Minden ősszel előkerülnek a pumpkin spice-ra (vagyis a sütőtökös-süti-fűszerkeverékre) épülő italcsodák. Ugyan ez az időszak csak pár hétig, esetleg pár hónapig tart, most mégis felhúzta Ryan Reynolds-ot, aki szerint inkább Negronit kellene készíteni, ha lehet, Aviation Gin segítségével.
Reynolds megmutatja hogyan kell Negronit készíteni – miközben ő maga is Negroni hetet tart inkább a pumpkin spice időszak helyett – és elég keményen odaszól azoknak, akiket megbabonáz a sütőtökös ízvilág.
„Hamarosan itt az ősz, vagyis az egész univerzum elveszti az eszét a pumpkin spice miatt” – kezdi mondandóját, majd persze jönnek a sokkal szabadszájúbb odaszúrások. A reklám végén kellemes liftes zenére még visszasétál Reynolds, majd bocsánatot kér azoktól, akiket megsértett, hiszen megtudta, hogy az Aviation anyacége, a Diageo több pumpkin spice ízesítésű terméket is forgalmaz.
A Negroni Week, vagyis a Negroni hét idén szeptember 18. és 24. között zajlik. A nemzetközi kampányban több ezer helyen szolgálják fel az italt, hogy adományokat gyűjtsenek jótékonysági szervezeteknek. A kezdeményezést még 2013-ban az Imbibe Magazine indította el, akkor még 120 helyszínnel és azóta több, mint 4 millió dollár adományt gyűjtöttek össze. Budapesten jelenleg 12 bárban szolgálnak fel ilyen italt, a pontos helyszínekre itt lehet rákeresni.
A Negroni hét szponzorai közt van a Reynolds-féle Aviation Gin, a Campari, Cinzano, és a Bulldog Gin. A fogyasztók az ital rendelésekor adakozhatnak is, a befolyó összeget pedig a 160 országban jelenlévő Slow Food kapja.

