Egy normális ember (ha még van ilyen a reklámszakmában) mindent megtenne azért, hogy elkerülje. Ámde: tudva, hogyan zajlanak a dolgok, és ismerve a kötelező verseny-ajánlattételekre vonatkozó EU-törvényeket, úgy tűnik, a tenderezés jövője hoszszú és egészségtelen. Tény, hogy sok hirdető támogatja az intézményt (a döntéshozatal legkényelmesebb módját) egyre irracionálisabb okok miatt. Hogy az ügynökségek képesek-e effajta „szépség-, szakértelem- és kitartásteszteken” nyerni, még mindig a vitalitás fokmérője (ez meglehetősen gyanúsan hangzik). Sosem elleneztem az irracionális és gyanús ötleteket, ha segíti az üzletet. De a tender már nem a kampánytervezés része, hanem mesterséges stratégiai, média- és kreatív gondolkodást hozó végpont. A határidő és a tét miatt az ügynökség a végsőkig feszül, hogy előrukkoljon egy – ideális reklámvilágban működő – média/kreatív képzőművészeti alkotással. És mennyi tenderre készült ötlet van, amely sosem lát napvilágot? J. Bullmore szarkazmusával: a tenderek „feszültséget, kiadásokat és abszurditást kombinálnak kb. egyenlő részben”. Hogy a tenderek megmutatják az ügynökségi potenciált? Őszintén: hányszor néztél végig egy borzalmas filmet egy brilliáns beharangozó után? Jobb lenne, ha figyelnénk a helyi piaci lehetőségekre: sok hirdetőnek kell egy jó ügynökség. Komoly hozzáállással, szorgalommal természetesebb környezetben és időkorlátok nélkül lehet célt érni. Ez talán mindkét félnek időigényesebb, de költséghatékonyabb és jobb piaci részesedést is hozhat.
Becsült olvasási idő: 1 perc
Ön szerint sérti-e a szabad versenyt, ha egy ügynökség nem tenderen, hanem megbízásos alapon nyer ügyfelet?
A válasz azon múlik, az ember nyertes-e vagy vesztes. Ha valaki gyakran mindkettő, elkezd kevésbé érzelmesen, sőt cinikusan látni. A tenderek hozzák a legszebb csúcsteljesítményeket és a legmélyebb lehangoltságot – nem beszélve a világ legrosszabb pizzáiról.
