Becsült olvasási idő: 2 perc
Újra él a Tv2 által leszedetett blog
Ahogy várható volt, a Tv2 által a Prae.hu művészeti portálról levetetett Hungarian Helyszínelő (HH) blog orosz szerverre települt. Eközben más blogszolgáltatóknál is megjelentek a klónjai, a Prae.hu-t pedig hackertámadás érte.

Egyelőre nem tudni, hogy az ominózus blog utolsó bejegyzését ,,újratöltő" vardyzoltan.blog.ru blog mögött ugyanaz a Hungarian Helyszínelő nickname alatt futó bennfentes, vagy csoport áll-e, vagy egy önkéntes telepítette át a blog lementett változatát az orosz szerverre.

Mindenesetre előre borítékolható volt, hogy a Tv2 kérése (a csatorna levele után tegnap távolították el az oldalt) ilyen hatást ér majd el, hiszen mind az eltűnéssel, mind az újraindulással számos blog foglalkozik, sőt, a mai napon az említett orosz szerveres elindulás után a blogspot-on is megjelentek a HH lementett posztjai.

Eközben a Prae.hu bejelentette, hogy január 12-én, vagyis a Tv2 megkeresése napján, valamint január 13-án, a blog levételének napján is hackertámadás érte a portál szerverét, egyszer eltérítést, másodszor belépést kísérelve meg.

Grexa Liliána, a TV2 vállalati és szakmai kommunikációs vezetője azt mondta, hogy az lett volna furcsa, ha nem tűnik fel újra az az álnéven írt tartalom, amit a magát valamire is tartó, komoly blogszolgáltatók levettek a portáljukról, hiszen hemzseg a személyiségi jogokat sértő mondatoktól. Ezzel egyidejűleg kiemelte, hogy több helyütt tévesen szerepel és terjed, hogy a Tv2 letiltatta a blogot a Prae.hu-ról. "Tiszteletben tartjuk az internet adta véleménynyilvánítási lehetőségeket, és a fórumokon megfogalmazott véleményeket. A nevét nem vállaló, Hungarian Helyszínelő nicknév alatt író blogger viszont többször is súlyosan megsértette a TV2-nél dolgozók személyiségi jogait, és ezzel egyidejűleg a cég rossz hírét is keltette. A Prae.hu esetében azon jogunkkal éltünk, hogy mindezt jeleztük a szolgáltatónak, aki az ügy kivizsgálása után rövidesen eltávolította a jogsértő tartalmakat. Ezt letiltásnak nevezni, erős és rosszindulatú túlzás". 

Arra a kérdésünkre, hogy fontolgatnak-e jogi lépéseket, Grexa Liliána elmondta, hogy ahogy ezt az említett példa is bizonyította, amennyiben felelős szolgáltató oldalára kerülnek fel a jogsértő tartalmak, nem is jutnak el addig a pontig, hogy számításba vegyenek jogi lépéseket, hiszen mindkét fél tiszteletben tartja az alapvető jogokat és tisztában van a felelősségével. "Fantomokkal viszont nem szeretnénk felvenni a harcot" - tette hozzá.