Igyekeztem tüzetesen átolvasni az elmúlt időszak Kreatív Recharge cikkeit, olyat azonban nem találtam, ahol egy ex-kreatívos, (vagy pontosabban fogalmazva, a Kreatívot gondosan nevelgető pphmédiás) vall magáról. Merthogy én ez lennék, 8 évig dolgoztam néha szorgos hangyaként, máskor kapitányként, olykor pedig a kiállhatatlan és mindenkivel csak összevesző, de azért néha talán szerethető értékesítési vezetőként a kiadó kötelékében.

Aztán eljött a 40., és mivel az agyam egy belső zugában már egy ideje dolgozott a 4x20-as életmodell kipróbálása, gondoltam, carpe diem, legyen akkor recharge! És, hogy mi a 4x20? Egyesek azt vallják, hogy az első 20 évünk a tanulás, a második a dolgozás, a harmadik az aratás, a negyedik pedig az ajándék – amennyiben elérjük, minden további napot ajándékként élhetünk meg. Nem volt persze ehhez semmim! Sem elképzelésem, sem Dél-Amerikában örökölt aranybányám, sem csajom, aki eltartott volna, de eltökéltségem igen, és ez úgy tűnik elégnek is bizonyult. 

Meg persze egy csomó hobbim, a bringázástól kezdve, a motorozáson, hegymászáson, síelésen, búvárkodáson és utazáson át, egészen a főzésig, amelyekről egyenként is lehetne Recharge-cikkeket írni, de azok ugyanúgy unalomba fulladnának, mintha csupán csak úgy döntöttem volna, hogy innentől ezek egyikének, vagy mindegyikének élek. Ez egyrészt a bankszámlám ijesztő ütemű apadásához, másrészt egy újabb gyors kiégéshez vezetett volna, márpedig ez történik akkor, ha valaki valamit túl koncentráltan és túl sokáig csinál, legyen az bármennyire is kedves számára. És igen, például az utazásban is ki lehet égni, új életemben ugyanis van szerencsém sok világjáróval beszélgetni, akiknél ez egy időről-időre felbukkanó jelenség, aminek elkerülésére vannak persze módszerek…-spoiler: erről is írok a könyvemben, na de erről majd később. 

A Covid nekem, a kovászos kenyérsütés nem megtanulásán túl arra is jó volt, hogy hagyjam, hogy a lelkem utolérje a testemet. Ezt a csodálatos dolgot nemcsak azért ajánlom mindenkinek, mert egyszerűen a nagy büdös semmit kell ahhoz tenni, hogy bekövetkezzen, hanem azért is, mert ilyenkor az agy végre egy picit szabadságra mehet, és ez olyan gondolatokat eredményez, amelyekre a napi rutinok és to do listák teljesítése közben esélye sincsen. Így az embernek van lehetősége újra „megalakulni”, és például kitalálni azt, hogy hogyan lehet egy hobbit valamiféle kereső tevékenységgé, ne adj isten önmegvalósítássá formálni, ami talán abban is segíthet, hogy elkezdjük ostromolni a Maslow-piramis kevesek által meghódított, legmagasabb csúcsát, az önmegvalósítást!

Így lett a RoadMovie Podcast, meg úgy, hogy életemben nemhogy stúdiót nem láttam még belülről, de a mikrofont sem szerettem, hadartam (most is) és semmilyen elképzelésem nem volt arról, hogy hogyan lehet egy ilyen csatornát összerakni. De egy újabb, azóta általam is mantrázott életokosság segített, vagyis a nagy célok apró lépésekre bontásának megkérdőjelezhetetlen hasznossága: a távoli vágyakba általában bele sem vágunk, de mindent, tényleg mindent fel lehet osztani apró feladatokra is, amelyek egyenként már nem is tűnnek olyan teljesíthetetlennek. 
Aki nem klikkelt egyből a linkre, annak elárulom, (tippem szerint a többségnek) hogy ez egy utazási tematikájú podcast, aminek a négy éve tartó építgetése mellett arra is volt időm, hogy a cikk elején említett hobbijaimnak megfelelő időt szenteljek a még élvezetes, de semmiképpen sem kiégés-veszélyes keretek között.  

Na de miért? És hol van ebben a feltöltődés? Egyrészt a podcast harmadik éve környékén megértettem, hogy a médiasales világában eltöltött, olykor feleslegesnek tűnő évek mégsem voltak teljesen azok, hiszen képes lettem immáron a saját csatornámat cápák között is eladni, ami meglepő módon nem a pénz, evéshez szükséges létjogosultsága miatt töltött fel, hanem azért, mert egyszerűen élvezem, hogy magamat adom el magamért, és nem valaki más zsákját adjusztálom fizetésért. 

Másrészt – és erre szintén csak menet közben jöttem rá –, hogy tartalmat gyártani, ezáltal maradandót alkotni, sőt akár életeket megváltoztatni, egy sokkal magasabb polcra helyezi az ember lelkét. A legtöbbeknek „csak” érdekes történetek ugyanis másoknak inspirálóak, tanulságosak, amelyek olyan döntéseket indukálhatnak, amelyek ezen impulzusok nélkül nem születhettek volna meg. Ha pedig erről időről-időre visszajelzést is kap az ember, az nagyon komoly feltöltődést eredményez.

Így vettem a bátorságot ahhoz is, hogy saját gyermek híján alkossak magamnak egyet, amit egy könyv formájában tettem meg, így marad utánam valami akkor is, ha utódügyben változatlan marad a helyzet. A 99+1 hiba, amit ne kövess el az utazásod alatt! c. könyv, az elmúlt 4 év tanulásának az eredménye, saját hibákból és persze másokéból is, amelyekből volt szerencsém jópárat végighallgatni, a RoadMovie eddigi 70 adása alatt. 

A feltöltődés szerintem alkotás, amit mindenki másképp valósít meg. Sporttal testet és teljesítményt, főzéssel ételeket, festéssel művészetet, utazással gondolatokat…, de mindegyikkel alkotunk valamit, amit én ebben a műfajban találtam meg.

A szöveget a bemutatott alanyok írják.