Mivel foglalkozol most, és hogyan kerültél a filmiparba?

Forgatókönyvíróként kezdtem, az Aranyélet írótársaként ismert meg a közönség, majd felkerültem a Forbes „30 sikeres fiatal 30 alatt” listájára. Később Dubaiba költöztem, és startup-alapításba kezdtem – részben azért, hogy reziliensebb alapot építsek magamnak egy már akkoriban megingóban lévő filmipar mellett. 

Az elmúlt években technológiai és AI-területen dolgoztam, mostanra pedig, stabil háttérrel, újra teljes fókuszban van a filmes karrierem: több projektet is „package-elünk”, vagyis rendezőkkel, producerekkel és forgalmazókkal illesztjük össze a fejlesztéseket – itthon és külföldön egyaránt. Emellett folyamatosan figyelem, hogyan alakítja át az AI a szakmát, és hogy ez milyen veszélyeket, illetve lehetőségeket rejt magában.

A COVID utáni hollywoodi sztrájkok mennyire szóltak a mesterséges intelligencia térnyeréséről?

A sztrájk valószínűleg mindenképp bekövetkezett volna, hiszen a streaminggel átalakuló piacot újra kellett szabályozni – de az AI megjelenésével a helyzet egzisztenciális küzdelemmé vált.

Amikor 2022 novemberében kijött a ChatGPT, mindenki számára világossá vált, hogy nem a kékgalléros munkákat veszélyezteti először, hanem a kreatív szakmákat: az írókat, a grafikusokat, a forgatókönyvírókat. A félelem tárgya az volt, hogy a stúdiók lecserélik a szakmát AI-jal generált első vázlatokra, és mindenhol csupán egy szűk, pár fős írógárda maradna, akik ezeket „feljavítják”. Ez gyakorlatilag a szakma végét jelentette volna.

A sztrájk végére sikerült megállapodni az alapvető szabályokban: az írókat nem lehet AI használatára kényszeríteni, és aki használja, annak ezt jeleznie kell. A WGA (Writers Guild of America) emellett rögzítette, hogy az AI által generált szöveg nem tekinthető „forgatókönyvírói munkának”, így az nem kaphat kreditálást, és nem tartozik szerzői jogi védelem alá – vagyis az AI nem válhat társszerzővé.

Ezek önmagukban jó döntések voltak, és elejét vették annak, hogy az AI letarolja a forgatókönyvírói szakmát. Ugyanakkor a sztrájk 144 napig tartott – és ezalatt kiderült, hogy a stúdiók gond nélkül elvannak kevesebb íróval és jóval kevesebb tartalommal is. Rájöttek, hogy a „tartalomháború”, amit addig vívtak, nem fenntartható és nem is kifizetődő, és kevesebb tartalommal is megmarad az előfizetői bázis.

A sztrájk után a piac mintegy negyven százaléka eltűnt, Hollywood pedig jelenleg története egyik legsötétebb időszakát éli. A helyzet tragikus iróniája, hogy miközben az írók az AI-tól féltek, végül épp ők írták ki saját magukat a szakmából.

Akkor végső soron az AI-tól nem is kellett volna tartaniuk a forgatókönyvíróknak?

Valószínűleg pont a történetmesélés a legvédettebb szakma az AI térnyerésével szemben. Ez a fajta írás ugyanis nem egyetlen feladat, hanem több ezer apró, egymásba kapcsolódó döntés, érzelmi reakció és tapasztalat eredője. A jó történet nem logikai művelet, hanem empátiát kiváltó, élettapasztalatból születő folyamat: az író nemcsak szavakat illeszt össze, hanem emberi érzéseket, motivációkat és traumákat próbál összeilleszteni egy baromi komplex hálóban, majd ezekből épít hidat a néző felé.

Az AI, amit ma ismerünk – a nagy nyelvi modellek – nem tudnak így gondolkodni, és nem látszik, hogy valaha fognak-e. Ezek statisztikai valószínűségeket számolnak. Megjósolják, melyik szó illik legnagyobb valószínűséggel a soron következő helyre. Ez egyfajta „autocomplete szteroidokon”. Nagyon emberien hangzik egy-egy válasz, és hihetetlen tudástárból merítenek, de a valódi történetmesélésnek a csírája se látszik.

Akkor ez lehet akár a történetmesélők reneszánsza?

Pontosan. A következő évtized legnagyobb nyertesei éppen a történetmesélők lesznek. Az AI demokratizálja a filmkészítést: egyetlen ember is képes lesz vizuálisan lenyűgöző filmet létrehozni. A filmkészítés szinte minden szereplőjét képes lesz az AI kiváltani – kivéve az elsőt, a történetmesélőt.

Ez persze nem jelenti a hagyományos filmgyártás végét, csupán azt, hogy sokkal többen férnek majd hozzá a lehetőséghez. A történetmesélés joga végre kikerül a hollywoodi belterjességből: véget érhet a gatekeeping korszaka, és valóban bárki elmondhatja a saját történetét.

Hasonló folyamat zajlott le a videojáték-iparban is. Az elmúlt húsz évben, a megfelelő eszközök megjelenésével, a nagy stúdiók mellett kinőtt egy hatalmas független szcéna, ahol kis csapatok és szóló alkotók is világszínvonalú munkákat hoznak létre. A filmben is ez várható – egy új, globális független piac születik, ahol a kreativitás és az egyéni látásmód kerül a középpontba.

Ha mindenki tud majd filmet készíteni, nem ömlik majd ránk a túlkínálat?

De igen. A piac nagyon túltelített lesz. Mindenki képes lesz saját tartalmat gyártani, és ez gyönyörű dolog – demokratizálódik a filmipar. De ezzel együtt jön a fragmentáció is: a popkultúra, ahogy ma ismerjük, meg fog szűnni.

Nem lesz többé olyan, mint a Lost vagy a Trónok harca, amiről másnap mindenki beszélt. Ma már így is gyakran ajánlunk egymásnak sorozatokat, amelyekről a másik még soha nem is hallott. Ez a folyamat csak tovább erősödik: egyre inkább hiperperszonalizált, mikroközönségeknek szóló tartalmak jönnek létre – olyan filmek és sorozatok, amelyeket már valóban csak néhányan néznek világszerte. Mégis el fognak készülni, mert szenvedélyből, identitásból és minimális erőforrásból is létrehozhatók lesznek.

Viszont közös kulturális élmény – amikor együtt izgulunk valamiért – el fog tűnni. És ennek komoly társadalmi ára lesz. A kultúrafogyasztás mindig is közösségi élmény volt, ami összetartotta az embereket. Ha mindenki a saját buborékjában él, elveszítjük ezt a kohéziót. Szerintem mentálisan nem lesz egészségesebb ettől a világ – és akkor még finoman fogalmaztam.

Térjünk át a televízióra! Az Aranyélet televíziós formátum volt. Hogyan látod a tévé jövőjét?

A tévé kapta a legnagyobb ütést. Az amerikai piac gyakorlatilag összeomlott: a streaming cégek rájöttek, hogy kevesebb tartalommal is megőrzik az előfizetőiket. A junior íróknak esélyük sincs, a munkákat a veteránok kapják.

A „tévé halott” – ma Los Angelesben mindenki ezt mondja (a lineáris tévét és a streaminget egy kategóriába sorolva). A formátum, vagyis a sorozat, megmarad, mert vannak történetek, amiket csak hosszú formátumban lehet elmesélni. Csak épp jóval kevesebb készül belőlük mostanában.

És az AI itt milyen szerepet kaphat?

Óriási lesz a szerepe. A jövő történetmesélői YouTube-on és más nyílt platformokon fognak dolgozni, AI-eszközökkel. A független, szóló alkotók reneszánsza jön. De a hagyományos, stúdió-finanszírozta tévésorozatok piaca lassan bezárul. Már most azt mondják: „ha nincs húszéves tapasztalatod, sajnáljuk, a bolt bezárt.”

Ez egy drága műfaj – többórás tartalom, sok ember, nagy költség. Amikor a cégek rájöttek, hogy a „több” nem hoz több előfizetőt, elkezdték visszafogni a kiadásokat. Az AI pedig pont ebben a válságban érkezik, így még jobban felborítja az egyensúlyt.

A színészsztrájk is az AI térnyerése elleni fellépésről szólt?

Részben igen. A statisztákat behívták, 3D-ben beszkennelték őket egy napi díjért, és a stúdiók korlátlanul felhasználhatták volna a digitális másaikat. Ez teljesen jogosan váltott ki felháborodást.

„Színészek saját digitális másuk ellen sztrájkoltak.”

A cégek láthatóan készülnek az „ember utáni korszakra”. A probléma viszont az, hogy az egész filmipar – a stúdióktól a CEO-kig – strukturálisan rosszul működik, krízisről krízisre esik, miközben óriási pénzeket éget el. Az AI nemcsak az írókra vagy a színészekre veszélyes, hanem a menedzsmentre is. Lehet, hogy tíz év múlva nemcsak a filmek, hanem a döntéshozatal is félig automatizált lesz.

Donald Trump nemrég 100 százalékos vámot vetett ki a külföldön készült filmekre. Erről mit gondolsz?

Őszintén? Senki sem tudja, mit jelent ez. A legtöbb hollywoodi produkció már eleve külföldön készül. A két legnagyobb franchise-film – a Pókember és a Bosszúállók – jelenleg is Angliában forog.

Ezt a rendeletet gyakorlatilag lehetetlen betartani, nincs is hozzá jogi vagy gazdasági keretrendszer. Amíg nem implementálják, addig ez csak egy tweet marad. De az biztos, hogy az amúgy is válságban lévő filmiparnak nem segít. A befektetői bizalom már most is rendkívül alacsony, és az ilyen ötletek tovább rontják a bizalmat.

Mindezek után te miért térsz mégis vissza a filmíráshoz?

Ez egy kegyetlen ipar, és jelenlegi egy különösen nehéz időszak, de nem tudok másképp élni. A filmes iskolában azt mondták, a filmvilág olyan, mint egy vár, amit vastag fal vesz körül, és nincs rajta ajtó. Csak annyit tehetsz, hogy nekiállsz lefejelni, és reméled, hogy a fal hamarabb reped meg, mint a koponyád.

Ez megszállottság, nem racionális döntés. Azt szoktam mondani: ha valaki bármi mást tud csinálni, csinálja azt. A filmírást csak akkor érdemes választani, ha az ember semmi másban nem látja önmagát.

Ráadásul szerintem a történetmesélők kulcsszerephez jutnak – ők lesznek a kapocs az ember és a technológia között. Ezért gondolom, hogy a forgatókönyvírás még sokáig az egyik legemberibb szakma marad.

Az AI eszközök megjelenése azért tud pozitív is lenni, mert senkinek nem kell úgy meghalnia, hogy nem élhette ki a kreativitását. Bárki megcsinálhatja a saját filmjét, akár otthon, AI segítségével.

De ahogy mondtam, ezzel együtt elvész a közös élmény, eközben a piac és a társadalom hihetetlenül töredezetté válik. Úgyhogy, ez egy pirruszi győzelem.

Mindenesetre az AI nem csupán új eszköz a filmgyártásban, hanem egy új korszak kezdete. A technológia elképesztő lehetőségeket teremt, és alapjaiban változtatja meg a kultúrafogyasztás szerkezetét is. A jövő pedig nem a gépeké, hanem azoké, akik megtanulják velük együtt mesélni a történeteiket.

A kreativitás nem algoritmus kérdése. Az emberi intuíciót, a különböző emberi szemszögek mögötti történeteket, az érzelmi ívet, a szándékot nem lehet modellezni. Az AI segíthet, de a lényeg akkor is az ember marad. Csak meg kell tanulnunk újra hinni a történetekben.

A cikk eredetileg a Kreatív 2025/9-10. lapszámában jelent meg. 

Fotók forrása: Vanicsek Olivér