Megkapod a feladatot, forgatókönyv kell, kb. két perc alatt eszedbe jut valami, de úgy csinálsz, mintha egy hétig gondolkodnál. Aztán némi körítéssel – bérelt autó, bőrmappa, gagyi Rolex – eladod, és a megrendelés tíz százaléka a tiéd.

Így kezdődik Viktor Pelevin: Generation "P" című regénye. Moszkvában vagyunk, az új orosz éra kezdetén, valamikor a kilencvenes évek elején. A fenti kis eligazításban Babilen Tatarszkij részesül, barátilag persze, mire kapásból otthagyja a lepukkant lakókocsit, ahol cigit és italt árult, és beleveti magát a reklámszakmába. Tehetséges. Főleg, hogy képzi is magát, és elolvassa Al Ries és Jack Trout „új pozícionálását” [!], amitől – immáron nem egyszerű copywriterként, hanem "creator"-i minőségben – fantasztikus koncepciókat gyárt, mondjuk, a Sprite oroszoszági bevezetéséhez. Ebben a folyamatban a "The Uncola" koncepcióból kiindulva vaslogikával eljut a fekete-zöld címkén fehér foltokkal oroszosított "Nyirfa Sprite"-hoz, amit megfejel – Szent Miklóshoz visszanyúlva – a "Nyikola nyakolaja" szlogennel. Igaz, akkori főnöke mindehhez lakonikusan csak annyit fűz hozzá, hogy az uncola az 7 Up, de sebaj, majd eladjuk nekik.

A Generation "P" korántsem a reklámvilág görbe tükre, legfeljebb így is lehet néhány részét olvasni. Pelevin cselekménye hamar belép abba a térbe, ami számára legkedvesebb: a megfoghatatlan lebegésbe, ahol a realitás virtuálissá válik, olyannyira, hogy szinte már csak egyetlen tiltott kérdés létezik: "de akkor mire épül ez az egész?". A multinacionális reklámokat az író először az orosz kultúrkörhöz adaptálja, az így kapott masszára rázúdít egy nagy adag halucinogént, bélyeget, galócát, kokaint. Aztán számtalan irodalmi és kultúrtörténeti utalással a mezopotámiai mondavilágtól Dosztojevszkijen keresztül Baudrillard-ig globalizálja az egészet, és szépen kifejti, hogy ennek a világnak a "creatorok" nem szereplői, hanem létrehozói. Amit valóságnak látunk virtuális csupán, agyak, nagyteljesítményű számítógépek, 3D programok műve. A reklámtér elnyel mindent, amely világnak a creatorok ugyanolyan részesei. Ami ugyebár azt jelenti, hogy maguk sem valóságos létezők. Megérkeztünk Pelevin világához, amelyet már előző regényeiben, így például „Az agyag géppuská”-ban is felépített, s amelynek lényegét Csapajev tökrészegen hideg józansággal így sommázza: "egyszerűen azért nem vagyunk sehol, mert nincs olyan hely, amelyről azt lehetne mondani, hogy ott vagyunk".

Meggyőződésem, hogy két nagy csoport fog remekül szórakozni a Generation "P"-n. Azok, akik alapos öniróniával szemlélik a reklámmesterséget, és azok, akik szerint ebből áll a világ. A könyv alapján tehát elég sokan megtalálhatják a helyüket. Hogy hol is? Valahol a nem létező tér peremének a középpontjában.