Ha van valami, ami rosszat tesz a kreativitásnak, és még annál is súlyosabb károkat okoz a humornak, akkor az az AI és a hirtelen megváltozott politikai környezet, amelyben az alkotó elveszíti indulatai egyik fő forrását: a hatalommal szembeni ellenérzéseit. 

Tulajdonképpen ebben az összetett mondatban össze is foglaltam, mi fogalmazódott meg bennem leginkább az ARC kiállítás idei zsűrizésénél.

De ez persze egyszerűsítés, és mint ilyen, nyilván igazságtalan is, bár igaz. 

Jó lesz az idei ARC? – kérdezik tőlem augusztus ötödike, az élő zsűrizés napja óta ismerőseim, és hát nem is nagyon tudok mást mondani, mint azt: igen, jó! 

Az! Mindig van a pályaművek között annyi jó, amennyi megérdemelten tölti meg a kiállítás éppen kijelölt helyszínét. Érdemes megnézni. De ha valaki látta az elmúlt 10-15 év plakátjait, nyugodt lelkiismerettel lehet csalódott is. Kiváltképpen, ha azt keresi a pályázatokban, amit szoktam én: az ötletet, az egyediséget, a fricskát, és nem utolsó sorban az indulatból fakadó és indulatot gerjesztő humort. 

Megjegyzem, szerencsére sok tagból áll a zsűri, nem mindenki politika-junkie hírbolond, nem is a cinizmus élteti, ráadásul van szépérzéke, tárlatok összeállításában gyakorlott, keresi a finom megoldásokat, megértő az alkotóval akkor is, ha az a poént nem találta el, de szépen dolgozott a felületen. 

De, mint említettem, nálam ezek másodlagosak: én attól maradok legalább 30 másodpercet egy plakát előtt, ha rácsodálkozhatok az ötletre. Nos, akkor álljon itt egy szám, amely talán ábrázolja a mostani érzéseimet. A zsűrizés első körében a másfél tucatnyi zsűritag online szavaz igennel vagy nemmel az összes beküldött pályaműre. Ebből idén 920 volt! Több mint tavaly, kevesebb mint pár évvel ezelőtt. Ezekből nálam kb. 70 kapott igent. És a végén megengedőbb voltam, hogy legalább annyit átengedjek, ahány plakát a kiállításon lesz. 

Hetven! 

Attól még persze azt mondom, jó lesz az ARC, hiszen az én mércémmel nézve legalább hetven jó plakát volt. Lehetne azonban több is. Szokott lenni. Ám, mint írtam, valami megváltozott, és ennek hatása áthatja az egészet.

Nézzük tehát sorban. 

A mesterséges intelligencia hatása. Nem idén jöttek be az AI-jal készített plakátok. Távolról sem. De most megszaporodtak. És úgy tűnik, mind többen voltak azok, akik nemcsak saját ötletük kivitelezésére használták és promptolták újra meg újra a mesterséges intelligenciát, hanem csak egy témát mondtak, aztán várták, mi lesz belőle. Az AI pedig nem humoros. Próbált már más is viccet kérni a ChatGPT-től? Mutatom, mit kaptam:

– Miért nem vitatkozik az AI az újságíróval?

– Mert tudja, hogy a végén úgyis ő kapja a helyesírási hibákat. 

Ez volt a ChatGPT. 

Két béka ül a tóparton. Megszólal az egyik: – Kvak! Mire a másik: – Ne hápogj már, épp ezt akartam mondani én is! 

Ez meg a Gemini. 

Kell még magyaráznom valamit erről? Ebből nincs ARC-plakát. Kiállított biztos nem. Még akkor is csak nehezen, ha kicsit noszogatjuk az okos programot. Vagy ha megmondjuk a poént. Az AI alapvetően pozitív. Nem fog szemétkedni, nem cinikus, nem fanyar. Ha rajzol, szépet rajzol, amitől minden olyan, mint giccsfestők röhögő szarvasai a takarmánypusztai vásárban. 

Vegyük is inkább a második szempontot: a politikai környezetet. És egyben idézzük fel az ARC definícióját: közérzeti kiállítás. 

Mindenekelőtt az időzítés: a versenykiírás június 23-án jelent meg, jelentkezni július 28-ig lehetett. Egyrészt tehát már elég messze voltunk az április 12-i választástól ahhoz, hogy a dühös/kárörvendő/kaján Fidesz-poénok elkezdjenek unalmassá válni. A jó poénok nagyrésze már megjelent, sőt, el is tűnt az eszméletlen mennyiségű napi mém-áradatban. Rosszakat lehetett még alkotni, a tizenkettedik narancsos bukta láttán elment a kedvem az élettől is, és mindegyiket kiszórtam. Ettől még akadt pár jó Fidesz-cseszegető plakát, de már érződött, hogy nincs ott a düh, a hatalommal szembeni lázadás, amely az elmúlt éveket jellemezte. 

Ezzel pedig el is érkezünk a „másrészt”-hez. Magyarországon 2026 nyarán/őszén a közhangulat sokkal inkább bizakodó, mint nem, összehasonlíthatatlanul optimistább, mint egy éve, az ország vezetői celebek, és nem ördöginek ábrázolt figurák. Az ARC-pályázók körében feltétlenül ez a helyzet. Ebben a hangulatban kellene pikírtnek lenni? Ugyan. Meg lehet próbálni, nyilván, de nem nagyon megy. Még ha nem is tetszik minden. De a pályázati határidő a kormány első 100 napján belül volt, ilyenkor akaratlanul is működik a türelem. 

Aligha kérdéses, lesz jövőre a Tiszát piszkáló plakát, idén azonban nem volt itt az ideje. Egyszerűen hiányzott a mélyről jövő érzelmi löket, e nélkül pedig nincs jó alkotás. Csak izzadtságszagú. De azt a zsűri egésze szavazta le. Mert azért ne feledjük: a humor alapvetően gonosz. És jobbára ellenzéki is. 

Még egyszer tehát: unalmas az idei ARC? Nem, csak a „kurvaanyját” felkiáltás lesz kevesebb a plakátokon szereplőkre felnéző látogatók között. De ettől még érdemes megnézni. Mert vannak évek, amikor ilyen a közhangulat. És akkor ilyen az ARC is. 

UI. Ja, és még valami, amit sokan hiányolhatnak majd a kiállításról. Idén sokkal kevesebb pályamű foglalkozott klímaválsággal, alig volt ebből fakadó szorongás a plakátokon. Mintha az általánosan pozitívabb hangulat kihatott volna erre is. Ráadásul az igazán nagy kánikula, kiváltképpen az árampara és a paksi krízis a pályázatok leadásának határideje után jött. A zsűrizés idején már tartott, így különösen feltűnő volt a hiánya. De nem kérdés: találkozunk még majd ezzel is. 

Címlapkép: Északi Tamás: Akik lent maradtak (Forrás: ARC)

Borítókép: 26. ARC közérzeti kiállítás plakátjának részlete (Forrás: ARC)

A cikk először a Kreatív 2026 / 7-8. lapszámában jelent meg.