Raiffeisen-lányok

Galéria: Cikk[101020] galéria

Hirdető: Raiffeisen Bank
Márka: Raiffeisen névre szóló személyi kölcsön
Reklámügynökség: ACG
Médiaügynökség: Mindshare
Kreatívigazgató: Tihanyi Péter

Egyszerűen könnyebb megjegyezni egy valódi karaktert, mint egy emberi körvonalat. Nem véletlenül szeretik a márkák és a reklámkészítők a reklámsorozatokat. Még a legszikárabb reklámsztorik és visszatérő szereplők használata is jobb a kampányonkénti kapkodásnál. Lehet tudni mindent előre, de mégis kíváncsi az ember, hogy Nyuszómuszó-apuka éppen milyen vitában marad alul, hogy a dumaszínházas arcok éppen milyen humorba csomagolják a betéti kamatot, vagy hogy Sebestyén Balázs akkor most vodás vagy nem vodás.

A dolog persze csak akkor működik, ha a szereplőket és a történetet valamennyire kitalálják és következetesen megy a dolog előre. Ahogy Berényi Miklós sem változhat át egyik napról a másikra magyarázat nélkül pincérré a Rózsában, úgy a reklámot is agyonvágja, ha a főszereplő hirtelen nem az, aki korábban volt.

Ehhez képest a reklámsztorikban bármi előfordulhat. A Budapest Bank Emeséjének remekül kitalált karakterét például az őrölte fel szép lassan, hogy egy idő után úgy tűnt, megálmodói közül már senki nem emlékszik arra, mi volt az eredeti szereposztás. Önjelölt, piócatermészetű banki álláskereső nőből motoros férfi lett, aztán szimpla ügyfél, aki édesanyját oktatja ki az aktuális banki szolgáltatásokból. El is pusztult a sztori is, a karakter is, maradtak a verbális gegek, amelyek persze már semmire nem voltak jók.

Az aktuális kínlódás a Raiffeisenhez kapcsolódik. A semmiből érkező három valamilyen nőt soha nem értettem. Talán egy bizonyos termék célközönségét próbálták megformálni, amikor tavaly karácsonykor megjelentek az első filmben és végtelenül visszataszítóan szívattak egy pénztárosnőt. (Akkor a termék egy olyan valami volt, ami minden bankkártyás fizetés után jóváír valamit.)

Ennél is nagyobb volt a meglepetés, amikor ahelyett, hogy a három meghatározhatatlan korú és családi állapotú nő eltűnt volna a süllyesztőben, szépen jöttek sorra a nullaforintos hisztik, a bárban nyávogás, amikor már pontosan látszott, hogy mindenki, aki a reklám mögött áll, a halálba kívánja ezt az egészet.

A fordulat a kutya és a macska keresztezéséből összehozott matya kimondásakor történt. A három nő ugyanis egyszer csak kamerákkal és mikrofonnal felszerelkezve érkezett egy professzorhoz. Vagyis lehet, hogy akkor ők egy tévéstáb, csak eddig pont munka után voltak. A rugalmas és feltörhető dolog reklámja klasszisokkal jobb lehetett volna, ha a matyás poén a végére kerül, de kis esélyt azért adtak a lányoknak, akik ezt a lehetőséget teljesen elrontották a jelenleg futó „Eszti Hírlap-os” dologgal.

Ez a reklám végtelenül rossz és csúnya és méltatlan és teljesen felesleges ezt bizonyítani, hiszen biztosan mindenki érzi azt a furcsa fejrángást, émelygést, ami az összes lejátszás alatt lezajlik az emberi testben.

Ami viszont az egészben a legröhejesebb, hogy ezzel a kamerás marhasággal egy időben ismét előkerült a bárban nyafogó valami. Vagyis a kortalan lányok egyszer mint forgatócsoport, egy blokkal később pedig mint duzzogó tinik szerepelnek.

Persze aki kimegy a konyhába a reklámblokk alatt, és csak félig hallja a semmit, annak valószínűleg fel sem tűnik a kamera és a mikrofon, azok nyilván nem a sztorit és a karakterek következetlenségét és a totális összevisszaságot kérik számon a Raiffeisenen. Őket egyszerűen ez az egész nem érinti meg. Ahogy a reklámblokkban szereplő többi jellegtelen szereplő és sztorimentes hirdetés sem. Nem kérnek számon semmit, egyszerűen elmegy mellettük az ajánlat, a termék, a cég. Márpedig nyilván nem ez a cél. Eljött az év vége, Raiffeisen-lányok, nektek kell hazamenni!

Értékelés: 2