A tízfős, képzeletbeli ügynökségünk összeállításához összeírtunk mi magunk is egy névsort, és kreatívipari felsőbb vezetőktől is kértünk ajánlásokat. Arra törekedtünk, hogy a lehető legtöbb területről, legtöbb helyről legyenek szakmabeliek ebben az összeállításban. Ügynökségnél dolgozókat, szabadúszókat is kerestünk, és az is célunk volt, hogy a megbízói és gyártói oldalról is mutassunk be izgalmas pályaképeket. Teret akartunk adni olyanoknak, akik nem mindig vannak reflektorfényben. Ezt követően felkértünk, egyeztettünk, e-maileztünk, fotózást és interjúkat szerveztünk, mindezek eredményeként pedig összeállt a csapat, akik közül biztos egyeseket már ismertek, másokat még nem – mindenesetre szerintünk érdemes mindannyiukra odafigyelni a következő 10-20-30 évben.
A cikk eredetileg a Kreatív 2022-es decemberi számában jelent meg.
Buzás Aliz grafikus szabadúszóként hol jobban, hol kevésbé kötődik a reklámszakmához. Olyan időszakban, amikor egy márka vagy egy ügynökség megbízásából dolgozik, kicsit belekóstolhat a cég életébe, de a feladat befejeztével újra a saját projektjeire fókuszálhat.
Aliz nem tartja magát túl jó önmarketingesnek, mint mondja, nem használja elég tudatosan a közösségi oldalakat a saját brandjének építésére, mégis azt tapasztalja, hogy a neten fellelhető munkái alapján mégis meg- találják a megrendelők. Így pedig már dolgozott például a Magyar Telekomnak, aminek egy országszerte látható plakátot tervezett, illusztrált cikket a Washington Postnak, nemrég pedig egy ázsiai országból kereste meg az ottani L’Oreal, hogy készítsen nekik plakáttervet. Ezt a megbízást ugyan végül nem nyerte el, de nem élte meg bukásnak, sokkal inkább azt viszi tovább magával belőle, hogy milyen jó munka volt.
Első meghatározó reklámemléked: Erre nagyon könnyű válaszolnom, mert szerintem egy életre bevésődött az emlékezetembe az a Pickwick tea-reklám, amikor egy nagy eper forog körbe, és átalakul teáskannává. Kicsiként nem értettem pontosan, hogy mit énekel a nő a reklám alatt, mert angolul volt, de meg voltam győződve, hogy az volt a szöveg, hogy „Vád ádefünd iz csuming”, és minden este elénekeltem fürdés közben, annyira tetszett.
Eddigi kedvenc munkád, amire kifejezetten büszke vagy: Ebben az évben készült a Színes Város megbízásából egy mural A Pál utcai fiúk témában. Szerintem sikerült olyan rajzot terveznem, ami beleillik az ottani környezetbe, igyekeztem visszahozni annak az épületnek az építészeti motívumait, amire rákerült, a környező új épületek hatalmas üvegfelületei pedig izgalmasan tükrözik vissza a nagy színfoltokat.
Miben változtál/fejlődtél a legtöbbet, mióta a kreatíviparban dolgozol? Már elhiszem, hogy meg tudom csinálni azt, aminek nekiállok. A karrierem elején sokszor bepánikoltam, amikor jött egy nagyobb megrendelés, hogy én ezt tuti nem fogom tudni megrajzolni/befejezni/kitalálni, de aztán a pánik után persze leültem, és megcsináltam. Szerencsére ez most már a múlté.
„Én ilyen megoldó ember vagyok. Van egy feladat, megcsinálom, és utána megyek tovább” – mondja magáról, és ezzel magyarázza azt is, hogy miért nem szívesen dolgozna csapatban, valamint azt is, hogy miért nincs már álommegrendelése.
Utóbbiban a fent említett Washington Post-os munka is közrejátszik. „Annyira sokkolóan egyszerű volt, hogy lerombolta az egész misztikumát, azt az érzést, hogy ez
mennyire nagy dolog. Küldtek egy e-mailt, hogy mit szeret- nének, megrajzoltam, visszaküldtem, és mondták, hogy jó. Olyan megdöbbentően szuper gördülékeny volt a folyamat.”
Habár álommegrendelése már nincs, azért van egy-két projektterv, amit dédelget, és persze olyan dolgok is, amiket viszont nem vállalna. „Soha nem csinálnék esküvői, nagyon csajos, horoszkópos témájú munkát, mert ezektől teljesen kiver a víz. Viszont nagyon szeretem az autókat és a tömeg- közlekedési eszközöket. A totalcaros Bazsó „Karotta” Gáborral van egy álmunk, hogy ha egyszer épp egyikünk- nek sincs kisbabája, akkor ő ír egy autós könyvet, én pedig rajzolok hozzá. Úgyhogy innen is üzenem neki, hogy írja meg a könyvet!”
És hogy épp mivel foglalkozik most Aliz? Jelenleg külföldi, grafikusokra specializálódott menedzsmentekkel tárgyal, egy angol gyerekkönyvekkel foglalkozó ügynökséggel és egy bécsi székhelyű menedzsmenttel. Aliz beszámolója szerint hónapok munkája van abban, hogy sikerült eljutnia ezekhez az ügynökségekhez, ez a fajta bizonytalanság pedig a szabadúszás egyik fájó hátulütője. De mint mondja, az, hogy ebben az életformában sokkal több kontrollja van a saját ideje felett, és sokkal több alkotói szabadsága van, kárpótolja ezért. Egyszer próbálta ki magát abban, hogy beült egy irodába, de nagyon távolinak érezte magától azt a világot, úgy látja, ezzel a felállással tud harmóniába kerülni a „hobbi” és az alkalmazott rajzolás.
Borítókép: Gyurkovics Anna
