Kreatív: Két pop-punk bandában (Have No Clue, SOFT) is énekelsz. Miért pont ez a műfaj vonz? Miben ad mást neked, mint a többi műfaj?

Tizenegy-két évesen, a bátyámon keresztül estem bele a rockzenébe, a pop-punkba pedig akkor, amikor egy nyergesújfalui művelődési házban tartott LAN-partira elkísértem őt. Amikor a nagyok épp elmentek kajálni, cigizni, én leültem a gép elé, de nem tudtam kivel játszani, ezért a hálózatokon megosztott mappákban kutakodtam. Ekkor leltem rá az MxPx nevű zenekar The Ever Passing Moment című albumára, ami kapudrog volt a pop-punkhoz, eléggé rácsúsztam. Ez az egyik ok. A másik, hogy Esztergom és környéke, ahonnan származom, a pop-punk meg a skatepunk fellegvárának számít Magyarországon. Ebből fakadóan körülöttem szinte mindenki ilyen zenéket hallgatott, köztük én is. Dallamos, éneklős, vidám, de ugyanakkor tud igen komor is lenni. Persze, ahogy felnő az ember, elkezd komolyodni, valaki átmegy a hardcore-ba, valaki a metálba, elektronikus zenébe stb., de én végül elég közel maradtam a műfajhoz.

Mennyire változott meg az esztergomi szcéna, még mindig fellegvárnak számít ebből a szempontból?

Szerintem még mindig így van. Én is segítettem ezt a közeget, és láttam, hogy amikor koncertet szerveztünk, csináltunk több olyan pop-punk bulit, ahol 700 néző jelent meg, legyen szó Esztergomról vagy akár Dorogról. Ugyanezek a bandák Budapesten legjobb esetben 300-400 főt tudtak volna csinálni. Ez a 2010-es évek környéke volt. Azóta is megvan ez a lelkesedés, de most már azért kevesebben vannak ezeken a bulikon, jónak számít, ha a környéken összejön egy 200-300 fős koncert. Budapesten ez a szám nagyjából 50-60-100 főnél állna meg, szóval még mindig jobb a helyzet, ha ezt a szubkultúrát nézzük.

De nem csak Esztergomban változtak a dolgok, hanem az undergroundban általánosságban: régebben (olyan tíz évvel ezelőtt) a street credibility, a DIY-attitűd jobban számított, tehát az, hogy milyen múltad van, hány koncerted volt, mit adsz a közösségnek stb. Ezzel ellentétben jó pár éve a Facebook-követők száma, manapság pedig már akár a Spotify hallgatottság alapján dől el a sorrend a koncerteken. Régen az ázsió, a kapcsolatépítés és a kultúra volt a meghatározó, ma pedig néha már csak a szám, az adat számít. Ami egyébként a kommunikációs iparban működik, és teljesen valid, de a zenében, különösen az undergroundban, kicsit furcsa. 

Ez már farkasoknak való világ, itt már nem elég az, hogy vannak jó számaid, van egy jó kreatív ötleted egy merchhez és egy jó koncepció a bandádhoz, hanem most már egy teljes kommunikációs gépezet kell, hogy elérj egy szélesebb közönséget: kell a lóvé a hirdetéshez, a fullos vizuálokhoz és klipekhez, kell a profi tervezés, és persze el kell fogadni az új játékszabályokat.

A fiatalabb bandádat, a SOFT-ot korábban apu-punkként definiáltad. Ez mit takar? Ráadásul, ha a szövegeket nézzük, azok nem olyan pozitívak, mint amit a zene hangulata diktálna. Hogy látod ezt a kettősséget?

Az apu-punk nagyjából azt jelenti nekünk, hogy apukák összeállnak, nem akarják megfejteni a világot, hanem inkább eljátsszák az általuk ismert bandák számait – mondjuk a koncepció nem igazán stimmel, mert én vagyok az egyetlen apuka a csapatban, és nem is feldolgozásokat játszunk. A lényeg, hogy a számok nem fejtik meg a világot, nincsenek széttechnikázva, nincsenek benne olyan riffek, amiket még senki nem írt meg, hanem csak olyanok, amiket szeretünk, és amiket más bandáinkban nem tudtunk eljátszani. 

És igazad van, ezek inkább upbeat, pozitívabb számok, amihez tényleg disszonáns lehet, hogy közéleti meg társadalomkritikus, közéletkritikus szövegeket írok. Ez nyilván azért van, mert engem ez érdekel, napi szinten fogyasztom a közéleti, gazdasági sajtót. De ha azt nézzük, az anyaműfajban, a punkban azért nagyon erősen jelen van a társadalomkritika, én talán ebből az irányból fogom meg a szövegeket. 

Kicsit túlzás, de mondjuk az első bandámban kérni kellett a srácokat, hogy hadd írjak már egy-két politikai témáról, és hogy inkább mellőzzük a „mennyire szar az életem, elhagyott a barátnőm” dolgokat, mert hogy ugye a pop-punk sokszor erről szólt. De azért a Have No Clue-nál is voltak komolyabb szövegek, például a „nosedive" erősen közéleti témákat boncolgató szám, ami a rendszerváltás ígéretének beteljesületlenségét taglalja. Szóval ott is volt már ilyen, de a SOFT-ban aztán tökre szabad kezet kaptam a csapattól. A második EP-n például már próbáltam koncepciót is beletenni a szövegekbe, és egy közélet- és társadalomkritikus történetet meséltem el öt számon keresztül. Hasonlóképp, ahogy mondjuk a munkámban egy kampányt vagy stratégiát megfogok, a lemezen is ezt a strukturáltságot akartam behozni a képbe.

A Swell EP végül 2022-ben jelent meg, volt köze a témaválasztáshoz az az évi országgyűlési választásoknak?

Vastagon benne van, de nem kimondottan a választás volt a fókusz, hanem általánosságban a közélet helyzete. A szövegekben benne van a korrupció, benne van az idegengyűlölet, a homofóbia, xenofóbia, amely témák belőlem óriási érzelmeket és indulatokat váltanak ki: ezekből próbáltam meg szövegeket írni. 

Ha a Have No Clue feltámadna, akkor a korábban említett szöveget érintő vitákkal mit kezdenél?

Először is elengedném ezeket a kliséket, amiket anno durrogtattunk, de azért nem akarom túlságosan ostorozni magam, mert nyilván, amikor az ember 20-21 évesen szöveget ír, akkor tényleg lehet, hogy az a legnagyobb problémája, hogy mi van a barátnőjével meg a szerelmi életével. Nyilván azok voltak az aktuálisan nehéz dolgok. De hogyha most feltámadnánk, és újra sok szöveget kéne írni, akkor biztos, hogy borús, leginkább közéleti, társadalmi témákban írnék, mert nagyon másról nem is tudok. A SOFT-nál amúgy most készülőben van egy négyszámos EP, ami hamarosan ki fog jönni, ott szintén ilyen témák kerülnek elő.

Ha most indítanál egy bandát komoly célokkal, akkor hogy fognád meg a dolog kommunikációs részét?

Hú, ez nagyon nehéz kérdés, őszintén, ha ilyen szempontból nézem, lehet, hogy el sem kezdeném. Nagyon durva, hogy mondjuk tíz évvel ezelőtthöz képest mekkora változások mentek végbe a zeneiparban. A zene és a zenei kommunikáció olyan profi lett, hogy azzal én per pillanat nem biztos, hogy lépést tudnék vagy akarnék tartani. Anno mi úgy csináltuk a Have No Clue-val, hogy mindenhová mentünk koncertezni, ahová hívtak bennünket. Szinte mindig ráfizettünk, de ez nem volt téma, hiszen így nyílt ki rengeteg ajtó előttünk. A benzin bukón kívül viszont hirdetésekre, weboldalra, menedzsmentre nem raktunk bele pénzt. 

Arra roppant büszke vagyok, hogy bár ilyesmire nem költöttünk, elértük, hogy egy kanadai kiadó megjelentette a legutolsó albumot, lenyomtunk száz koncertet, volt rengeteg külföldi weekenderünk és két EU-turnénk. Amikor a Have No Clue már nem volt olyan aktív, akkor láttuk azt Facebookon, hogy organikusan már senkit nem lehet elérni. Megmondom őszintén, ez az időszak azért már kicsit foghúzós volt, és nem azért, mert nem volt rá pénzünk, hanem azért, mert mégiscsak a punk felől jövünk, és ne kelljen már hirdetéseket fizetnem azért, hogy eljusson emberekhez a zenénk. 

A SOFT viszont alapvetően side projekt, és mindenki így áll hozzá. Nem feltétlenül akarunk koncertezni sem, csak vannak ötletek, amiket nem tudnak például hardcore számokban elsütni a gitárosaink. Ha a SOFT-ot jól akarnánk csinálni, vagy a Have No Clue-t újra el kellene kezdeni, az ma már nem menne úgy, hogy csak a networkre és a koncertekre alapozunk. Itt már brutális marketing és kommunikációs költések kellenek, mert ezek nélkül szerintem nem lehet egyről a kettőre lépni.

Tehát szerinted annak, aki ma kezd egy bandát, kötelező brandként felfognia az egészet?

Attól függ, hogy mi a cél. Ha az, hogy szinte senki ne hallgassa, és csak a haverjainak zenéljen, akkor nem muszáj. De ha céljai vannak, szeretne fesztiválokra bejutni, külföldön koncertezni, akkor megkerülhetetlen, hogy jól definiálja magát, a bandának legyen egy jó  neve, jó vizuális identitása, és ezt pénzzel felfuttassa. Emellett fontos a copy is, jó, ha abban is van egy koncepció, mert anélkül szintén nem megy. Erre szerintem abszolút pozitív példa a PETOFI. Pór Peti (akit már kérdeztünk ebben az interjúsorozatban – a szerk.) már a zenekarban is megcsillogtatta a kommunikációs tudását, ahogy láthatjuk a banda nevén vagy a mercheken és a teljes zenekari koncepción, amit az első Facebook-posztjuktól építettek. Ők ebből a szempontból best practice-nek mondhatók. De vannak olyan bandák is, akik hasonlóképp kezdték el, mint mi, aztán beletanultak az új trendekbe. Ilyen például a szintén undergroundból induló FISH vagy az AWS. A Fishnél már jó pár éve nagyon egyben van a kommunikáció és a brand, az AWS-ről meg aztán nem is beszélve.

A kommunikáció ernyője alá tartozik a dalszövegírás, de a céges panelek kidolgozása is. Te mind a kettőben részt veszel. Hogyan közelíted meg az egyiket és a másikat? Milyen módszertannal szoktál dolgozni?

Számomra sokkal egyszerűbb a munkahelyi szövegírás, mert ott rengeteg a szabály, van egy tiszta vállalati vízió, egy kampánykép, ahova el akarsz jutni, és ez nagy segítség. Megvannak a megfelelő jóváhagyási szintek és körök. Ez így szerintem sokkal könnyebb, mint egy zenekarban szöveget írni, ahol demokratikusabb a légkör. Itt nincs alá-fölé rendeltségi viszony, sokkal nehezebben vállalunk konfliktust a haverjainkkal, és ebből adódóan előfordulhat, hogy bár valakinek nem tetszik a szöveg, ezt nem mondja meg. Nekem mindig az volt a küzdelem ezekben a helyzetekben, hogy kitaláltam valamit, és akkor most ezt hogyan kéne pitchelni?! Mert ha nem pitchelem, és már az elején nem derül ki, hogy ez nem tetszik a többieknek, akkor majd a végén fog. Kiadunk valami olyat, amit a többiek nem éreznek magukénak, és ez egyáltalán nem jó.

Amikor ebben a két különféle környezetben kapsz visszajelzést a szövegeidre, akkor azokat hogyan kezeled? Előfordult, hogy átírtál egy dalszöveget azért, mert a bandától olyan visszajelzést kaptál?

Sokkal rosszabbul esik egy változtatási igény, amikor a zenekarról van szó. Például, ha azt vetik fel a többiek, hogy mégis ki ismeri ezt vagy azt a metaforát, idiómát, miért akarom ezt egyáltalán beleírni. Ezek a beszélgetések nekem valahogy mindig nehezebben mentek. Ha viszont a melóban azt mondja a főnök, hogy „figyi, István, ebben a kommunikációban szerintem rossz logikai flow-t tettél össze, ezt inkább hagyjuk ki belőle”, akkor nyilván elmagyarázom, hogy de én ezt azért raktam bele, mert szerintem ez a célcsoportnak fontos, meg ez a logika mögötte stb. Ezek a szituk valahogy könnyebben mennek munkahelyi légkörben.

Inspirálja egymást a két világ?

A zenekari dolgokban abszolút inspirál a szakmám. Például mindig is próbáltam elengedni a túl egyszerű szövegeket, igyekeztem koncepciókban gondolkodni. Ez a szakmámban elvárás: ott a szövegnek, kampánynak, aktivitásnak mindig legyen köze valamihez, ne pedig l'art pour l'art baromság legyen. Anno, amikor a Have No Clue-val kezdtünk, kitaláltunk egy olyan koncepciót, hogy mi nem sima pop-punk banda vagyunk, hanem mi vagyunk a gyors pop-punk magyarországi képviselői, amivel próbáltunk kitűnni a többi banda közül. Volt is egy pólónk „Always remember to keep pop-punk fast as hell" felirattal. Több százat adtunk el belőle. Talán azért, mert jól ki volt találva és pozicionálva, és ez az üzenet abszolút rezonált az emberekkel a szűk célközönségen túl is. 

De sokat hoztam be a szakmai életemből a szervezést illetően is, mert a Have No Clue-ban nem csak szöveget írtam, meg énekeltem, hanem én voltam azon ritka frontemberek egyike, aki mondjuk pakolt is, sofőrködött, meg szervezte a dolgokat. Összeraktam egy projektlistát az EU-turnéhoz, meg to-do listákát, Exceleket csináltam, rendes mappastruktúrát hoztam létre a Google Drive-unkban. Frocliztak is sokat a többiek, hogy „na már megint jön a táblázataival”.

Ez az egyik oldal. A zenekarból viszont talán már kevesebb dolgot vittem át a szakmai életembe. Nyilván gyakran meséltem arról, hogy azért én nem egy corporate 9-to-5 gyerek vagyok, hanem van zenekarom, amivel turnézunk, nagyokat bulizunk. Ez akkor jött különösen jól, amikor kommunikációs vezetőként kvázi belső ügynökségként próbáltam magunkat definiálni: ebbe a képbe tök jól illett az, hogy hú, neki zenekara van, deszkázik, snowboardozik, nem a klasszik multis figura, hanem tényleg olyan, mint a laikusok szemében egy ügynökségi arc.

Milyen reklámban vagy kampányban látnád szívesen a saját zenéiteket?

Ez jó kérdés. Biztos, hogy nem egy samponreklámban vagy valami hasonlóban. Hirtelen a Liquid Death jut eszembe. Mégiscsak niche zenét játszunk, főleg hazai viszonylatban, ezért az RTL-főműsoridő helyett inkább egy digitális Liquid Death kampányt tudok elképzelni. Tíz évvel ezelőtt talán a Monstert mondtam volna, de az energiaitalozás már nem túl egészségtudatos, úgyhogy…

Amit még el tudnék képzelni, hogy olyan NGO-k kampányában szóljon a zenénk, akik mondjuk szegényeket, elnyomottakat, hátrányos helyzetűeket támogatnak. Hogyha lenne egy ilyen kampányötlet, ami kicsit meghökkentő, és megpróbál kitűnni a zajból, ahhoz simán el tudom képzelni.

Aztán jobban belegondolva, ha megkeresne a Coca-Cola, és azt mondaná, hogy a következő karácsonyi kampányban szeretnék az egyik számunkat felhasználni, akkor lehet, hogy nem mondanék nemet. Ráfizettünk már erre az egész zenekaros dologra eleget, úgyhogy akár vissza is jöhetne valami.

Borítókép: 2016-os Have No Clue buli a Dürer Kertben / Fotó: Bodnár Dávid