Március 1-jével Thomas Ebeling vette át a ProSiebenSat.1 médiacsoport vezetését. A korábbi vezérigazgató, Gullaume de Posch 2008 végével távozott, az átmeneti időszakban Axel Salzmann pénzügyi igazgató irányította a céget.
A TV2 közleménye szerint az új vezérigazgató – még tavaly decemberi kinevezésekor – így nyilatkozott: „A kreatív folyamatokat erősítő stratégia kidolgozása mellett az egyik legfőbb feladatom a hatékonyság biztosítása lesz, mellyel a ProSiebenSat.1 sikeresen növekedhet és megőrizheti vezető pozícióját a médiapiacon.”
A szakember korábban a Novartisnál töltött be különböző globális vezetői pozíciókat, előbb a Nutrition, majd a Pharma, végül a Consumer Health divíziók élén. A pszichológus végzettségű menedzser korábban sales-, majd marketingvezető volt a német Pepsinél, pályáját pedig a Reemtsma dohánygyár márkamenedzsereként kezdte.
Thomas Ebeling először irányít médiacéget. „Az elmúlt húsz évben marketing vezetőként és világ legnagyobb hirdetői közé számító óriáscégek vezérigazgatójaként napi kapcsolatban voltam a médiával. A karrieremben kiváló lehetőséget jelent, hogy a másik oldalról is megízlelhetem a média világát, és részese lehetek Európa egyik legdinamikusabban fejlődő médiabirodalmának” – mondta erről.
Becsült olvasási idő: 1 perc
Új vezető a ProSiebenSat.1 élén
Munkába állt a TV2 tulajdonosa, a ProSiebenSat.1 csoport új vezérigazgatója. Thomas Ebeling médiacégnél még nem dolgozott, korábban a Novartisnál és a Pepsinél töltött be vezető pozíciókat.
