Új tulajdonosa lehet az Antenna Hungáriának
Új tulajdonosa lehet az Antenna Hungáriának, mivel megválhat cégbeli részesedésétől a francia illetőségű TDF – írja piaci értesülésekre hivatkozva a Napi Gazdaság. Hírek szerint az állam is a lehetséges vevők között szerepel, ami azt jelentené, hogy belépne az elektronikus tartalomtovábbítás piacára.

A Napi Gazdaság értesülése szerint a francia TDF megválna a műsorterjesztéssel foglalkozó Antenna Hungária Zrt.-ben lévő tulajdonrészétől. A lap szerint a magyar cégnél már felkészültek az eladásra.

A lap úgy tudja, hogy szakmai körökben arról is hallani, hogy az Antenna Hungáriát 2005 évi eladás után az állam visszavásárolná, így beléphetne az elektronikus tartalomtovábbítás piacára. Az Antenna Hungária felhasználóinak száma az év végére 1 millió körül alakulhat, ezzel a legnagyobb műsorterjesztő lehet, ráadásul a fizetős piacból is jelentős részt vehet át. Megkeresésünkre az Antenna Hungária a tervekről szóló hírt nem erősítette meg. Továbbiakat a Napi Gazdaság cikkében olvashat.