fiatal páros mehet a Cannes Lionsre.

Megvannak a Young Lions magyar indulói

Megvannak a Young Lions magyar indulói

Április 20-án hétfőn tartotta a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (MAKSZ) az idei év első KRU (Kreatív Utánpótlás) versenyét. A Cannes-i Young Lions előválogatójaként is funkcionáló versenyen 27 csapat 35 alkotása versenyzett.

Két fiatal páros megy Cannes-ba a Young Lionsről

Két fiatal páros megy Cannes-ba a Young Lionsről

Múlt csütörtökön tartották a Cannes Young Lions magyarországi előválogatóját a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (MAKSZ) és a Kreatív Utánpótlás (KRU) szervezésében. Két kategóriában hirdettek nyertes párosokat. 

Pr-verseny is lesz a fiataloknak Cannes-ban

Pr-verseny is lesz a fiataloknak Cannes-ban

Pr versenyt hirdetett fiatalok számára a Cannes Lions a Young Lions mintájára. A fiatalok most is előválogatót követően mérethetik meg magukat a Riviérán.

Cannes-i bronz a Team Red fiataljainak

Cannes-i bronz a Team Red fiataljainak

Bronzéremmel jutalmazta a fiatal kreatívoknak szóló Young Lions cyber kategóriájának zsűrije a Team Red csapatába tartozó Vaskova Anabelát és Vass Dávidot.

Újabb nagydíjak Cannes-ban

Újabb nagydíjak Cannes-ban

Innovációs, mobil, média és közterületi kategóriában adtak át kedden díjakat a Cannes Lions reklámfesztiválon.

Nincs magyar shortlist Cannes-ban

Nincs magyar shortlist Cannes-ban

Egyelőre nem került magyar nevezés döntőbe a cannes-i reklámfesztivál 9 kategóriában. 

Kutya és pezsgő a Team Rednél

Kutya és pezsgő a Team Rednél

Hétfőn még a kutya is álmos volt a Team Rednél - derül ki Istvánffy Zoltán kreatívigazgató fotójából. Az 1 nap 10 kép sorozatunkhoz készített képeket. 

Lezajlott a Young Lions előválogatója

Lezajlott a Young Lions előválogatója

19 csapat vett részt a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (MAKSZ) Young Lions előválogatóján. Két páros mehet a cannes-i reklámfesztiválos megmérettetésre. 

Ha el akarsz menni a Cannes Lionsra

Ha el akarsz menni a Cannes Lionsra

Május 30-án tartja előválogatóját a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (MAKSZ) a cannes-i Young Lions versenyre.