Szép kép! Jönnek a fiatalok hosszú sorokban. A Szakma határán a Nagy Öregek küldöttsége fogadja őket. Szervusztok fiatalok, látjátok, ez itt a Szakma!

Jól van öregapám és öreganyám (illemtudóak), meséljetek kicsinykét, mutassátok hogyan kell csinálni! Ki a legjobb, kitől tanuljunk? Melyik a Szakmának a legremekebb mestere? Melyik kreatív ötletember legyen a példaképünk? Melyik stratéga? Melyik reklámfilmrendező? Melyik art director? Melyik grafikus mester? Melyik reklámfotós?

Húúú, de sokat kérdeztek fiatalok, a teremburáját, nem jártatok rendesen a kommunikációs iskoláinkba?

A legmerészebb előlép, egy nagybajuszú, hetyke legényke, előadja, hogy ő biz’ a Tengerentúlon járt iskolába, tanult egyet s mást, most meg jött a hívó szóra. Erre többen is felbátorodnak, kezdik sorolni a külföldi reklámokat, hogy azok ilyen meg olyan nagyon jók és Magyarországon egyáltalán nem látnak ilyet. Na felkiált erre valaki, akinek nagy Szakma felirat díszeleg a pólóján (reklám!), hogy most már elég legyen a nyafizásból, az ifjak meg előbb gondolkodjanak, s csak aztán kérdezzenek ilyen gúnyosan. Hisz hol van itt, hazánkban olyan Ügyfél, mint Nyugaton? Hol vannak olyan képzett marketingesek? Sehol!

Ez az, rikkant egy másik brancsbeli. Képzeljétek el, amint bemegyünk holnap az Ügyfélhez: „Jó napot hölgyeim és uraim, Önök egy nagy sportszergyártó vállalat. Csináljanak olyan reklámfilmet, amiben lazacsávók kasán pattogtatnak labdákat, miközben úgy csikorog az Önök által gyártott csukájuk, mintha rap-zene lenne.” Na, mi lenne? Úgy kivágnának, hogy még a lábamat se tehetném be a portán legközelebb…

Hoppá. Miközben emberünk lendületesen mesélt honnan, honnan nem odasomfordált egy Ügyfél. Uramisten. Lassan fagy le a nevetés az arcokról, ahogy észreveszik a rezzenéstelen arcú, kemény tekintetű Ügyfelet.

Idefigyeljenek nagyszájú reklámzabálók, kezdi az Ügyfél.
Mit hőbörögnek?
1. Az én pénzemből élnek!
2. A külföldieknek könnyű. Annyi pénzből mi is tudnánk.
3. A KÖZÖNSÉG! Értik?!

Ki értené meg Magyarországon azokat az elvont baromságokat? Kinek tetszenének a randa emberek a reklámokban? Kinek kellenek az érthetetlen történetek? Hogy lehetne nálunk maguk szerint olyan sörreklámot csinálni, amiben egyáltalán nincs sör?

Újabb váratlan fordulat a nagy ívű történetben, talán már ki is találták az olvasók. Bizony- bizony, egykedvűen fütyörészve arra sétál a Fogyasztó, mint akinek minden mindegy, mint aki se lát, se hall. Odarohannak hozzá mindannyian, hadonászás, kiabálás kezdődik, mindenki magát akarja igazolni. Ugye hogy így, és nem úgy ésatöbbi, képzelhetik. A Fogyasztó rémülten pislog jobbra, balra nem érti az egészet, nem ért semmit, különben is hagyják a fenébe békén. A reklámosok is, meg a reklámozók is.

És a fiatalok? Szépen lassan odébbállnak. Hadd birkózzanak csak, különben is annyi helyen lehet még dolgozni.

Mit tehet ehhez hozzá még a mesélő? Idézet egy német könyvből: Kolumbusz, ha ma születne egészen bizonyosan a reklámiparban helyezkedne el. Hogy miért? Mert olyan helyre indult, amiről fogalma sem volt, hol is van. Aztán megérkezett valahová, amiről nem tudta pontosan micsoda, majd visszajött és az egészről csak valami zagyva képet tudott előadni. Ja, és mindezt a mások pénzén.