A cikk eredetileg a Kreatív 2025/3-4. lapszámában jelent meg.

Eszenyi Péter már nem is emlékszik, hogyan került bele a kreatíviparba, de mindig is ezzel akart foglalkozni: rajzolt, festett és többször is felvételizett az Iparművészetire. Az ezredforduló környékén barátai egy része már DTP-sként dolgozott a Leo Burnettnél, és végül ő is itt kötött ki. Ez a részleg kiindulási pontnak ugyan jó volt, de Péternek hiányzott a kortárs lendület, és végül felküzdötte magát a kreatív részlegre. Itt Anko Reijnders vezetésével rengeteg kreatív trendet, külföldi munkát néztek, tanulmányoztak, vitattak meg, Farkas Vilmossal és Nagy Dezsővel egy csapatban dolgozva. „Vad ötleteket próbáltunk eladni, de figyeltünk arra, hogy ezek összhangban legyenek azzal, amit mi a nyugati kreatív szakma csúcsának gondoltunk. Az ügyfelek ezt lehetővé tették, de ehhez kellettek az accountok is – például Szabó Béla –, akik eszméletlenül jó munkát végeztek. Érdekes periódus volt ez, huszonévesen bohók és lelkesek voltunk, és a diplomácia még nem volt az erősségünk. Szerencsére az accountok értettek hozzá, hogyan terelgessék a csapatot.”

Egy életre meggyűlölte a bannereket

Utána megfordult a Publicisnél, az Ogilvynél, a TBWA-nál, és ez a korszak épp egybeesett az online betörésével, amikor a TVC és print büdzsék hirtelen lecsökkentek, és a filmes kampányok helyett bannereket kellett gyártani – ami szerinte nem tesz jót a kreativitásnak. Ismerte a filmes világot, és tudta, hogy ha a post-production szakmában marad, akkor továbbra is azt a kreatív inspirációt érezheti, amit korábban a Leo kreatív csapatában. „A kétezres évek elején az ízlések és a technológia nagyot változott, az online új dolgokat hozott, közben kívülről nézve a post zárt és elitista dolognak tűnt: az évtizedes tapasztalattal rendelkezők őrizték a szakmai titkaikat, de alulról jövő dolgok szép lassan beszivárogtak – filmes művészek digitális platformokat kezdtek használni, a filmesek kísérleteztek – és a tudás is demokratizálódott.” 

Elkezdett kiábrándulni a reklámból, mert lezárult a számára aranykornak tekintett időszak – holott látta, hogy ezután születtek hatalmas magyar szakmai sikerek, például Arany Oroszlánok –, és külföld felé kacsingatott. Az öccse 2005 környékén kiköltözött az Egyesült Királyságba, és szintén kreatív platformokon kezdett el mozogni, betekintést adva a kinti tapasztalatokba. Ezért a feleségével úgy döntöttek, hogy próbaként néhány hónapra ők is kimennek, de előtte még motion graphics témában freelancerkedett német és svéd cégeknek. Amikor Angliába került, hatalmas szerencséjére az első megpályázott helyre bejutott: a Universal műsorok promóiba kellett besegítenie. „Nem mozgatta meg az agyam, de legalább csináltam valamit, közben azt a bizonyos titokzatos összetevőt kerestem, amitől a nyugat-európai filmek, reklámok jobbak. Rájöttem, hogy nincs ilyen, nincs titok, de 2010 környékén még tartott az átmenet a digitális világba, és még mindig lehetett felfedezni, például azt, hogy miként lehet videókkal operáló online kampányt készíteni.”

Alig három hét elteltével, 2012 januárjában megkereste egy startup, amelynek a Virgin Atlantic online szórakoztató rendszerének tervezéséhez kellett valaki, aki tud animálni, CG kamerát mozgatni, vagyis filmes szempontból is értékelhető anyagot összehozni. Péter elvállalta, és aztán 7 évig maradt a Territory Studióban, amely motion graphics cégként kezdte, de csináltak filmes megoldásokat is, például a Prometheushoz. Közben megismert rengeteg embert, ám ez is olyan terület volt, amely még a kezdeti felfedezés korszakában járt, és ez számára jelentős motivációt jelentett. Dolgozott többek közt a Halálos iramban egyik epizódján vagy épp a Bin Láden hajsza (Zero Dark Thirty) című filmben designorientált feladatokon. 

Nagyon élvezte, amikor a vizuális effektek felé nyitottak. Közben a Szárnyas fejvadász 2049 forgatására kvázi külföldiként jött Magyarországra, amire „once in a lifetime” alkalomként emlékszik – nagyon élvezte, hogy nagyon kreatívnak kellett lenni. Utána jött a Páncélba zárt szellem és a stúdió egyre nagyobb projekteket vállalt be, például a Tűzgyűrű: Lázadást. A több hónapos forgatások utáni szünetekben aztán rengeteg előadásban mesél tapasztalatairól különböző design konferenciákon 2016 óta. 
2018-ban azonban úgy döntött, hogy szabadúszó lesz, ami ijesztőnek tűnt 7 év munkaviszony után. „Három gyerek mellett ez nem tét nélküli focizás volt, jött néhány forró hónap nem túl izgalmas, de jól fizető munkákkal. De ha külföldön jól és sokat dolgozol, van esélyed az érvényesülésre, és ez nem csak a magyarokra, hanem a közép-európaiakra is igaz: sokkal többet vállalunk be, mert motiváció, kíváncsiság, bizonyítási vágy hajt bennünket.” 

Kisebb-nagyobb cégekkel kezdett el együttműködni, részt vett a Dark Crystal-sorozat fantasy világának megteremtésében, és épp a Mátrix: Feltámadásokon dolgozott volna Berlinben, amikor beütött a pandémia, így azt a forgatást lemondták. A járványügyi intézkedések miatt azonban sok minden elkezdett másképp működni, így a biztonsági előírásokat felülírva otthonról lehetett dolgozni, és az egész vizuális effektek csapat távolról végezte a munkáját.

Egy újabb aranykor vége

A pandémia után egy DUPE VFX nevű céggel kezdett dolgozni. „Nagyon megkedveltem őket, mert kiválóan tudták menedzselni a projekteket, annak ellenére, hogy ebben a szakmában nagyon kicsi a profit, a tévedések viszont hatalmas összegeket emésztenek fel, és emiatt számos cég tönkre is ment.” Velük csinálta a Lázadó Nell-sorozatot a Disney +-nak, ez egy 18. századi fantasy világban játszódik, amelyben Péter nagyon jól érezte magát, mert nem rutinból jövő dolgokkal foglalkozott. A közel egyéves forgatás alatt az ikonikus Ealingben, London első nagy filmstúdiójában is megfordult. „Legjobban azt szeretem, ha az ötlet megszületésétől az utolsó shotig részt tudok venni a produkcióban, ami két-három éves projekt is lehet. Ez könnyen megunható, ezért olyan hozzáállást igényel, amelyben nem veszíted el az érdeklődésedet.” 

2023 májusában aztán jött a hollywoodi sztrájk, amit ő sokakkal együtt épp olyan rosszul élt meg, mint a pandémiát: nem lehetett tudni, meddig tart, ráadásul a brit filmszakmát is érintette. Ekkor forgatták a most bemutatott Amatőr című Rami Malek-filmet, amelyben Péter is fontos feladatot kapott. „Vasárnap lett volna a forgatás a King’s Crossnál, ahol már megszerveztük a helyszín lezárását, a díszleteket, és csütörtökön jelentették be a sztrájkot. Érdekes dolog volt belülről látni, milyen, amikor egy ekkora produkciónál behúzzák a kéziféket. Végül az a döntés született, hogy mivel színészek nem vehetnek részt a forgatáson, azokat a jeleneteket vesszük fel, amelyekben dublőröket használnak.” 

A Fekete galamb-sorozat forgatásában is részt vett, ami abból a szempontból volt érdekes, hogy London minden részén forgattak, és a Rami Malek-féle szuperprodukció ellenpéldájaként ez egy közepes méretű, angol produkció volt. „Itt nekem kellett kitalálni, hogyan lehet robbantani vagy ablakon kiugrani úgy, hogy semmi nem robban, és a kaszkadőrök is csak a munkavédelmi szabályok betartásával ugrálhatnak. A rendezők nagyon sok mindenben támaszkodtak az én javaslataira, mert pontosan tudtam, hogy a DUPE-nak a post production során mi lenne az ideális megoldás. VFX supervisorként a produkciónak, a post productionnek, a kreatív részlegnek és annak a cégnek az érdekeit egyaránt képviselnem kell, amelyik hónapokkal később ezzel dolgozni fog. Ez rengeteg felelősséggel jár, de annyira izgalmas, hogy megéri részt venni benne.” 

Ezt tavaly márciusban fejezték be. Korábban a produkciók végén már tudta, hogy mi lesz a következő projektje, de most nem ez történt, és tavaly év közepére nyilvánvalóvá vált, hogy a stúdiók és streamingek behúzták a kéziféket. Az angol filmes szakma 70 százaléka – főleg a freelancerek – munka nélkül maradt. Az első ijedség után rájött, hogy reklámfilmeket még forgatnak, és szerencsére voltak itt is kontaktjai. „Érdekes volt látni, hogy az angol reklámszakma mennyit változott az elmúlt közel húsz évben: összementek a büdzsék, az ügyfélelvárások nem esnek egybe az anyagi lehetőségekkel, és ez sajnos a minőségre is rávetül. De látom a fiatal filmeseket, akik videoklipeket is készítenek – mert az még mindig érdekes platform a rendezők számára – arcpirítóan alacsony összegekért; itt is elképesztő átalakulás van, csakúgy, mint a filmek esetében.” 

De ahogy Péter fogalmaz, ilyen időket élünk. „Idén még csak egy filmen dolgoztam, és még nem fizettek ki. Nem azért, mert át akarják verni az embereket, hanem mert még ők sem kapták meg a beígért összegeket.” Mindebben azonban lehetőség is van: sokat dolgozik olyan új technológiákkal, amelyek segítenek menedzselhetőbbé tenni a filmeket. Gyakorlati hasznuk is van, például a helyszínek újrahasznosítása terén vagy valós utcarészletek használatának kiváltásában. 

Jelenleg is tárgyal más produkciókkal, de megpróbál több lábon állni: mellékprojektként repüléssel kapcsolatos jeleneteket készít, amelyek könnyen beilleszthetőek más filmekbe, és digitális technológia segítségével építészethez kapcsolódó projekteket talál ki.

Újratervezések és állandóságok

De mégis hogyan lehet a londoni freelancer közegből kitűnni? „Régebben ez a piac is nagyobb volt, de a Brexit miatt sokan visszamentek eredeti hazájukba, tehát kevesebb a szabadúszó, de munka sincs annyi. Ugyanakkor a küzdelem kiélezett, nem ülhetsz a babérjaidon, de szerencsére vannak olyan kezdeményezések, mint a POD London, ami egy magyarok által alapított cég, akikkel én is dolgoztam már. Ám sokszor úgy érzem, több emberrel kell megküzdeni. Hollywood kiürül, nincs már film, és rengeteg cég bezárt. A VFX-világ gyenge pontja, hogy a cégek az adóvisszatérítéseket üldözik, és nemrég, amikor az egyik kanadai állam megvágta a kedvezményeket, több ezren lettek munkanélküliek. Nem tudni, mi lesz legközelebb, ezért is fogtam bele a mellékprojektekbe.” 

A hazaköltözésen nem gondolkodik: ők már gyökeret eresztettek, régóta brit útlevelük is van, a gyerekei ott nőttek fel – de jól tudják, honnak származnak –, és praktikus okokból is jobb, ha a filmgyártás fellegvárában él, ahol fontosak a személyes megbeszélések. Itt vannak a barátaik és egy magyar mikroközösséggel rendszeresen össze is járnak. 

Péter azonban pályája kezdetén nem csak kreatív munkáival aratott sikereket, zenekara, a Warpigs a hazai klubokban és nagy külföldi bandák előzenekaraként is fellépett. Mi több, első, Szandál című videoklipjüket Antal Nimród rendezte, és ennek a hangulata ihlette később a Kontroll című filmet. „A zenélés pontosan korrelál azzal, mikor kezdtem el dolgozni. Húszéves hülyegyerekként teljesen másképp látod a dolgokat, de ez a fajta életvitel nem működik munka mellett. Mivel a zenekar két másik tagja – az öcsém és Újhelyi Gyuri, a gitárosunk – szintén Londonban él, ha sürgősen zenélni akarunk, akkor kibérelünk egy próbatermet, és három órán keresztül iszonyatos hangerővel játszunk. A középső lányom is gitározik, vele is el szoktam menni gyakorolni. De fantasztikus látni innen Londonból, hogy magyar zenekarok stadionokat töltenek meg, ez a mi időnkben nem volt. Ugyanakkor látom a fiatalkorom hőseit, akikkel egyidősek vagyunk, és nagyon öregnek tűnnek.”