hero
L. B.

Rovat:

ReklámPopkult
Becsült olvasási idő: 2 perc
WhisperTon figyelmeztetést, a Coca-Cola ötmilliós bírságot kapott a GVH-tól

WhisperTon vizsgált Instagram- és TikTok-posztjainak közel háromnegyedében nem volt megfelelő a reklámjelölés a GVH szerint. A hatóság az influenszert és vállalkozását figyelmeztette, az egyik hirdetőre, a Coca-Cola Szolgáltató Kft.-re pedig ötmillió forintos bírságot szabott ki.

Strenner Antal, azaz WhisperTon 49 közösségimédia-bejegyzését vizsgálta meg a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa. A hatóság közleménye szerint a posztok közel háromnegyedében nem volt megfelelő a reklámjelölés, néhány esetben pedig teljesen hiányzott. A vizsgálat az influenszer és vállalkozása mellett a vele dolgozó PFR GROUP Hungary Kft. ügynökségre és három hirdetőre is kiterjedt.

A GVH figyelmeztetésben részesítette Strennert és vállalkozását, valamint megfelelési program kialakítására és végrehajtására kötelezte őket. A figyelmeztetésnél azt is figyelembe vette, hogy kis- és középvállalkozásról van szó. A reklámjelölés teljes elmaradásával érintett posztok ügyében a Coca-Cola Szolgáltató Kft.-re ötmillió forintos versenyfelügyeleti bírságot szabott ki. Az ügynökséggel és a másik két vizsgált hirdetővel szemben nem alkalmazott szankciót.

A poszt elején kell felismerhetővé tenni a reklámot

A Versenytanács a mostani döntésben megerősítette a Forstner Csenge ügyében ismertetett reklámjelölési elvárásait. 

Instagram- és TikTok-posztoknál megfelelő lehet a kísérőszöveg legelején, minden más szöveget megelőző #reklám vagy #hirdetés hashtag. A jelölés hashtag nélkül is szerepelhet a szöveg elején, ha vizuálisan kiemelt; a platform fizetett hirdetésre utaló beépített címkéje szintén használható, ha az adott felület biztosít ilyen lehetőséget.

A WhisperTon-ügy a GVH 2024 májusában indított eljárássorozatához tartozik, amely hat magyar influenszert, továbbá hirdetőket és ügynökségeket érintett. A korábban lezárt ügyekben eltérő döntések születtek:

  • Forstner Csengét és családi vállalkozását figyelmeztették, míg 
  • két hirdetőre és az érintett ügynökségre összesen kilencmillió forint bírságot szabtak ki. 
  • Halmi Bence ügyében a GVH azt állapította meg, hogy az influenszer reklámjelölés nélkül népszerűsítette saját vállalkozása szolgáltatásait; az ügyben rá és cégére együttesen kiszabott bírságot 1,3 millió forintra mérsékelték. 

A hatóság szerint a reklámjelölés követelménye a saját vállalkozás népszerűsítésekor is érvényes.

A GVH egy 2023 novemberi online ellenőrzésben 28 magyar influenszer gyakorlatát tekintette át. A vizsgált körben mindössze 20 százalékuk jelölte minden esetben megfelelően a reklámokat. A szeptemberi közlemény szerint a hatóság az újabb eljárások tapasztalatai alapján frissíteni fogja influenszermarketing-útmutatóját.

Borítókép forrása: 444.hu