Őszintén: mindannyiunk álma az olyan visszatérő ügyfél, aki csak és kizárólag minket akar. De azt is tudjuk, hogy a legharmonikusabb ügyfélkapcsolat is elfáradhat, és ilyenkor az ügyfél körülnéz a piacon. Ezzel nincs is baj. A kérdés azonban egy etikai felvetést is tartalmaz: van-e az ügynökségi piacon valódi szabad verseny, illetve a magyar tenderezési gyakorlat mennyire támogatja a verseny valódi szabadságát? Ez egy kis ország, ahol mindig is szerepük volt az urambátyámhelyzeteknek. Mióta „kitört” a piacgazdaság, élesedik a „szabad verseny”, a sok fókára még kevesebb hal jut, helyenként úgy tűnik, ez a gyakorlat szinte teljesen lefed bizonyos iparágakat. A marketingkommunikáció is ilyen iparág. Innentől nem az a kérdés, hogy egy ügynökség megbízást kap vagy tendert nyer, hanem az, valódi tender-e a tender? Csak súgva merem megkérdezni: ki beszél itt szabad versenyről?

Mindannyian ismerjük a szakmában szájról szájra járó sztorikat a tendernek álcázott megbízásokról. Ezekben mindig van egy álgyőztes (eleve elrendelve) és vannak a többiek, akik időt, energiát – nem utolsósorban pénzt – beleölve a részvételbe, nem rendelkeznek kellő információval arról, hogy az adott „szabad verseny” már a kiírás pillanatában eldőlt. Az elmúlt 12 év tapasztalatára hivatkozva (magunk is többször szaladtunk bele a fenti helyzetbe), azt gondolom: minden ügynökség ügyfelet akar tenderrel vagy anélkül, és nem hiszem, hogy az ügyfélszerzésben bármely céget megakadályozná a szabad verseny nemes elvével együtt járó morális kötöttség. Összefoglalva: ha a Klapp nyeri a megbízást tender nélkül, akkor nem sérti, ha nem, akkor persze kikérem magamnak!