A cikk eredetileg a Kreatív decemberi számában jelent meg. A teljes írást online több részletben közöljük, és teljes egészében előfizetőink számára lesz elérhető. Az első részben a podcastek definíciós kérdéseivel, a médiában betöltött szerepével, a podcastkínálat változásaival foglalkozunk. A második részt erre találod. A borító és nyitókép Rideg Rebeka (Moholy-Nagy Művészeti Egyetem) munkája.
Októberben, ahogy egyik kommentelőnk fogalmazott, Friderikusz Sándor valósággal beletrappolt az itthon organikusan fejlődő podcastszíntérbe. Természetesen a kiflilopós, több szempontból is rosszul elsülő nyilatkozatról van szó, amelynek legalább annyi haszna biztos volt, hogy elindult egy szélesebb körű vita a podcastek szerepéről, költségeiről és létező modelljeiről. Friderikusz nyilvánosság előtti ventilálása (mondandójának lényege az volt, hogy kiflilopáshoz hasonlította azt, hogy akik megtehetnék, mégsem fizetnek a műsoráért, de nézik, hallgatják azt – a szerk.) bármennyire is bosszantó lehetett a podcast-hallgatóknak vagy készítőknek, arra legalább ráirányította a figyelmet, hogy a podcast nem egy leteszem a telefont, és csak dumáljunk műfaj.
Ezért is vállalkoztunk arra, hogy több szereplőt megkérdezve közelebbről vizsgáljuk meg a hazai podcastpiacot, amely ugyan még a reklámköltéseket nézve nem nőtt nagyra, de a hírértéke és a benne rejlő üzleti potenciál várhatóan egyre több szereplőt csábít magához a közeljövőben.
Nem minden podcast podcast, még ha annak is hívják
Magyarországon 2019-ben ért el szélesebb tömegbázist a podcastjelenség, hiába voltak már korábban is erősebb fellángolásai az amerikai médiában a médiatípusnak. Egyrészt a nagyobb médiacégek (Index, Central) fordultak rá nagyobb erővel a gyártásra és műsorfejlesztésre, másrészt elindult az első kifejezetten erre a területre összpontosító Betone Studio is. Az újabb áttörés pedig a járványidőszakra tehető, amikor jelentősen felduzzadt a podcastkínálat a népszerű szereplők, műhelyek, online oldalak (Friderikusz, Partizán, 444) színre lépésének, és a kevésbé ismert, független műsorkészítők megszaporodásának köszönhetően. Emellett szakmai összefogás eredményeként az IAB Hungary keretein belül külön audio-munkacsoport indult podcastgyártói, médiaügynökségi és salesszakemberekkel.
A podcastről azonban még közkeletű az a félreértés, hogy a műsorok kimerülnek abban, hogy a házigazda és meghívott mindenféle szerkesztés nélkül végigbeszéli kötetlenül az adásidőt. A félreértés leginkább oda vezethető vissza, hogy itthon egyelőre két alműfaj, a klasszikus interjúforma és a baráti beszélgetés honosodott meg igazán a podcastek között. Pedig ahogy Hampuk Richárd, a podcasteket gyártó Betone Studio és az első hazai podcast sales house, a Betone Network társalapítója fogalmaz, ez olyan, mintha zeneként csak a népzenét ismernénk, és nem tudnánk a többi műfajról.
Mint ahogy az sincs teljesen letisztázva, hogy tekinthető-e podcastnek például Friderikusz műsora, melynek elsődleges otthona a YouTube, a műsor stúdióját videófelvételre rendezték be, az adásban viszont többször is olyan bejátszások futnak, amelyek audiotartalomként nem értelmezhetőek. Két fő kritériuma van annak, hogy valamit podcastnek tekinthessünk: az egyik, hogy a műsor elsősorban audioanyagnak készüljön, másrészt, hogy a hallgató bárhol, bármikor elindíthassa, megszakíthassa és folytathassa az adott műsort.
A félreértések oka azonban nem az, hogy valaki podcastnek hívja a műsorát, hanem inkább az, hogy nem készül még elég, a fenti kritériumoknak megfelelő tartalom itthon. Ahogy Tóth Szabolcs Töhötöm, Az élet, meg minden podcast alkotója fogalmaz, óriási a felelőssége a készítőknek is ebben a kérdésben. „Biztos nem tesz jót a műfaj fejlődésének itthon, hogy az influencerközeg a szerkesztetlen, igénytelen tartalom szinonimájaként használja a podcast címkét, azt sugallva, hogy benyomjuk a felvétel gombot a telefonon, és máris kész műsor, mert így téves képzet alakulhat ki a podcastről az emberek fejében."
A podcastkínálat bővülésének még csak az elején járunk, mégis akkora a hájp a műfaj körül, hogy Linczényi Márkó, a hazai Spotify-listán rendszeresen a top 5-ben szereplő Márkó és Barna Síkideg műsor producere és egyik alkotója szerint most „egy több tízezres hallgatótáborral rendelkező podcast médiafigyelemben és a szponzorok érdeklődése szempontjából is többet ér egy több százezres nézettségű YouTube-csatornánál.”
A járvány pedig a megszólalóink szerint nem a podcastek hallgatottságában hozott áttörést itthon, inkább a felszabadult időben egyre több független tartalomgyártó vágott bele a régen dédelgetett tervébe, hogy önálló műsort indítson.
A minimális technológiai és szerkesztői befektetéssel készülő, önmegvalósításként is leírható podcastek teszik ki most nagyjából a hazai podcastközeg 90 százalékát Román Balázs, a Betone Studio kreatív producere szerint. Ezzel szerinte semmi baj nincs, viszont rengeteg új, érdekes, széles közönséget érdeklő műsorra van szükség ahhoz, hogy a podcast tömegmédiává váljon. „Sajnos a legtöbb nagy médiacég nem költ arra, hogy minőségi műsorokat készítsen, az audiomédiában esetlenül mozgó, írott sajtóban dolgozó munkatársaikkal hozzák össze a sokszor technikailag sem tökéletes műsoraikat, ami könnyedén elveheti a podcastekkel ismerkedő hallgatók kedvét.”
Podcast = közszolgálat a közmédia helyett
Igazságtalan lenne csak divathullámként leírni a magyar podcastszíntér útkeresését, mert nehéz nem tendenciát látni abban, ahogy a magyar podcasttoplistákon is egyrefeljebb kúsznak, egyre több támogatót gyűjtenek a közéleti műsorok. „2014-től kezdve egyre világosabb lett, hogy a közmédia nem látja el az alapvető funkcióit sem itthon.
