hero
T. R.

Rovat:

ReklámMédia
Becsült olvasási idő: 9 perc
Munkahelyeket és adóbevételt vinne el a kormány reklámrendelete az MRSZ szerint

A Magyar Reklámszövetség Közterületi (OOH) Tagozata szerint a reklámeszközök elhelyezését szigorító kormányzati tervezet 1140 munkahely megszűnésével és 3,4 milliárd forintos adóbevétel-kieséssel járhat. A szervezet érdemi szakmai egyeztetést, a véleményezési határidő meghosszabbítását és alternatív szabályozási megoldásokat is vizsgáló hatásvizsgálatot kér.

Annak ellenére került a Közlekedési és Beruházási Minisztérium közterületi reklámeszközökről szóló rendelet tervezete a kormány elé, hogy az maga is súlyos gazdasági hatásokkal számol. Mindez azt igazolja, hogy olyan politikai döntés végrehajtása van készülőben, amely több milliárdos költségvetési bevételkieséssel jár és több 100 magyar vállalkozás ellehetetlenülését okozza. A Magyar Reklámszövetség Közterületi (OOH) Tagozata szerint a tervezet káros hatásai mellett érthetetlen, hogy alternatív szabályozási megoldásokat meg sem vizsgáltak, ezért a szervezet azt kéri a kormánytól, hogy a tervezetet jelenlegi formájában ne terjessze döntésre: hosszabbítsa meg a véleményezési határidőt, készíttessen kiegészítő hatásvizsgálatot alternatív megoldásokkal összehasonlítva, és vonja be az iparágat az egyeztetésbe. A Tagozat egyúttal továbbra is felajánlja szakmai erőforrásait egy szakmailag megalapozott, a magyar gazdaságot előbbre vivő szabályozás megalkotásához.

A reklám és a reklámeszköz elhelyezésének szabályairól szóló kormányrendelet káros hatásait maga az előterjesztő igazolja vissza: saját bevallása szerint is 1140 munkahely megszűnésével, 3,4 milliárd forint adóbevétel-kieséssel, több mint 20.700 fő érintettségével, ingatlantulajdonosok és beszállítók bevételkiesésével, valamint kártérítési perek kockázatával jár.

A Magyar Reklámszövetség Közterületi (OOH) Tagozata felhívja a hirdetési piac valamennyi érintettjét – hirdetőket, ügynökségeket, kis- és középvállalkozásokat egyaránt –, hogy a társadalmi egyeztetésre rendelkezésre álló időben, szeptember 26-a éjfélig aktívan vegyenek részt a folyamatban, és mondják el véleményüket: a tervezet jelenlegi formájában történő elfogadása súlyosan károsítja a magyar kkv-kat, és egy fontos, hatékony hirdetési eszközt vesz el az üzleti szereplőktől. (A társadalmi egyeztetésre itt lehet beküldeni az észrevételeket.)

 A Tagozat szerint a szabályozás legsúlyosabb, eddig kevés figyelmet kapott hatása, hogy gyakorlatilag megszünteti az egyik legszélesebb tömegelérést biztosító hirdetési eszközt, az óriásplakátot – a plakátok 90 százaléka tűnik el anélkül, hogy érdemi alternatíva állna a hirdető vállalkozások rendelkezésére. Ez közvetlenül korlátozza a magyar üzleti szféra hatékony, nagy tömegeket elérő hirdetési lehetőségeit, különösen azokban az iparágakban és azoknál a kkv-knál, amelyek számára az online, célzott hirdetési csatornák nem jelentenek reális alternatívát.

Az óriásplakátok nagy részének eltűnése mellett a megjelent rendelettervezet érthetetlen módon egy másik, az elmúlt 16 év kormányzati kommunikációjában és politikai kampányaiban is jelentős szerepet játszó közterületi eszköztípus, nevezetten a megállókban vagy utasvárókban elhelyezett citylight pozícióját érdemben erősíti.

A Tagozat megítélése szerint összességében a szabályozás gyakorlatilag két piaci szereplőnek kedvez: az egyik multinacionális háttérrel rendelkezik és az elmúlt 16 évben is kiemelkedő szereplője volt a közterületi reklámfelületek piacának, a másik pedig egy jól ismert, NER-közeli tulajdonosi körhöz köthető. Ők jelentős megállókban és utasvárókban elhelyezett citylight állománnyal rendelkeznek, amelyek továbbra is az utcákon maradnak, miközben magyar KKV-k százával mennek majd tönkre, akiknek az óriásplakáton kívül más eszközük nincsen. Ez a piaci verseny szempontjából elfogadhatatlan, versenysemlegességet sértő helyzetet teremt.

A Tagozat különösen károsnak tartja, hogy a tervezet előkészítése során iparági konzultáció nem, csak egyoldalú tájékoztatás történt, a szakmai szervezet korábban proaktív módon megfogalmazott álláspontját a jogalkotó egyáltalán nem vette figyelembe.

"Nem a piac tisztításával van bajunk, sőt: partnerek vagyunk egy olyan szabályozás kialakításában, amely jó a nemzetgazdaságnak, és tisztességes versenyt biztosít minden szereplőnek. Abban is egyetértünk, hogy politikai reklámok, erőszakot sugárzó hirdetések legyenek betiltva ezeken a felületeken, gyermekek fejlődésére káros hirdetéseket pedig tűzzel-vassal írtsuk. De ez a tervezet nem erről szól, sokkal inkább néhány szereplőnek kedvez, miközben durván sérti magyar kisvállalkozások érdekeit, akik évtizedek óta tisztességesen építették fel ezt a piacot. Nehéz szabadulni attól a benyomástól, hogy a szabályozás mögött az elmúlt másfél évtized közterületi politikai hirdetéseivel szembeni indulat is ott van, és hogy ennek az árát most az egész iparág fizeti meg. De azt látni kell, hogy nem minden szereplő, sőt, tulajdonképpen alig pár cég az, aki felületein hirdette a korábbi kormányzat hirdetéseit. Közöttük lesznek az új szabályozás túlélői, miközben tisztességes magyar kisvállalkozások garmadája húzhatja le a rolót. Miért öntjük ki a gyereket a fürdővízzel együtt? A tervezetből az is kitűnik, hogy a kormány téves adatok alapján készítette el a tervezetet. A tisztességes magyar kkv-k, akik engedélyek birtokában befektettek ebbe a piacba, kártérítési perek tömegeit indíthatják el az állam ellen, amit az adófizetők pénzéből kell majd kifizetni" – írta Bauer Tamás, az MRSZ Közterület Tagozatának elnöke a Kreatívhoz eljuttatott közleményben.

A szakmai szervezet arra hívja fel a kormány és a közvélemény figyelmét, hogy a hatásvizsgálat dokumentuma önmagával is ellentmondásba kerül: egyik pontja szerint a mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképessége "nem változik érdemben", ugyanez az anyag azonban 20 700 érintett főről, 1140 megszűnő munkahelyről és 3,4 milliárd forintos adóbevétel-kiesésről ad számot. A tervezet költségvetési hatása négy év alatt összesen mintegy 2,2 milliárd forinttal rontja az egyenleget – az egyenlegjavító oldalon pedig 1,2 milliárd forintnyi, "az elbontás elmaradása miatti bírságbevétel" is szerepel, vagyis a jogalkotó maga sem számol azzal, hogy az érintett eszközök ténylegesen eltűnnek a közterületekről, hiszen fizikailag is lehetetlen ezt a megadott határidőre teljesíteni. Tehát amellett, hogy sok magyar KKV csődbe megy, a nulla árbevétel mellett még milliókat ki is kell adjanak a felületek bontása miatt, amit ráadásul a lehetetlen határidő miatt nem fognak tudni tartani és ezért plusz bírságot kapnak – vetíti előre az MRSZ. 

A tervezet abból indul ki, hogy a közterületi reklámok zavarják az embereket: a sebtében összerakott hatásvizsgálati lap egyetlen megnevezett előnye az, hogy „a csökkentett mennyiségű reklámeszközzel a települések élhetősége növekszik", és a dokumentum a lakosságot kifejezetten a nyertesek közé sorolja. Az MRSZ felkérésére a Závecz Research friss, augusztusi kutatása szerint azonban a magyar lakosság négyötöde nem tartja zavarónak a gazdasági és társadalmi célú közterületi hirdetések jelenlétét. Vagyis az az egyetlen előny, amelyre a szabályozás az indokát alapozza, a lakosság megítélésében nem jelenik meg. 

A hatásvizsgálati lap egy eddig alig tárgyalt következményt is rögzít: a reklámeszközök elbontásának kötelezettsége a reklámeszközöknek helyet adó magánterületek tulajdonosaira hárul, és ez összesen 19 ezer ingatlantulajdonost érint. Közöttük nagy számban vannak magánszemélyek, társasházak és mezőgazdasági gazdálkodók, akik nem reklámpiaci szereplők, és sok esetben nem ők telepítették az érintett szerkezetet. 

A tervezet az önkormányzatok mozgásterét is jelentősen szűkíti. Egyrészt a településeknek a saját közigazgatási területük mindössze mintegy tíz százalékán marad érdemi joguk a reklámok elhelyezésének helyi szabályozására, vagyis éppen a településkép alakításának eszköze kerül ki a kezükből. Másrészt a tervezett területi korlátozások miatt a közterületek jelentős részéről eltűnnek azok a felületek, amelyek után a települési önkormányzatok ma közterület-használati és bérleti díjbevételhez jutnak. Mindezt úgy, hogy az előterjesztő saját hatásvizsgálati lapja az érintett 587 önkormányzatot az intézkedés nyertesei között sorolja fel. 

A Magyar Reklámszövetség Közterületi (OOH) Tagozata ezért arra kéri a Kormányt, hogy a rendelettervezetet jelenlegi formájában ne terjessze döntésre. Kérik a véleményezési határidő meghosszabbítását, kiegészítő hatásvizsgálat elkészítését – amelyhez a Tagozat a saját, teljes körű piaci felmérésének adatait térítésmentesen rendelkezésre bocsátja –, valamint érdemi szakmai egyeztetést a piaci szereplők tényleges bevonásával, egy arányos és versenysemleges szabályozás kialakítása érdekében.

A törvény és a fővárosi rendelet fő szabályai 2026. október 1-jén lépnek hatályba; az érintett, meg nem tartható eszközök eltávolításának határideje december 31.

Milyen narratívák mentén fogalmazódott meg a döntéshozókban a szabályozás szükségessége?

Az MRSZ összefoglalója szerint eredetileg a két alapgondolat a városkép védelme és a közlekedésbiztonság voltak.

Ugyanakkor szerintük a rendezés elve nem követi azt a logikát, amely bármelyik szempont szerint releváns lenne. Típusok, illetve kategóriák szerint tilt meg reklámeszközöket – vagy ugyan engedi a fennmaradásukat de csak bizonyos, erősen limitált zónákban, aminek következtében országosan 90%-al csökken azok darabszáma. Eközben más reklámeszközök továbbra is működhetnek.  

Leszögezik: a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) a városkép védelmét maga is támogatja. Ugyanakkor véleményük szerint kérdéses, hogy amennyiben egyik típus vizuális környezetszennyezés- vagy figyelemelterelő hatása miatt balesetveszélyes, akkor ugyanez másikra miért nem igaz?

Ez akkor eltünteti a gyűlölet propagandát?

Az MRSZ a gyűlöletkeltő politikai plakátok beszüntetésével teljes mértékben egyetért. A jelenlegi tervezet ugyanakkor szerintük nem erről szól: a gyűlöletkeltő plakátokat és a politikai hirdetéseket a törvény egy másik része szabályozza és tiltja.

De összességében ez jót tesz a városképnek… vagy nem?

A szakmai szervezet évek óta jelezte az aktuális döntéshozóknak, hogy a közterületi reklámok rendezetté tételéhez és szabályozásához kész minden segítséget megadni. Az előző kormány nem élt ezzel a lehetőséggel, és egyelőre az utóbbi hónapokban tett javaslataik sem találtak fogadókészségre – írják.

A mostani szabályozási terv szerintük olyan rövid átmeneti időt ad a piaci szereplőknek, amelyet kizárólag a két nagy, tőkeerős piacvezető cég képes teljesíteni. Az egyik NER-es tulajdonosi háttérrel rendelkezik, és felületein éveken át futottak a kormányzati kampányok, köztük a kék plakátok, valamint a háborús, félelemkeltő és gyűlölködő üzenetek. A másik egy multinacionális cég, amely ugyanezeknek a kampánymegrendeléseknek szintén haszonélvezője volt, és ugyanúgy megjelenítette reklámeszközein azokat a plakátokat, amelyek az elmúlt másfél évtizedben a kormányzat meghatározó narratíváját hordozták. Nehéz érteni, hogyan készülhet olyan szabályozás, amely éppen azt a két céget hozza előnyös helyzetbe, amelyek ebben a folyamatban a legnagyobb szerepet vállalták – fogalmaz az MRSZ OOH.

De őket nem érinti ez a szabályozás hátrányosan? 

Olyan szempontból valóban rosszul érinti őket is, hogy az óriásplakát-állományuk jelentős részét nekik is el kell bontaniuk. Ugyanakkor az MRSZ szerint a megmaradó állományból a NER-es hátterű cég még az eddigieknél is nagyobb arányban részesül, a megmaradó egyéb reklámfelületeiken pedig – mivel a piacon szűkül az elérhető eszközök száma és típusa – garantáltan nagyobb profitot tudnak majd termelni.

Eközben azok a kisebb, magyar kkv-k, amelyek kizárólag óriásplakáttal rendelkeznek, olyan mértékű darabszám-csökkenést szenvednek el, hogy egytől egyig a gazdaságos működési szint alá csökken a bevételük. Ennek egyenes következménye a csőd, vagy a másik lehetőség: felajánlják eszközeiket a két fennmaradó cégnek, amivel azok piaci részesedése tovább nő.

De ez még akkor se olyan széles kör, hogy erre oda kellene figyelnünk?

Az MRSZ szerint ez nem így van. 20-21 ezer olyan ember – illetve család – van, akiknek a megélhetését közvetlenül befolyásolja ez a folyamat. Lehet, hogy valaki csak a kert végébe engedett be egy ilyen óriásplakátot, amiért hónapról hónapra bérleti díjat kap, mások a társasházuk homlokzatára engedték meg, hogy kikerüljön egy reklámháló, és a bérleti díjból újították fel a liftet. Ezen túlmenően pedig a csődbe menő cégeknél elveszítik a munkájukat az ott dolgozók ezrei.

De nem az a helyzet, hogy mindenki utálja a hirdetéseket?

Az MRSZ szerint erről nincs szó! 2026 augusztusában az MRSZ független felmérést készíttetett a Závecz Research kutatócéggel arról, hogy az emberek hogyan viszonyulnak a plakátokhoz. Az eredmények egyértelműek: a legtöbb ember elutasítja a mocskolódó propagandát és a politikai hirdetéseket, a kereskedelmi reklámokra viszont ez nem igaz. A megkérdezettek mindössze 22 százaléka érzi zavarónak a kereskedelmi üzenetű plakátokat, vagyis a lakosság közel négyötödét nem zavarják.

Akárhogy is, azért legalább az egymás hegyén-hátán lévő plakátoktól megszabadulunk?

Az MRSZ szerint ez sem biztos. Az a helyzet, amibe bizonyos plakátcégek kerülnek, nem teszi lehetővé, hogy fedezni tudják az illegálissá váló felületeik elbontását. Az egész piacon nagyságrendileg 7,6 milliárd forintba kerülő bontási munkákhoz a szükséges kivitelezői kapacitás sem áll rendelkezésre.

Ezért sokkal valószínűbb, hogy azok a magyar kkv-k, amelyeknek a bevételi forrása a 2026. december 31-i bontási határidő miatt 2027. január 1-jétől teljes mértékben megszűnik, jogi útra terelik az ügyet. Ebben az esetben a táblaerdőkből hamarosan leszakadt, rozsdásodó táblatemetők lesznek az egész országban – állítja az MRSZ.

Akkor semmit ne csináljon a kormány?

Az MRSZ szerint éppen ellenkezőleg. Négy dolgot javasolnak, és ezek közül három szigorúbb annál, mint ami ma érvényben van:

Először: a jogszerűtlenül kihelyezett eszközök felszámolását. Saját, teljes körű felmérésünk szerint ez az állomány közel ötöde, és erre még 2026-ban sort lehet keríteni.

Másodszor: teljes kivezetést a történelmi városrészekből és a műemléki környezetből.

Harmadszor: máshol ritkítást, sűrűségi és távolsági szabályokkal, hogy véglegesen megszűnjön az egymás hegyén-hátán álló plakátok látványa.

Negyedszer: a jogszerűen telepített, szerződéssel és vagyoni joggal védett állományra mérföldkövekhez kötött, rendezett átmenetet.

Ez a pálya az MRSZ OOH szerint gyorsabb és látványosabb eredményt hozna, mint egy differenciálatlan tiltás, amely jogvitákon és kivitelezői kapacitáshiányon akad el. A törvényt ehhez nem kell újranyitni: a végrehajthatóság a rendeletben és egy külön kormányhatározatban rendezhető – állítják.

Nyitókép: Önállóan álló citylight. (Forrás: JCDecaux )