Mindenki írhat Recharge-ot, akinek van hobbija – hangzott el a szerkesztőségi megbeszélésen, amikor azt tervezgettük, hogy a félig ünnepi decemberre milyen tartalmakkal készüljünk. A hobbi szó hallatán kissé kényelmetlenül éreztem magam, mert egyetlen kitartó tevékenységem van, az olvasás, de arról már írtam, éppen egy évvel ezelőtt.

Aztán utánanéztem a hobbi szó etimológiájának, és a szenvedéllyel űzött kedvtelés, szórakoztató tevékenység definíció alatt ezt találtam: 

Nemzetközi szó, az angol hobby-horse (‘vesszőparipa mint gyerekjáték, hintaló’) szókapcsolat önállósult első tagja, amely már az angolban felvette átvitt ‘vesszőparipa’ (‘kedvenc téma’), majd ‘kedvtelésből végzett tevékenység’ jelentését.

Szóval, ha a vesszőparipáról kell írni, akkor mindjárt jobb. 

Mert az én feltöltődésem (recharge-om) nem a nagy, látványos, széles gesztusoktól történik meg. Nem kell hozzá hónapokkal előre tervezni, úti lázban égni, jegyet foglalni, keresgélni, hol lehet bődületeset enni, vagy minél hosszabb és minél nehezebben leküzdhető távokat futni.

Nem, nem kell nekem semmi ilyen, mert ebben a túlstimulált világban, családanyaként egy dolog tölt fel igazán – természetesen a férjemmel és a lányommal töltött időn túl – az egyedüllét, otthon. 

Amikor nem kell sehová menni, amikor lehet csak úgy lenni. Élvezni az időtlenséget.

Ahogy Zubreczki Dávid az alvást tartja hobbijának, úgy én az otthoni egyedüllétet szeretném annak tartani. Vesszőparipámnak. Ehhez persze a folyamatos vágtából vissza kell venni, le kell lassulni. Rendszeresen kell gyakorolni a semmit, méghozzá abszolút szigorú keretek között: nem szabad semmilyen tolakodó feladat előtt fejet hajtani és azt alázatosan megcsinálni. 

Nem szabad se cikket írni, se hűtőt takarítani, se gyerekruhát válogatni. Hanem önmagamra figyelve csak létezni. 

Ha épp jól esik, akkor olvasni. Ha ahhoz van kedvem, akkor filmet nézni, jógázni, gyerekruhát válogatni, hűtőt takarítani.

Vagy éppen semmit sem tenni.

De mindezt valami feszítő kényszer, tudatos kikapcsolni/kikapcsolódni akarás nélkül.

Passzív pihenéssel tölteni az időt.

Ez nem könnyű, és sokan nem akarnak ilyen módon szabadságot pazarolni. Pedig lelassulni – ez is vesszőparipám – nagyon jó. És a sima dolgozós napokon is érdemes beiktatni egy-egy ilyen órát. Persze, erre sokan mondják, hogy az esti sorozatnézés is lazulás, meg hogy a barátokkal töltött idő vagy a futás egy erdőben az, ami feltölti az embert. Nekem azonban egy idő után a szokásos kikapcsolódós tevékenységeim is olyan rutinná válnak, amik elvárásokként vernek gyökeret magammal szemben – és végül befeszülök. 

Szóval ahhoz, hogy az elemeim újratöltődjenek, rendre le kell nullázni a tevékenységeimet. Ebben vannak támogatóim, akik utána vidám, türelmes és nem feledékeny szerettüket kapják vissza. 

A semmit pedig művészi szintre is lehet emelni, jár érte az ováció is: