hero
Szabó Dárió

Rovat:

Popkult
Becsült olvasási idő: 8 perc
A művészetben már nem mindig éri meg magányosnak lenni

A kitűnő vizuális effektekért felelős szakemberként dolgozó Varga Bence nem sok nyitottságot tapasztalt Magyarországon igyekezete ellenére sem, hogy a kreatív iparban érvényesüljön. Merész gondolata támadt egyik pillanatról a másikra 2008-ban, Londonba ment szerencsét próbálni, ahol azóta is világszerte elismert angol filmes produkciók megbecsült, elhivatott stábtagja – Emmyn, Baftán, Academy Awardson (Oscaron) járt, akár győztes alkotások is hűen mutatják ezt. Jöttem, láttam, maradtam sorozatunk új része.

A cikk eredetileg a Kreatív 2025/3-4. lapszámában jelent meg.

A hazai pálya nehézségei

Varga Bencét, mielőtt 2008-ban Angliába költözött, sok kreatív ágazat érdekelte már Magyarországon is. Underground berkekben több projektben is részt vehetett, mi több a Tilos Rádióban saját műsora volt. Érdekelte a marketing, a videóklipek univerzuma, és elég korán felszínre tört benne, hogy a vizuális megoldások foglalkoztatják leginkább. Kozma Péter vizuális művész nagy hatást gyakorolt rá alkotásaival, ez nagy löketként szolgált a továbbiakra. Magyarországon Kende Zsófiától kapott először munkát a filmes szakmában, amely kecsegtethetett egy nagyobb áttöréssel, de végül ennek ellenére is csak mindenhol falakkal találkozott, hiába próbált korrekten, érdeklődően kapcsolatokat is építeni.

„Úgy éreztem, nem nagyon történik velem semmi. Indíttatásaim, konkrét érdeklődésem is volt, próbálkoztam, de valami nagy lökés hiányzott körülöttem, így egyik hétről a másikra úgy döntöttem, Londonba költözöm és ott próbálok érvényesülni. Angliában végül azzal szembesültem, hogy egészen más dinamikák mozgatják a piacot, ami jó alapot ígért a továbbiakhoz.”

Varga Bence

Az angliai kezdetek és a Soho termékeny világa

Londonban már az elején befogadóképességet, nyitottságot tapasztalt, pedig egyedül érkezett egy idegen országba. 

„Szeretem az emberi kapcsolatokat, jó impulzusokat adnak. Ez a szakma pedig eleve úgy működik, hogy mivel nagyon sokan dolgoznak benne egyetlen produkciónál is, könnyen elvész a tömeges munkában a mély emberi kapcsolódás. Arra is mindig nagy figyelmet fordítottam, hogy ne mondjuk chaten, vagy ne emailen válaszoljak, hanem személyesen.”

Varga Bence számára lényeges szempont, hogy ne csak munkatársként, hanem emberként is ismerjék. Talán vannak olyan berkek, kultúrák, ahol ez nem célravezető hozzáállás, de Angliában többszörösen megbecsülendő lett ez a fajta hozzáállása is. Az atmoszféra, amit érzett, az elejétől fogva alkalmasnak bizonyult arra, hogy keresse az emberek, a többi alkotó társaságát. London, és főként a filmes ipar, vagy épp szűken véve a VFX-szakma egyáltalán nem a magányos alkotók terepe, nem volt veszítenivalója, hogy bátran, első napjától fogva így állt hozzá ahhoz a helyhez is, ahová megérkezett. Mesélte, hogy amikor kiköltözött, az utcáról sétált be az NBC helyi központjába, közölte a portán, hogy a hr-es vezetőt keresi, beszélni szeretne vele, mert munkára lenne szüksége. Annak ellenére, hogy csak így besétált, nem csupán lehetősége adódott a vezetővel beszélgetni egy jót, mindez még úgy is megadatott, hogy éppen nem volt nyitott pozíció. Nagyon inspirálta már ekkor, hogy hozzáállása úgy tűnik, hasonlít a helyi szokásrendszerhez.

Azért sem meglepő, hogy Londonban kötött ki, mert a város a VFX központja az európai kontinensen, a szakma krémje ott nevelődik, ott is dolgozik egy nagyon jól kiépített rendszerben. 

A rendszerbe remek belépési lehetőséget jelentett, hogy beiratkozott a National Film & Television School VFX-es képzésére. Nagy megtiszteltetés érte, hiszen olyan helyre próbált bekerülni, ahol a valós tudás, az igazi tehetség nagyon sokat számít, és egyáltalán nincs egyszerű helyzetben az, aki kitűzi célként, hogy beiratkozzon (az NFTS minden évben a tíz legjobb filmes iskolák közé tartozik, amikor Bencét felvették, épp 2. volt). VFX-képzésre egy évben csupán nyolc embert vesznek fel, ahogy pedig Bence is említette nekünk:

„Naponta több tucat, ambíciókkal teli kolléga érkezett repülővel a városba szerte mindenhonnan, akik ugyanazt akarták csinálni, amit én is. Ráadásul mivel London a kreatív szakma közepe a kontinensen, az egy dolog, hogy adott a lehetőség és a pénz a területen, de az elvárások is annál jóval magasabban vannak, mint bárhol máshol, hiszen óriási merítésből válogathatnak tehetségeket.”

Ők annak idején hatan kezdhették meg tanulmányaikat a szakon, ahol a legmagasabb szinten ismerhették meg, milyen elvárásoknak kéne megfelelni, ha külföldön a VFX-ágazatban érvényesülni szeretnének, de ez sokkal kevésbé nyomást jelentett Bence számára, inkább motiválta, még több fejlődésre sarkallta. Annak ellenére, hogy sosem gondolta volna korábban, hogy Angliában fog kikötni, hamar beilleszkedett, hamar átlátta a kinti folyamatokat és otthonosan érezte magát egyből.

Eleinte 3D-technikával foglalkozott, bármilyen művészeti projektekbe szívesen becsatlakozott, hogy gyarapodjon komplexitása, növelje rálátását, mindent elvállalt. Nem volt adott, hogy végül mindenképp a filmes szakmában köthet ki, de pont abból adódóan, hogy rengeteg terepen próbára tette magát, mind Kelet-Londonban, mind pedig a Soho közismerten pezsgő közegében olyan művészi kört ismert meg, amely egyhamar arra is alkalmas volt, hogy mélyebb baráti társaságként is működjön. A magányosság, amelyet Magyarországon tapasztalt sokáig, hamar átfordult abba, hogy tényleg esélye teremtődött nyitott környezetben kapcsolatokat építeni. A baráti körök közös munkákat is vállaltak, részt vett Bence is például egy Sub Focus színpadi show vizuális munkálataiban is, a zenei producer világkörüli turnéjához készített animációt. 

A Sohóban fellelhető cégeken keresztül aztán több videóklipes és reklámfilmes megbízást is kapott, első hat-nyolc angliai évében szinte csak reklámokon dolgozott, de például már akkor dolgozhatott a Londoni rémtörténetek forgatásán is (Penny Dreadful) – a sorozat egyébként hazánkban is ismert.

Következtek az Academy Awards (Oscar), Emmy- és Bafta-nyertes alkotások

Idővel lehetősége lett arra is, hogy sok olyan művésszel dolgozzon együtt, akikre már régen is felnézett. Együttműködhetett például azzal a csapattal, akik annak idején a legszórakoztatóbb, vizuálisan emlékezetes Gorillaz-videóklipeket csinálták, de még a Jamiroqai-jal is, sőt olyan élményben is volt része, hogy a Village Undergroundon maga a Stereo MC’s ment oda hozzá, hogy elismerésüket fejezzék ki munkássága felé. Érződik erősen, hogy Bence pályája folyamatosan felfelé ívelt, mindig minőségi munkát adott ki kezei közül.

„Londonban egyébként komoly energiát fordítanak arra, hogy a tehetségeket megfigyeljék, kiszúrják, nagy gonddal válasszák ki és végül elcsábítsák őket”

– említette, így hát senkit nem érhet túl nagy meglepetésként, hogy máig szabadúszóként tevékenykedik. Sokkal több cégnél megfordulhat ebben a munkavállalási formában, mindig más projektekben vehet részt, frissebb is maradhat ilyen működés mellett, nyitottságával is ez van igazi összhangban. Filmes cégek mellett korábban a Nexusnál is vállalhatott feladatot, amely az egyik legrégebbi nagy londoni animációs stúdió (évekig együttműködött velük szabadúszóként), de a Facebookkal, az Apple-lel, valamint a Slack-kel és a Hondával is dolgozhatott együtt.

Prágában járt 2017-ben a Britannia című sorozat forgatásán, ahol Robert Harleyval futott össze, aki az angol VFX-iparnak és a Sohónak is nagy egyénisége. Ő volt az első angol, aki VFX-ért Oscar-díjat nyert (Gladiátor), azt követően pedig céget alapított. Prágában meghívta Bencét, hogy az ő cégében is vállaljon munkát.

„Ekkor már nyilvánvaló volt számomra, hogy annyi és olyan minőségű megkeresésem van, hogy valószínűleg listákon szerepelhet a nevem. Az Amazon, a HBO és a Netflix is felvette velem a kapcsolatot. Mint kiderült később, valóban listákon voltam, producerek felraktak szabadúszó, együttműködésre érdemes VFX-szakemberként más producerek számára elérhető gyűjtésekbe.”

Számos munkán dolgozott, amelyet Academy Awards-ra, Emmyre, vagy épp Baftára jelöltek, akár nyertek. A kultikussá váló animációs scifin a Love, Death & Robots című antológiasorozaton is láthatjuk vizuális kéznyomát. Robert Valley, kanadai rendező kérte fel, hogy működjön együtt velük a második évad második epizódján, ahol egyedi módon Bence egy speciális 2,5 D-technikával dolgozott – az évadot nézve az egyetlen rész, amelynél ilyen különleges megoldást alkalmaztak. Nem hátráltatta az sem a stábot az együttműködésben, hogy a pandémia idején zajlottak a munkálatok – a folyamatok így is jól szervezettnek bizonyultak, csak akarni kellett. Az Ice című Love, Death & Robots-rész, amelyen Bence dolgozott, hat Emmyt nyert el, és több más díjat is kapott.

Külön érdekesség vele kapcsolatban, hogy még a népszerű stratégiai játék, a League of Legends is bevonta őt korábban.

Sorsszerű találkozás az egyik bálvánnyal

Legutóbb a MobLanden dolgozott Varga Bence VFX-es szakemberként, amely Magyarországon a Showtime-nál lesz megtekinthető június 9-től. A világhírű rendező, Guy Ritchie a tízrészes produkció első két epizódját készítette, valamint az egész projekt társ-executive producere. Ennek kapcsán osztott meg Bence egy izgalmas történetet:

„Vicces, mert Guy Ritchie már korán az egyik bálványom volt. Egy játékot játszottunk a barátaimmal és munkatársaimmal a Sohóban, az volt a lényege, hogy egyénileg minél több híres embert szúrjunk ki a tömegben, akinek sikerült, mindig kapott annyi pontot egymás között, amennyit hírességet sikerült meglátnia, felismernie. A játék során láttam először Guy Ritchie-t.”

Talán akkor még ő sem gondolta, hogy egy nap utómunkát végezhet egy projekten VFX-szakemberként, amely a híres rendező nevéhez fűződik. Remélhetőleg nem utoljára történt ilyen, vagy fog még jobb is.

Melyik munkádra vagy a legbüszkébb?

Az egyik a The Boy The Mole The Fox and The Horse (Apple+/BBC). Gyönyörű 2D-animációt sikerült létrehoznunk, azt az érzetet nyújtja, mintha minden képkockát akvarellel festettünk volna meg. Ez a rövid animáció nyert Oscart, Baftát és Annie-díjat is a legjobb rövid animáció kategóriájában. Ugyanazzal a csapattal csináltuk, akikkel a Love Death & Robots egyik epizódját,ami nyert tobb Emmy-t, tobbek kozott szintén a legjobb rövid animáció kategoriában. csak a rendező volt más. Kis csapat voltunk mindkét show-nal, igy tényleg magunkénak éreztük a szakmai elismerést. Fontos még említenem a TATE Múzeumban bemutatott egynapos filmkészítő programot is, amelyet gyerekeknek csináltunk. Nagyszerű művészek támogatásával próbálhattak a kicsik filmet csinálni. Balogh Zsolt és én készítettük realtime a jelenetek digitális hátterét. Mindkettőre nagyon büszke vagyok, nem csupán a sikereik miatt, hanem mert remek csapatban dolgozhattam.

Legutóbb milyen kreatív megoldás volt rád nagy hatással?

Nem könnyű kérdés, mert a VFX olyan, mint a rocket science. Mindig a legújabb technikákat használhatjuk elsőként, amelyek később terjednek el a kreatív iparban. A kérdésre nem feltétlenül újjal, hanem valami régivel tudok válaszolni. A Fortische francia animációs ház által tökéletesre fejlesztett animációs stílusra gondolok, amit mindenki láthat például az Arcane animációs sorozatban. Képregényérzetet hoz magával, amit ők csinálnak, a 3D és a 2D ügyes keveréke. Az ‘Arcane’ előtt készítettek egy League of Legends Cinematic-ot – K/DA – ‘Popstars’ – ezzel a technikával, ami mély nyomot hagyott bennem. Még Franciaországba is elköltöznék, ha cserébe dolgozhatnék velük együtt egy projekten.

Hogyan változtatott meg, hogy külföldön dolgozol?

A munkát illetően az egyik a nyitottság es a figyelem mindenki felé, mindegy ki mit dolgozik, vagy mit csinál. Ez kölcsönös a szakmámban, jó megélni és nyilván ez nagyon sok dologban megváltoztat. Amióta külföldön dolgozom, még inkább a legjobb teljesítményre törekszem, de azt is megtanultam, hogy nem szabad megalkuvónak lenni, mindig jobbra és jobbra kell törekedni. ‘Always Go The Extra Mile’.