A Kreatív 2009-ben indította el a Prizmát, amely Magyarország legrégebbi PR-versenye. A versennyel célunk, hogy láthatóvá tegyük az év kiemelkedő hazai PR-megoldásait. Az idei kiírásban frissítettük a kategóriarendszert, a döntősök és a nyertesek pedig pontot szereznek a Kreatív Apex PR Toplistáján. A versenyre a 2025. október 27. és 2026. október 22. között Magyarországon megvalósított PR-projektekkel lehet nevezni.
MEGBÍZÓI OLDAL
Horváth Magyary Voljč Nóra – zsűrielnök, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója. Ügynökségeknél kezdte pályáját, majd hat évig a Coca-Cola magyarországi kommunikációját vezette. Huszonnégy éve dolgozik a K&H Csoportnál; munkáját hazai és nemzetközi szakmai díjakkal ismerték el, emellett oktat és fiatal szakembereket mentorál.
Dobsi Adrienn – a TV2 Csoport kommunikációs igazgatója. Közel harminc éve kezdte pályáját az RTL Magyarországnál, ahol csaknem két évtizedet töltött. 2016 óta dolgozik a TV2 Csoportnál; feladatai a PR, a marketing, az üzleti partnereknek szóló kommunikáció, a műsorok képernyős népszerűsítése és a grafikai terület stratégiai irányítására is kiterjednek.
Maczelka Márk – a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője. 2012-ben csatlakozott a vállalathoz, 2015 óta vezeti annak kommunikációját. Csapatának feladatai között szerepelnek a sajtókapcsolatok, a belső kommunikáció, a fenntarthatósági stratégia, a marketingkommunikáció és a szponzoráció is. Korábban a SPAR online értékesítési üzletágának kiépítését is irányította.
Nagy Máté – a foodora márkaépítési vezetője. Kreatív szakemberként indult, korábban Londonban és New Yorkban dolgozott szövegíróként. A foodora márkacsapatának élén integrált kampányokat, valamint PR- és márkaépítési projekteket irányít.
Panulin Ildikó – a Szerencsejáték Zrt. kommunikációs főosztályvezetője. Több mint két évtizedig dolgozott a médiában: a Magyar Televízió és az RTL Híradója után az InfoRádiónál volt szerkesztő-műsorvezető, majd gazdasági rovatvezető. Később a Magyar Posta szóvivője lett, 2022 szeptembere óta pedig a Szerencsejáték Zrt. külső és belső kommunikációjáért is felel.
Tőzsér Judit – a Yettel vállalati kommunikációs igazgatója. Közel huszonöt év kommunikációs tapasztalattal érkezett 2025-ben a telekommunikációs vállalathoz. Előtte tizenöt évig a Lidl Magyarország vállalati kommunikációs cégvezetőjeként dolgozott: a PR mellett a belső kommunikáció, a társadalmi felelősségvállalási programok és a nagyvállalati rendezvények is hozzá tartoztak.
ÜGYNÖKSÉGI OLDAL
Híves Beáta – zsűrielnök, a Next9 Communications társalapítója és ügyvezető igazgatója. Több mint húsz éve dolgozik kommunikációval és PR-ral. Vállalati pályája után 2018-ban alapította meg társaival a Next9-et. Szakterületei közé tartozik a stratégiai és a kríziskommunikáció, a márkapozicionálás, valamint a pénzügyi kommunikáció; nemzetközi díjak zsűrijében is rendszeresen részt vesz.
Nemekh Barbara – az ACG régiós PR-ügyfélkapcsolati vezetője. Több mint tizenöt éve dolgozik a szakmában. A VELUX PR- és közösségimédia-stratégiájáért tizenöt közép- és kelet-európai piacon felel. Kampányai több szakmai elismerést kaptak; 2026-ban a Magyar PR Szövetség PR Excellence Awards versenyén elnyerte „Az év fiatal PR szakembere” címet.
Papp Enikő – az Uniomedia stratégiai és ügyfélkapcsolati igazgatója. Közel húszéves pályafutása során hazai és nemzetközi márkák kommunikációs projektjeit vezette. 2017 óta dolgozik az Uniomediánál, ahol a stratégiai tervezés mellett az ügyfélkampányok megvalósításában is részt vesz.
Ritoók Teréz – a Mediator PR-csapatának vezetője. Szerkesztőségben kezdte pályáját, majd a kommunikációs szakmában folytatta; közel tíz éve dolgozik ezen a területen. A Mediator előtt a KNK PR-divízióját irányította. A Prizma zsűrijéhez idén csatlakozik először.
Szántó Balázs – a Noguchi ügyvezető partnere. Kommunikációs tanácsadóként a stratégiai tervezés, a reputációépítés és -védelem, valamint a kríziskommunikáció tartozik a fő szakterületei közé. Magyar nagyvállalatok és nemzetközi márkák programjain dolgozott, és rendszeresen zsűrizik kommunikációs versenyeken.
Szőke Ágnes – az Open Communications ügyvezető igazgatója. Több mint húsz éve dolgozik stratégiai tanácsadóként, oktatóként és ügynökségvezetőként. A Budapesti Corvinus Egyetemen üzleti kommunikációt, PR-t és stratégiai kommunikációt oktat; a fenntarthatósági kommunikáció szintén kiemelt szakmai területe.
A nevezési határidők:
- október 12., - early bird
- október 19. és
- október 22., - utolsó esély
minden esetben 23 óra 59 perc. A nevezési díj (a megszokott módon) a későbbi határidőknél emelkedik; a feltételek és a díjak a verseny hivatalos tájékoztatójában olvashatók, a kreativpr.hu oldalon.

