A baloldali koalíció a kesztyűt fel- és a stafétát átvéve odáig jutott, hogy a jelenlegi kormányfő az alapján ítéli meg a minisztereket, hogyan tudja kommunikálni tárcájuk a népboldogító intézkedéseket.

A minisztériumok mellett hasonló kommunikációs kényszer hat az önkormányzatokra és az állami tulajdonú vállalatokra, amelyek rájöttek, hogy ezt a tevékenységet is hatékonyabban lehet elvégezni a munka kiadásával. Ennek eredményeképp ma már a politikai szféra, illetve az állam komoly megrendelőként lép fel a kommunikációs piacon. Az állami szerepvállalás ezen a területen is elérte azt az egészségtelenül magas részarányt, amely az ország életének más területein tapasztalható.

Miközben a modern politika eljutott a kommunikáció szükségességének felismeréséhez, a másik oldalról a kommunikációs szakma is eljutott a kormányzati megrendelések szükségességének felismeréséhez. Ezt elsősorban a gazdaság visszaesése és így a vállalati szféra megrendeléseinek csökkenése váltotta ki.

Úgy gondolom, a kormányzati megbízásokat az ügynökségek nem elsősorban a magasabb szakmai presztízs miatt vállalják el szívesen – amint ezt a szakmában néhányan finomkodva állítják –, hanem egyszerű gazdasági okok miatt. Ráadásul okunk van feltételezni, hogy az állami megrendelések fajlagosan nagyobb bevételt ígérnek, mint a vállalati megbízások. A magasabb bevétel reménye híján ugyanis valószínűleg kevesebb tanácsadó cég pályázna kormányzati megrendelésekre, mint vállalatiakra, hiszen az előbbiek esetében egyrészt sajnos nagyobb arányban vannak kitéve egyenlőtlen pályázati feltételeknek, másrészt jó eséllyel botrányba is keveredhetnek. Az ezek eredményeképp fenyegető nagyobb rizikót a kommunikációs ügynökségeknek csak akkor ésszerű vállalniuk, ha viszonylag magasabb bevételt érhetnek el kormányzati munkájukkal.