Az őszi mobilfrekvencia-aukción akár állami cég is indulhat - írja a HWSW. Az NMHH augusztus elején tette közzé a 900 MHz-es frekvenciasávokon nyújtható rádiótávközlési szolgáltatáshoz kapcsolódó frekvenciahasználati jogosultság tárgyában kiírt árverés dokumentációját.
A kétfordulós árverési hirdetmény eredeti kiírása szerint az első fordulóban nem indulhat sem olyan mobilszolgáltató, mely 2011. június 1-jét megelőzően már működtetett Magyarországon mobilszolgáltatást, sem pedig állami cég. Az NMHH új elnöki rendelete most e kitétel második felét módosítja, melynek tervezete a hatóság honlapján már olvasható.
Így akár állami tulajdonlású, akár állami segítséggel induló cégek is elindulhatnak az árverés első fordulójában, melyek önállóan nem tudnák teljesíteni a kiírásban szereplő feltételeket. Ezek közé tartozik többek közt, hogy a cégnek igazolhatóan legalább kétmillió ügyfele legyen a lakossági hírközlési ágazatban, valamint rendelkeznie kell 5 év szolgáltatói múlttal ugyanebben az ágazatban, illetve a szélessávú adatátviteli- technológia telepítési, illetve üzemeltetési képességeivel.
Bár az új rendelet egyelőre nem hatályos, iparági források szerint aligha kérdéses, hogy a hatóság elnöke végül aláírja majd a szöveget, várhatóan még az árverés október 20-ai jelentkezési határidejének lejárta előtt.
A szakértők szerint az aukcióban való részvétel két állami cég, a Magyar Posta Zrt. és a Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. részéről tűnik rendkívül kézenfekvőnek - elsősorban konzorciumi tagként. Előbbi teljesíthetné a hírközlési ágazatban szerzett ügyfélszámra vonatkozó feltételt, továbbá tapasztalattal is rendelkezik a mobilszolgáltatás alapjainak letételében, hiszen az Antenna Hungáriával együtt tagja volt a harmadik mobilszolgáltató indulását lehetővé tevő licencet elnyerő Primatel Konzorciumnak. Utóbbinak pedig a kiterjedt, országos optikai adatátviteli gerinchálózata révén nem kellene a
versenytársaktól (Magyar Telekom, Invitel) vezetékes kapacitást bérelnie.
Akár egy olyan forgatókönyv is megvalósulhat, amelyben a Magyar Posta a BTel-el közösen pályázna. Ügyfélszámban a Posta, a szélessávú szolgáltatások piacán szerzett tapasztalattal pedig a BTel teljesítené a kiírási feltételeket. A magyar magánszemélyek által birtokolt cég korábban többször kifejtette, valamilyen formában mindenképpen érdeklődik a mobilpiaci részvétel iránt.
Az NMHH korábbi kommunikációjából arra lehetett következtetni, hogy a hatóság leginkább tőkeerős nemzetközi nagyvállalatokat látna szívesen Magyarországon, mint negyedik mobilszolgáltatót. Arra azonban kevés esély van, hogy a jelen piaci körülmények között egy nagy nyugat-európai szolgáltató (pl. France Telecom, vagy a Telefónica) megvesse a lábát itthon, így a nemzetközi érdeklődés inkább kelet felől (Kína, esetleg Oroszország) érkezhet - zárja a HWSW.
