22 milliárdos bírság miatt veszteséges a Magyar Telekom
Hetven milliárd forinttal csökkent a Magyar Telekom eredménye 2010-ről 2011-re. A hatalmas veszteséget az évekkel korábban kötött kétes tanácsadói szerződéseknek köszönheti a cég.

A Magyar Telekom csütörtökön közzétette a 2011-re vonatkozó pénzügyi eredményeit. A jelentés szerint a társaság bevételei 2 százalékkal, 609,6 milliárd forintról 597,6 milliárd forintra csökkentek az előző évben. Ennek fő oka, hogy mind a hangalapú kiskereskedelmi vezetékes és mobilbevételek egyaránt csökkentek, amit részben ellensúlyozott a tévé, a mobilinternet valamint a rendszerintegrációs és információtechnológiai szolgáltatásokból származó bevételek növekedése.

A Telekom részvényeseire jutó eredmény (nettó eredmény) pedig óriási mértékben, 64,4 milliárd forintról mínusz 7,5 milliárd forintra zuhant. Ennek az oka, hogy bár a működéshez kapcsolódó EBITDA (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) csak kismértékben – 213 milliárd forintról 8 százalékkal 196,1 milliárd forintra – csökkent, adódott tavaly három jelentős összegű egyszeri tétel, ezeknek köszönhető a 2011-es nettó veszteség a cég közleménye szerint.

Ilyen volt az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete (SEC) és a Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma (DOJ) vizsgálatainak lezárásához kapcsolódóan képzett céltartalék, a macedón szegmenshez kapcsolódó értékvesztés, valamint a magyarországi adóváltozások miatt növekvő nyereségadó.

Drága egyezségek

A Magyar Telekomnál 2006-ben robbant ki az a botrány, amely végül Straub Elek vezérigazgató távozásához vezetett. A problémát vitatott tanácsadói szerződések okozták a Magyar Telekom tulajdonában álló Telekom Montenegrónál illetve a macedón leányvállalatnál. Később a már említett amerikai tőzsdefelügyelete és igazságügyi minisztérium is vizsgálatot indított a társaság ellen ezekkel a tevékenységekkel kapcsolatban, majd a magyar hatóságok is vizsgálni kezdték az ügyleteket. A botrányt annak idején a Manager Magazin tárta fel, melynek szerkesztősége később egy emberként távozott, amikor a lapot átvette az Axel Springer.

Végül tavaly december 29-én jelentette be a társaság, hogy végleges egyezséget kötött a DOJ-vel és az SEC-vel a vizsgálatainak lezárásáról. Ennek értelmében január 6-án a Magyar Telekom a minisztériummal kötött egyezségnek megfelelően 59,6 millió dollár (azaz 14,7 milliárd forint) összegű büntetőjogi pénzbírságot fizetett, január 23-án pedig a tőzsdefelügyelettel kötött egyezségnek megfelelően 25,2 (hozzávetőleg 6 milliárd) millió dollár úgynevezett „vagyoni előny elvonása” összeget, továbbá ezen összegre 6 millió dollár (1,48 milliárd forint) kamatot fizetett. A Társaság a DOJ-vel és az SEC-vel kötött egyezségek keretében így összesen 90,8 millió dollárt (hozzávetőleg 22 milliárd forintot) fizetett, amelyre már 2011 vége előtt céltartalékot képzett, így ez jelentősen rontotta a tavalyi eredményt.

A két szervezet vizsgálatain kívül a Macedón Köztársaság Belügyminisztériuma, a Montenegrói Legfőbb Államügyész és a magyar Központi Nyomozó Főügyészség is vizsgálatot indított a cég ellen, ezek a hatósági vizsgálatok viszont továbbra is folyamatban vannak.

A macedón helyzet

Az is rontotta az eredményt, hogy az értékcsökkenési leírás 31,8 százalékkal nőtt 2011-ben 2010-hez viszonyítva, mivel a macedón szegmensre 31,4 milliárd forint értékvesztést kellett elszámolni. Az értékvesztés fő indoka a cég közleménye szerint az, hogy a macedón szegmens 2011-ben készült 10 éves bevételi terveit az egy évvel korábbihoz képest 15-25 százalékkal kellett csökkenteni a kedvezőtlen gazdasági környezet és a vártnál erősebb mobilpiaci verseny miatt, melyek jelentős áresést, valamint magasabb mértékű készüléktámogatásokat okoztak.

Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgató mindezek mellett pozitívan nyilatkozott a 2011-es eredmények kapcsán, mert szerinte az még így is meghaladta a vezetőség várakozásait: „2011-ben a bevételek és a működéshez kapcsolódó EBITDA a vártnál kisebb mértékben csökkentek és így az előzetes célkitűzéseinkben jelzett 3-5 százalékos bevétel- illetve 4-6 százalékos EBITDA-csökkenésnél kedvezőbb eredményeket értünk el.”