Az interjú eredetileg a Kreatív 2022-es nyári számában jelent meg.

Kérlek, eleveníts fel egy pillanatot az életedből, amelyben nem azt a Holló Mártát láthatjuk, akit a televízió képer­nyőjéről ismerünk!

Nehéz kérdés. Bízom abban, hogy ugyanaz az ember vagyok minden helyzetben. Másrészt azok, akik csak a képernyős munkámat ismerik, nem láthatták, amikor felnőtt fejjel visszaültem az iskolapadba, vagy amikor tanácsadóként segítettem egy vállalat munkáját. Tudatos döntésem volt az is, hogy a magánéletemet nem a nyilvá­nosság előtt élem.

A téged közelről ismerők szerint mindig is maximalista voltál. Egyesek szerint pedig egyenesen „kocka” vagy. Igazuk van? 

Abban igen, hogy maximalista vagyok. Az állandó elége­detlenség nem jó állapot. Idővel el is kezdtem látni ennek nehézségeit, megismertem a korlátaim. A kocka jelző nem szerepel az énképemben. Annál sokkal kreatívabb és fel­szabadultabb vagyok, de elfogadom, ha vannak olyanok, akik vonalasnak éreznek.

Mennyire jellemző rád a szemtelenség?

Vannak helyzetek, amelyekben szemtelen, pikírt vagyok, de talán jobb szó a játékosság. Miért kérdezed?

Úgy tudom, hogy 22 éves főiskolásként úgy sétáltál be többedmagaddal az RTL-hez, hogy csak akkor mondasz igent az ajánlatukra, ha saját műsorod lesz.

Valóban volt bennünk egy „csak azért is, majd mi megmutat­juk” attitűd. A színművészeti főiskola alatt a Magyar Televízió Úton Európa című műsorában dolgoztam Losonczi Líviával, Hardy Mihállyal és Benda Lászlóval. Életem egyik legszebb korszaka volt. Rengeteget tanultam tőlük. Amikor az akkor induló RTL megkeresett minket – Marsi Anikót, Batiz And­rást és engem, Kolosi Pétert más úton hívták be az interjúra –, közölték, hogy mindannyiunkat Híradó-riporternek hív­tak, mire azt válaszoltuk, hogy ezt az ajánlatot nem fogadjuk el, mert mi saját műsort szeretnénk. Ahhoz, hogy ilyen magabiztosak legyünk, szükség volt a különbözőségünkre is. Anikó volt talán a legszemtelenebb, András a legdomi­nánsabb, én pedig az, aki próbáltam mindent organizálni. Az akkori hírigazgató, Krecz Tibor egy nyitott személyiség volt, szerintem megtetszett neki a szemtelenségünk, így a felvételi beszélgetés egy pontján feltette nekünk a kérdést, hogy ha nem híradót, akkor mit szeretnénk csinálni. Mond­tuk, hogy egy Ablak típusú magazinműsort: legyen színes, szagos, amiben van élet. Azt kérte, hogy másnapra adjunk le egy koncepciót. Emlékszem, az én akkori lakásomban gyűl­tünk össze, és egész éjszaka dolgoztuk. Miután prezentáltuk az ötletünket, azt mondták, rendben. Apróbb módosításokat kértek csak. Így született a Fókusz.

Megfogadtátok, hogy akárki lesz a műsorvezető, együtt csináljátok végig.

Ekkor már Kolosi Péterrel és egy másik osztálytársunkkal, Kovács Krisztina Tündével egészült ki a csapat, igaz, Kriszta elvállalt egy külföldi ösztöndíjat, így végül négyen marad­tunk, ami azt is egyértelművé tette számunkra, hogy egy női és egy férfi műsorvezetőre lesz szükség. Azt beszéltük meg, hogy annak is maradnia kell, akit nem műsorveze­tőnek kérnek fel. A próbafelvétel eredményeként Anikó és András vezette a műsort hétfőtől péntekig, heti váltás­ban. A Fókusz annyira sikeres lett, hogy néhány hónap múlva elindult a szombati kiadás, a Fókusz Plusz, Kolosi Péterrel és velem.

Szükségünk volt egymásra, noha nagyon különböző karakterek voltunk, amiről a mai napig azt gondolom, hogy a Fókusz sikerének egyik titka volt. Rengeteget vitat­koztunk, de legalább annyit nevettünk is. Mély és őszinte kapcsolat alakult ki közöttünk.

Ennyire jellemző volt a bajtársiasság a médiában szereplőkre?

Rengeteg időt töltöttünk együtt. Vidéki lány vagyok, hir­telen a munkatársaim lettek a barátaim is. Ma már ritka az ilyen egymásra való odafigyelés. A médiában jellemzően egyéni karrierutak vannak, miközben a televíziózás erős csapatmunka eredménye is.

Mi ejtett rabul a média világában?

Kiskorom óta van a személyiségemben egy nagyon nyitott, érdeklődő kíváncsiság és kapcsolódási képesség. Ezért sem az oknyomozó jellegű, hanem a kérdező, aktív figyelő ripor­teri magatartás volt jellemző rám.

Soha nem ábrándultál ki?

Amikor 2012-ben véget ért az RTL-es korszakom, lezárult bennem valami.

A Fókuszból mentél szülni, majd a Fél kettő című műsort bízták rád, ami rövidesen megszűnt. Ekkor küldtek el a csatornától.

Bajban vagyok, hogyan is beszéljek erről az időszakról, mert azóta helyére kerültek a dolgok. Annyi történt, hogy elmen­tem gyesre, magam helyett pedig kineveztem Jakab Ádámot, aki mai napig a Fókusz főszerkesztője. Miután egy év múlva visszatértem, kérdés volt, hogy hogyan folytassuk tovább, ami pici feszültséget okozott. Ráadásul ismételten teherbe estem. Nehezen fogadtam el, hogy a műsor, aminek létre­hozásában aktív szerepem volt, kicsúszott a kezemből. Van azonban egy képességem arra, hogy hamar felismerjem egy helyzetből adódó jó dolgokat. Ebben a helyzetben is ez történt. 2009-et írtunk, amikor már tervezték, hogy elindul az RTL II, és Kotroczó Róbert hírigazgató az új hírrészleg vezetésével szeretett volna megbízni. A beszélgetésünkre egy csütörtöki napon került sor, a következő hét hétfő­jéig mindent megszerveztünk, majd három hónap múlva kiderült, hogy az új csatorna mégsem indul el. Ekkor arra kértek, koordináljam az RTL online felületét, ami nagyon távol esett az érdeklődésemtől, így nemet mondtam. Ekkor ajánlották fel a Fél kettő című műsort. A válság utáni gazdasági megszorítások azonban hamarosan elérték ezt a műsort is. 15 éve voltam a csatorna munkatársa, azt gon­doltam, semmi gond, majd kapok más lehetőséget, de nem így történt, amit nagy keserűséggel vettem tudomásul.

Ki mondta ki az utolsó szót?

Közös megegyezéssel jöttem el. Kotroczó Róbert azt sze­rette volna, ha maradok, de a megváltozott feltételeket nem szerettem volna elfogadni. Ekkor már a Fókusz csapata sem volt teljes, Kolosi Péter már programigazgató volt, András elhagyta a csatornát, Anikó pedig a gyerekeivel otthon volt. Azt gondoltam, többet nem fogok televíziózni. Azután az élet úgy hozta, hogy 2017-től újra képernyőre kerültem, mint az ATV Híradójának és reggeli közéleti műsorának, a Startnak a műsorvezetője.

Egy kudarc is hozhat pozitív változásokat az ember életében.

Megtanultam, hogy lehet újrakezdeni. Azt, hogy nem csak és kizárólag a Fókusz szerkesztő-műsorvezetője vagyok. Visszagondolva, ez volt a legjobb dolog, ami történhe­tett. Ha nem így alakul, nem vezettem volna startupot (Newsonia – a szerk.), nem segítettem volna hazai és nem­zetközi vállalatok kommunikációját. Vélhetően nem végeztem volna el a CEU Business School EMBA-képzését, és nem kértek volna fel arra, hogy óraadóként segítsem az MBA-hallgatók kommunikációját. Nagyon sokat változ­tattak rajtam az ezen az egyetemen eltöltött évek. Az alap­végzettségemet a Színház- és Filmművészeti Egyetem televíziós szakán, illetve a József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szereztem. Azt hittem, viszonylag sok mindent tudok, de kiderült számomra, hogy bőven van hova fejlődnöm. Felemelő volt a nemzetközi közeg, amelynek részese lehettem.

Hogyan változott a véleményed a kereskedelmi televíziózásról ahhoz képest, amit az indulásuk pillanatában gondoltál róluk?

Nagy a különbség, de ez természetes. Mi sem úgy élünk, mint harminc évvel ezelőtt. Ehhez idomul a kommunikáció és a szórakoztatási eszközrendszer is. Nem szabad visszasírni azokat az időket. A mai napig nagyon hálás vagyok, hogy Vitray Tamástól és Horváth Ádámtól tanulhattam. Emlékszem, az első, amit megértettek velünk, az értő figye­lem fontossága volt. Ebből az irányból tolódott el a hang­súly a szórakoztatás irányába. Már nem feltétlenül akarjuk, hogy a televízió segítsen megérteni a világot, annyi más felület létezik erre. A kereskedelmi televíziók vonatkozásá­ban sokkal inkább kikapcsolódásra vágyunk.

A Vitray–Horváth-osztály Juszt Lászlónál volt gyakorlaton a Kriminálisban. Szerinte egytől egyig nagyon tehetsé­gesek voltatok, de arra a fajta tehetségre a kereskedelmi televíziózás nem tartott igényt.

Anikó és András valóban dolgozott a Kriminálisban, én talán egy anyagot forgattam, azután hamar átkerültem a belpolitikai osztályra. A főiskolára két korcsoport járt együtt, voltunk mi, a „kicsik”, akik középiskola után nyer­tünk felvételt, és voltak a „nagyok”, akik már egy diploma után jelentkeztek. Kicsiként nem kerülhettünk be a Bánó András fémjelezte Objektívba sem.

Hogyan vélekedsz a televíziós karrieredről?

Remélem, hogy hagytam akár csak egy lábujjhegynyi nyomot. Örülök, hogy sokan vannak, akik a Fókuszban kollégáim voltak, és azóta szép sikereket érnek el a médiá­ban. Szeretném hinni, hogy volt olyan tanítványom is, aki hasznosítható tudásra tett szert a segítségemmel. Ha mást nem, a maximalizmust, a televíziózás iránti mérhetetlen alázatot, amiről azt kell, mondjam, ma már egyáltalán nem jellemző. Mi egy másodpercig sem szerettünk volna tévésztárok lenni, csak a munkánkat jól elvégezni. Apukám mindig azt mondta, nagyon jó dolog, hogy a televízióban dolgozhatom, de legalább ötször annyi felelősséggel is jár, mint ha a helyi polgármesteri hivatalban lennék jegyző, mert ha hibázom, sokkal több ember előtt kell felelnem.

Egy ideje már beszélgetünk, és miközben hallgatlak, folyamatosan azon elmélkedem, hogy van-e olyan dolog az életben, ami kihoz a sodrodból?

Persze, a gyerekeimmel fejhangon tudok kiabálni, amire egyáltalán nem vagyok büszke.

Nagyjából mostanra élnéd a televíziós virágkorod, nyugaton most kaphatnál saját műsort. Persze nem te vagy az egyedüli a korosztályodból, akik nem kapják meg a megérdemelt lehetőségeket: Krizsó Szilvia, Mészáros Antónia, és még hosszan sorolhatnám.

Valóban, ez egy hiátus. Sok értékes alkotó foglalkozik más­sal, mint amihez talán a legjobban értene. Én is azok közé sorolom magam, akiknek ma helye lenne egy valódi köz­szolgálati televízióban, és akikkel nagyon jó csapatot alkot­nánk, de nem dühít, hogy nem így van. Ma még magamnak sem tudok válaszolni a kérdésre, hogy azért nem vagyok abban a helyzetben, mert nincs valódi közszolgálati televí­zió, vagy azért, mert más kihívás jobban vonzott.

Miért jöttél el az ATV-től?

Azért, mert megkerestek a Telekomtól. Amikor első alkalommal hívott fel a fejvadász, azt mondtam neki, hogy köszönöm, de jól érzem magam az ATV-nél. Miután kide­rült, hogy az ajánlat a Telekomtól érkezett, azt gondoltam, a vállalat pont annyira konzervatív, mély értékekkel bíró és egyben innovatív, mint én. A menedzsmenttel való első találkozásomat követően azt is tudtam, hogy ha valamikor váltani szeretnék, ehhez a csapathoz kívánok csatlakozni.

Befolyásolt a döntésed meghozatalában az ATV vélt vagy valós kormányközelisége?

Nem. 2017 óta dolgoztam a csatornánál, és soha senki nem próbált meg irányított kérdésekre rávenni. Azt gondolom, különösen az utolsó egy évben a csatorna egyértelműen átvette, különösen abban a két műsorban, amelyben dol­goztam, a hagyományos közszolgálati szerepet.

Milyen feltételekkel vállaltad a Telekom megbízását?

Azt tartottam elsődlegesnek, hogy kikkel fogok együtt dolgozni, és azt, hogy ők milyen értékrendet képviselnek.

Egy olyan vállalat vezetése, mint amilyen a Telekomé, soha nemcsak az aktuálisan megoldandó feladatokra koncentrál, hanem tudja azt is, merre tart, és érzi ennek felelősségét. Nincs modern, digitális Magyarország e nélkül a tudás és hálózat nélkül. Úgy éreztem, mindehhez örömmel csatlakozom.

Korábban Bakos Piroskával, a MOL kommunikációs igaz­gatójával és Rényi Ádámmal, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs főtanácsadójával is beszélgettem arról, hogy egyes vélemények szerint ma egy kommunikátornak nem elsősorban a közvélemény tájékoztatása a leg­fontosabb feladata, hanem a hárítás. A pr-tevékenység valóban a dezinformálást szolgálja?

A dezinformáció soha nem lehet cél. Ettől még eszköz lehetne, de nem egy olyan méretű tőzsdei cégnél, mint a Telekom. Hiszem, hogy sem a fogyasztó, sem az üzleti partner nem buta. Ahogy egy normál emberi kapcsolatban sem cél átverni a másikat, érdemes ugyanezt az őszintesé­get képviselni az üzleti életben is. Persze olyan előfordul, hogy egy adott cég nem nyilatkozik, nem oszt meg infor­mációkat, de ennek az elsődleges oka nem a hárítás. Épp ellenkezőleg. Akkor kell kiállni, ha elvégeztük a dolgunkat, tudjuk a megoldást. A hírben is azt keressük, ami új, fontos és érdekes benne. Ha ezt képesek vagyunk megvalósítani a vállalati kommunikációban, jó helyen járunk.

Milyen eszközökkel segíted elő a vállalat belső kommuni­kációjában a vállalat iránti bizalom erősödését?

Érdekes tapasztalat, hogy a képernyős jelenlét adta instant élmény a vállalati szegmensben inkább olyan, mint a mara­tonfutás, merthogy minden cselekedetünknek hosszú távú hatásai vannak.

A belső kommunikációban fontosnak tartom, hogy aktív és őszinte kapcsolat legyen minden szinten. A Telekomnál például negyedévente van egy összmunkáltatói fórum, ahol valódi kérdésekre valódi válaszokat kaphatnak a munkatár­saink. Emellett természetesen számtalan helyen és módon próbáljuk elérni őket. A jövő szempontjából ezeket a csa­tornákat észszerűsíteni kell, megtalálni azokat a pontokat, ahol a legnyitottabbak az információk befogadására.

Ahogy azt a főiskolai évek kapcsán beszéltük, abban szocializálódtam, hogy egy csapatnak együtt kell gondolkodnia, együtt szükséges alkotniuk. Hiszek a párbeszédben. Ma is azt mondhatja nekem egy munkatársam, hogy szerinte nincs igazam egy adott kérdésben. Nem szeretem, ha a szőnyeg alá söpörjük a problémákat. Vitatkozzunk!

Mit fémjelez ma a neved?

Amikor a felvételi interjúsorozat során megkérdezték tőlem, hogy milyen tulajdonságokkal ruháznám fel magam, ha egy márka lennék, azt válaszoltam, hogy okos és támo­gató. Szerintem ilyen egy jól működő márka vagy szolgál­tatás is. Remélem, hogy valami hasonlót gondolnak rólam az engem kívülről figyelők is.

Kétségtelenül sikeres nő benyomását kelted, ezért óvatosan teszem fel a kérdést: mire szeretnéd még vinni?

Nagy baj lenne, ha erre nem tudnék válaszolni. Szakmai­lag szeretnék olyan új és innovatív megoldásokat találni, amelyek révén egyszerűbb és könnyebb felhasználású lehet a vállalati külső és belső kommunikáció egyaránt. Lehetővé tenni azt, hogy mint cég könnyebben adjunk hírt magunk­ról, és mi magunk, egymás között is könnyebben, érthetőb­ben, hatékonyabban tudjunk kommunikálni.

Anyukám közelít a nyolcvanadik életévéhez, és a mai napig dolgozik. Ebben a mentalitásban nőttem fel. Mindent imádok, ami valamilyen tevékenységgel kapcsolható össze. Ezért, ha magánemberként valamiben változtatnom kell, az az, hogy képes legyek maximálisan élvezni egy szombat estét, kezemben egy pohár itallal.

Kiemelt kép: Szabó Réka