A kormány és a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) az elmúlt hetekben folyamatosan egyeztetett a médiavállalkozásokat sújtó tervezett adóval kapcsolatosan. A következő egyeztetés csütörtökön lett volna, azonban a Miniszterelnökség az MRSZ-t úgy tájékoztatta, hogy a tervezett adót tartalmazó jogszabály a tavaszi ülésszakban nem kerül a parlament elé. Ennek megfelelően az egyeztetések ősszel folytatódnak, amennyiben a kormány úgy dönt, hogy újra napirendjére tűzi a tervezett adó elfogadását.
Korábban az szivárgott ki, hogy az egymilliárd forint feletti árbevételű médiacégeknek mindenképpen kellene majd fizetniük, amennyiben rendelkeznek reklámbevétellel. A tervezet szerint a kormány kivédené a médiacégek azzal való trükközését, hogy külön, kisebb, lehetőleg egymilliárd forint forgalmúnál kisebb cégekre bontsák szét a működésüket ezzel részben vagy teljesen megúszva az adót. Az adóalanyok szétdarabolása után kapcsolt vállalkozásoknak tekintené a törvény az ilyen cégeket és összeszámított adóalap után kellene fizetni. De nemcsak hagyományos médiacégeknek kellene fizetniük, hanem olyan lakóközösségeknek is, amelyek ingatlanjaikon reklámokat helyeznek el.
A nyitókép John Martin angol festő The Assuaging of the Waters (A vizek lecsendesedése) című 1840-ben készült festménye
