Egy ütemben megvalósuló csoportos létszámleépítés lesz a Tv2-t is tulajdonló a ProSiebenSat.1 cégcsoport tulajdonában álló Interaktívnál. „A racionalizálással célunk egy átláthatóbb, jobb és költséghatékonyabb működési szint hosszútávú biztosítása" – indokolja a döntést Kiss Péter ügyvezető a sajtóközleményben, de arról, hogy hány embert érint a leépítés, milyen pozíciókban dolgozókat, és mikor kell távozniuk, telefonos megkeresésünkre sem nyilatkoztak. A hatályban lévő munkatörvény szerint a csoportos létszámleépítés minimum 10 embert érint.
Az Interaktív jelenleg a Jóban rosszban című sorozat, a Napló és az Aktív beszállítója, de a társaság készítette a Csaó Darwin, a Big Brother és a Nagy Ő című műsorokat is.
Mint azt korábban megírtuk, november közepén már a Tv2 is elbocsátott 35 – főleg tartalomkészítő - munkatársat, és megszüntette az önálló hírigazgatóságot.
Becsült olvasási idő: 1 perc
Leépít a Tv2 produkciós cége
Csoportos létszámleépítést hajt végre a Tv2 legnagyobb műsorbeszállítója, az Interaktív – közölte a cég pénteken egy szűkszavú sajtóközleményben.
