A cikk a Kreatív 7-8. számában jelent meg. A humorról szóló cikksorozatunk első részét itt olvashatjátok. 
A briteket a Monty Python, a cseheket Jaroslav Hašek és Hrabal, a franciákat például Louis de Funès jellemzi. Nekünk van Karinthynk, Örkényünk, Hofink – de a 21. században mi jellemzi a magyar humort?

Kovács András Péter: Most minden gyökerünk és hagyományunk ellenére egy egyre globalizáltabb és egyetemesebb humorról beszélhetünk – és nemcsak Magyarországon, hanem világszerte, és ugyanez igaz a kultúra más szeleteire is. Instán, TikTokon vicces műfajban is vannak nemzetközi trendek, és egyformán nevetünk afrikai, dél-amerikai és európai shortokon. A magyar humor ma már az, amit magyarul beszélő és magyar származású előadóktól hallunk, és a hangvétele nem, csupán a témája lokális.

Éva, el tudod képzelni, hogy saját gyártású humoros tartalmaitokat más országokban is bemutassák?

Kis-Bocz Éva: Nem! Mert nem értik, nincsenek meg a kulturális kapcsolódások. Érdemes megnézni, hogy az USA-ban ma milyen humoros műsorokat gyártanak: nagyon nehéz onnan újat vásárolni, mert specifikus amerikai dolgokkal foglalkoznak. Régóta nincs új Jóbarátok, a klasszikus családi kapcsolatokkal foglalkozó sorozatokból szökőévente van egy, a többi a helyi témákat dolgozza fel – teljesen jogosan, hiszen azt a közönséget szolgálják ki. Nemrég a nemzetközi központunkban ugyan megnéztek egy Dumaszínház-epizódot feliratozva, és nagyon jó visszajelzést kaptunk rá, de nem exporttermék más piacokra. A román kollégáinktól viszont megtudtuk, hogy Bukarestben az amerikai vagy brit humoristák stadionokat töltenek meg – Budapesten maximum egy klubnyi embert hoznának be. 

Sokszor az az érzésem, hogy a humor épp a hétköznapi gondok ventilálásában segít…

KAP: Igen, és a humor jövőbeli trendjeinél ezt is egy erős irányzatnak érzem. Sokkal érzékenyebb lett a humor, a korábban menő „bunkóság” már nem népszerű, és sokkal erősebb lesz a szociálisan érzékeny vonal. Egyre fontosabb lesz, hogy humorosan beszéljünk a politikáról, a minket körülvevő világról, és nem csak a stand-uposok számára. Ott van például a Loupe társulat, akik politizálnak, de pártoktól függetlenül, mondhatni közfeladatot látnak el, társadalmilag involválódó humorral. A másik trend az inkluzivitás – ma már nem divat rasszistának vagy homofóbnak lenni, itthon és a világ más pontjain az érzékenység előretör. Ha ezt helyi dolgokra reagálva teszi, akkor lehet ventilatív, illetve „népnevelő”, közbeszédet javító hatása is – ami alapvetően nem a humor feladata lenne, de úgy tűnik, mi vagyunk ennek az utolsó bástyái.

K. B. É.: Egyszerűen nem lehet nem reagálni arra, ami körülöttünk történik – és mindezt okosan, érzékenyen kell megtenni. Nekünk tévéseknek fontos, hogy mi és hogyan kerülhet a képernyőre, szórakoztató csatornaként miként ne menjünk bele a direkt politikába. Nyilvánvalóan a humornak reagálnia kell a történésekre anélkül, hogy aktívan politizálna, de igenis fontos görbe tükröt állítani, szatírát, szarkazmust, a humor mindenféle válfaját hozni, és nagyon jót nevetni azon, ami körülöttünk zajlik.

Az már látszódik, hogy egyre több női humorista tűnik fel a képernyőn, de vajon lehet-e a diverzitás jegyében eddig nem szereplő kisebbségi csoportoknak is teret adni? Külföldön már elfogadott a fogyatékkal élő vagy LMBTQ humorista, itthon mikor érik meg erre a közönség?

KAP: Szerintem már eljött ez az idő, egész egyszerűen kellő empátiával kell hozzáállni. Nekünk humoristáknak nem az a dolgunk, hogy válaszokat adjunk, hanem hogy kérdéseket tegyünk fel. Nem nekem kell állást foglalnom egy adott társadalmi csoport státuszában, de meg kell fogalmaznom kérdéseket, amelyek mentén a közönség elgondolkozik. Az egyik új, ősszel képernyőre kerülő műsoromban van egy hatperces LMBTQ-blokk, aminek taps a vége.

K. B. É.: Ez egy példaértékű rész arra, hogy hogyan lehet a témát jól kezelni a műfajban, az adás szeptember 5-én debütált a VIASAT3-on, de a VIASAT6-on ismételjük. 

Ebben a globalizálódott közegben, az elmosódott határok közt ti miként látjátok a humort tíz vagy húsz év távlatában? 

K. B. É.: A technológiai fejlődés, a sokplatformos világ – vagyis az, hogy bárhol, bármit meg lehet találni, nézni – máris hatalmas lehetőséget adott különböző formátumoknak. A TikTokon bárki gegelhet, de a professzionális humornak is megvan a maga helye a műsorszolgáltatóknál és a streaming platformokon, a YouTube-ra és egyéb csatornákra szintén fel lehet tölteni mindenféle tartalmat. Izgalmas, okos, vicces, új streaming műsorokat hoztak létre színészek, akik szinte napi rendszerességgel jönnek ki az új humoros tartalmakkal. Ez pont úgy működik, mint más műfajú long és short formok esetében: 10+ éve a tartalmi kapuk őrzői a mozik, a színházak, a rendezvények és a televízió voltak, most pedig a közösségi médiától a YouTube-ig humort bárhova lehet vinni. Ez a teljes szétdarabolódás olyan műfaji túlkínálatot eredményez, ami egyszerre jó és követhetetlen, a pár másodperctől a tényleges long formig.

KAP: Egyrészt, hála a közösségi médiának, 10-20 másodperces nevetnivalókat lehet posztolni, ami a világon bárhol értékelhető – én is kaptam már orosz nyelvű kommentet. Másrészt viszont ott az algoritmusok kegyetlensége – tehát bárki elkezdhet humorizálni, de nem biztos, hogy fel fogják kapni. A streaming pedig hihetetlen versenyelőnyt jelent az ott megjelenő stand-uposok számára, feltörekvő és már befutott előadóknak egyaránt.

És ott az AI. Rövidtávon nagyon szórakoztató, de gyorsan meg lehet unni az általa gyártott tartalmakat. Én stand-uposként viszont nagyon jól tudom használni ötletelésre, plusz információk gyűjtésére, kiinduló ötletekhez – de közel sem írja meg helyettem az előadást.

András, te egy tavalyi interjúban említetted az AI által feltámasztott, 2008-ban elhunyt humoristát, George Carlint, akinek a mesterséges intelligencia egész estés előadást gyártott. A produkciók folyamataiba hogyan tud besegíteni az AI?

KAP: Épp most írom az új estemet, és feltettem a kérdést, hogy mi van akkor, ha kiderül, hogy nem azt tudod, amit hiszel – ahogy például az egyház meghallotta Galileitől, hogy a Föld kering a nap körül. Az AI pedig pszichológiai megközelítéssel leírta, hogy az agy ilyenkor milyen reakciókat képes adni. Ez így még nem vicces, de én ezt vázlatként tudom használni, hogy kidíszítsem poénokkal, újabb asszociációkat szüljek. Tehát gegelő társnak, aki feldobja a labdákat, mindenképpen hasznos. 

A lineáris tévé–streaming–on demand aránya hogyan alakul majd a jövőben?

K. B. É.: Nekünk nincs saját streamingünk, lineáris portfóliót üzemeltetünk – és a lineáris tévé továbbra is köszöni szépen, jól van, az emberek nézik, szeretik a humort és a comedyt, amit a VIASAT3 és a VIASAT6 egyaránt ad. Komoly együttműködésünk van a Dumaszínházzal, saját platformjukkal, a Duma TV-vel is nagyon jól együtt élünk, miközben a Duma Aktuál először a HVG-n, majd nálunk jelenik meg képernyőn, és megtalálható a Duma TV-n is.

Nagyon izgalmas látni, ahogy együtt létezik a streaming és a lineáris tévé: a Jóbarátok és az Agymenők egyaránt jelen van mindkét helyen, de ettől még nagyon jó a nézettségük a tévében. Ha egy sikerprodukciónak lejár a joga, az összes tévécsatorna ráveti magát, és a verseny végén kiderül, hogy marad-e az aktuális helyén, vagy megy tovább. A Jóbarátok sosem kopik ki, lehet bármelyik csatornán vagy platformon, mindig is a top tartalmak között lesz, mert komfortérzetet ad. A klasszikusok mellett pedig jönnek az új tartalmak, amelyek hozzák az aktualitást – ősszel nálunk is debütálnak új műsorok, például a Bolondok hajója vagy a Dumaszínház Önálló estek új évada, amelyek az elmúlt hónapok történéseire reagálnak, és leültetik az embereket a hűvös őszi napokon, másfajta komfortérzetet adva – mert ezen tudunk nevetni.

Megfigyelhető különbség a különböző generációk tartalomfogyasztási szokásaiban? Nektek a tévés humor esetében kell nemzedékekben gondolkodnotok?

KAP: Én fellépőként húsz éve vagyok jelen, és látom, hogy a közönségem nagyjából jön velem, de próbálom a fiatalokat is bevonni. Személyesen is fontos, hogy minél több generációt megszólítsak, és a humor kortalan műfaj: ahogy gyerekként én is szerettem Hofit, szerintem a jó humor bárkit be tud találni.  

Az én élő közönségem egyébként teljesen homogén, ugyanaz Sopronban, Nyíregyházán vagy a Városmajorban. A magját az én generációm adja, de ülnek ott hetvenesek, tizenéves gyerekek és huszonéves fiatalok, vagyis megbízhatóan vegyes mindenhol.

K. B. É.: Fő bázisunk a negyvenes, nagyobb városokban élő, edukáltabb közönség. Mi nem a Gen Z-nek csinálunk tartalmakat, mert ők máshol keresnek néznivalót. 
KAP: El is képzeltem a VIASAT3-on a 30 másodperces videókból összeállított Gen Z műsort…

Az Antenna Entertainment felmérései szerint melyik célcsoport vevő leginkább a humoros tartalmakra?

K. B. É.: A humoros műsorokkal kapcsolatos gyakori prekoncepció, hogy ez egy férfiasabb műfaj, de ez nem teljesen igaz. Viszonylag kiegyenlített a nemek aránya, és ahogy korábban is említettem, a negyvenes- és ötvenes, iskolázottabb közönség nyitott erre a műfajra. A TikTokon viszont bármi megél, így akinek fárasztó viccekre vagy alpári humorra van szüksége, bőven megtalálja ott. Amiben viszont kicsivel több gondolkozás is van – mint például a stand-upban –, és rá kell kapcsolódni, azt megnézik a tévében.

A közösségi média mennyire jelent versenytársat? 

KAP: Most azt mondjuk, hogy mindent letarol a shortform meg a TikTok, de azt látom, változatlan az igény arra, hogy az emberek végignézzenek másfél órát, aminek íve van. Az igényt sem én, sem a kollégáim nem az Instán vagy a TikTokon teremtjük meg, hanem a korábbi munkáinkkal, a személyes, évtizedek óta tartó kötődéssel. Az én social media jelenlétem csapnivaló, ennek ellenére az előadások teltházzal mennek. És ugyanez igaz a színházra is: nem azért mész el egy darabra, mert láttad a főszereplőt az Instán.

K. B. É.: Azzal, hogy minden instant elérhető, az olyan előadások, mint a stand-up vagy a drámák valódi eseményélményt tudnak adni, akár élőben, akár a tévé képernyőjén keresztül. Ez nem gyors boldogság, hanem elmélyülést kívánó szórakozás.

KAP: Mondjuk ki: nem megy a shortform a longform rovására.

K. B. É.: Pont, ahogy a streaming és a lineáris tévé is együtt tud élni, ezek is tökéletesen képesek kiegészíteni egymást, és más igényt elégítenek ki.

KAP: Kutatások szerint a világ lakosságának egynegyede fogyaszt stand-upot. Tehát ez nem olyan, mint a zene, és én sem ringatom magam abban a tévhitben, hogy olyan népszerű leszek, mint mondjuk Majka, de az a 25 százalék nekem már elég ahhoz, hogy hosszú távon fenntarthatóan tudjam ezt csinálni. De nem tudom, hogy a televíziós nézettségi adatok ezt mennyire tükrözik vissza, pláne, hogy a stand-up niche-ebb műfaj, mint mondjuk a Jóbarátok.

K. B. É.: Mi azt látjuk, hogy a VIASAT6-on, a dedikált humorcsatornánkon háromszoros a stand-up nézettsége az amerikai sitcomokhoz képest. És bár a VIASAT3-on csak bizonyos műsorsávban adunk humort, az is az abszolút nézettségi toplistában van, mert a stand-up a magyaroknak szól, az ő problémáikra reflektál.

A stand-up komoly felkészültséget igényel számos területen, és most már a tudomány is beszivárgott ebbe a világba – elképzelhetőnek tartjátok, hogy a későbbiekben ez a műfaj az ismeretterjesztésre, az edukációra is alkalmas lesz?

KAP: Én is azt látom, hogy egyre inkább fuzionál a stand-up más műfajokkal, akár tudománnyal, akár más művészeti formákkal, és nemzetközi szinten is észrevehető, hogy mennyire jól működik, ha egy TED Talkba tesznek be három jól elhelyezett poént. De az amerikai Bo Burnham például a zenét ötvözi a stand-uppal.

A Dumaszínházban futó Tudományos stand-up sorozat nem feltétlenül a gurgulázó nevetésről szól, de mindenképpen hasznos információkat és gondolatokat ad át. És amit még jövőbeni trendként látok a hazai és a külföldi fiatal stand-uposoknál, az a mentális egészség és egészséges önkép mint fontos téma megjelenése, őszintébb és kitárulkozóbb előadásmóddal. John Mulaney legújabb estje például arról szól, amikor a barátai egy intervencióval elvonóra küldték.

K. B. É.: Ahogy András például az alkoholizmusról, a családon belüli problémák kezeléséről beszél, humorosan, szeretettel megjelenítve, olyan érzékenyítést jelent, hogy bár az emberek alapvetően nevetni ülnek be az estjeire, de végül úgy távoznak, hogy van min elgondolkodniuk. És ez esetleg azoknak is átmegy, akiket korábban ezek a kérdések hidegen hagytak.

A humornak rengeteg műfaja és válfaja van, amit néha nem árt alaposabban is megismerni, tanulmányozni. A Fővárosi Nagycirkusz például ismét elindította a bohócképzést – szerintetek lenne létjogosultsága hasonló, humoristáknak szóló képzésre?

KAP: Mi ezt a Dumaszínházban saját workshopjainkon tanítjuk egymásnak, de becsapásnak érezném, ha ilyen képzést laikusoknak hirdetnénk. Persze meg lehet tanulni a mesterfogásokat, a történelmét, a kereteket, a dramaturgiát, de ez olyan, mintha a mesterséges lélegeztetést felrajzolnánk egy táblára. Nem biztos, hogy azok a képességek, amik valakit jó humoristává tesznek, megvannak azokban, akik ilyen kurzusra jelentkeznének. Sok mindent menetközben tanul meg az ember, szert teszünk egyfajta humor-műveltségre, de a szakmai részét szerintem nem lehet tanítani. Ez egyénre szabott, és a közönséggel való személyes kapcsolatról szól, épp ezért oktatni sem lehet, és az AI sem képes rá. 

Ezt a személyes kapcsolatot pedig, gondolom, csak élőben, valós közönséggel zajló interakciók során lehet elsajátítani, senki ne akarjon a YouTube-ról ez irányban fejlődni…

KAP: Attól még, hogy valaki vicces videókat forgat, nem biztos, hogy a színpadon is jó lesz – és fordítva is igaz. A színpadot nem lehet megspórolni a közönségépítéshez. Van, aki sikeresen ugrotta át ennek a szakasznak néhány lépcsőfokát – például a youtuberből rövid idő alatt országosan ismert stand-upossá váló Pottyondy Edina – de ő a nagyon ritka kivétel.

A VIASAT a jövőben hol fogja keresni az új talenteket?

K. B. É.: Tartalomra mindig is szükség lesz, a profi tartalombeszállítókra támaszkodunk, mi nem fogunk tehetségkutatókat szervezni a jövőben sem. Idén egyébként készítettünk műsort feltörekvő stand-uposokkal, de alapvetően a Dumaszínházzal dolgozunk együtt stratégiai partnerként.