Átveszed a pályázatot, már lassan annak is örülsz, hogy ingyen adják. Nem akarnak sokat: komplett márka face lift, átpozicionálás, vadiúj komstrat, meg hihetetlen erős eladásösztönzés. Dög olcsón – még jó hogy. Ja, és persze nuku hasznos információ (üzleti stratégia, marketingstratégia, márkakép, akármi – semmi).

Most mondd azt, hogy te nem mentél volna el a konzultációra. Főleg, ha a Vezér személyesen tartja. Legalább kíváncsiságból. Még akkor sem fogtam gyanút, amikor külön telefonáltak, hogy csak egy ember menjen, mert kevés a hely.

Gyülekezünk az aulában szépen, ismerősök, ismeretlenek. Nagytárgyaló, mint a fél irodánk. Kell is a hely! Negyvenkettő, még egyszer, negyvenkettő darab ügynökségnek van hely. Hogy honnan tudom? Mer’ megszámoltam. Lévén mindegyik név katonás rendben, kis táblácskákra írva körben, egy U-alakú asztalon. Gondolták, hadd nézzék a köcsögök egymást, legalább erősödik bennük a versenyszellem. Szemben meg a vezetőség, hátul a szeánsz segédsmasszerei. Mondtam, hogy érdemes eljönni, jó buli lesz ez!

De még mennyire. Vezér rövid bevezetője: minden üzleti titok. Nem mondanak semmit, sem üzleti, sem marketing,- sem kommunikációs stratégiáról. Tessék kitalálni, aztán nagyon jó anyagot csinálni! A legjobb hármat kiválasztják és a nyertesek majd folyton versenyeznek egymással, mert a verseny a töke mindennek. Ja, és ha valaki idáig nem vette volna észre, ők nem ügynökséget, hanem együttműködő partnert keresnek. Lehet kérdezni. Nekiveselkednek a kollégák, különböző vehemenciával firtatnak. Vezér szellemesen kétféle választ váltogat: „no comment” meg „feel free”. Aztán bekapcsolódnak a munkatársak. Ők nem tőmondatokban mondják ugyanezt. Egyre jobban érzik magukat, mármint a vezetőség, egyre cinikusabbak és szemtelenebbek. Nevetgélnek, csapkodják a térdüket.

Fel kéne állni és elmenni.

Fel kéne állni és hangosan elmondani, amit mindenki tud a teremben: hagyják abba ezt az átkozott szívatást, ne vegyenek hülyére egy egész szakmát. Vagy legalább ne alázzanak meg értelmes, okos embereket.

Nem teszem. Sunyítok, aztán egy barátnak panaszkodom az első kávéházban.

Egység kéne, meg közös fellépés – áhhhhhhhhh olyat még sose láttam.

Hirtelen megvilágosodik az elmém.

Lerohanok a sarki henteshez. Idefigyeljen! Nagyon sokat akarok venni abból, amit most nem mondok meg, micsoda! De a legjobbat adja! Ja, és ha érdekli az üzlet, jöjjön fel gyorsan, mert összehívtam húsz-huszonkét kollégáját, lássuk, ki a jobb.

Most itt ülök egy rakás marhafelsállal. Csak azt nem értem, miért nem érzem mégsem jobban magam.