Becsült olvasási idő: 1 perc
Sziget - vége lesz?
Új fordulatot vett a Sziget Fesztivál ellen indított per, az eljárást kezdeményező Derce Tamás IV. kerületi polgármester ugyanis azt akarja, hogy a rendezvényen este tíz és reggel hat óra között szüneteljen a zene- és műsorszolgáltatás. Ez a szervezők szerint a Sziget végét jelentené.

A Sziget történetében Derce Tamás „birtokháborítás megszüntetése” miatt már 2002-ben is nyújtott be keresetet a bírósághoz, az újpesti polgármester azonban mindkét fokon elvesztette a pert. Tavaly a polgármester ismét eljárást indított, idén októberben pedig egy kereset-kiterjesztéssel élt Derce Tamás, amelyben azt kéri a bíróságtól, hogy a „tiltsa el a szervezőket a 22.00 és 6.00 óra közötti zenés és egyéb műsoros rendezvények megrendezésétől, valamint a zene- és műsorszolgáltatástól”. Ez a szervezők szerint egyet jelentene a rendezvény végével. Véleményüket egy telefonos felmérés is alátámasztja: a megkérdezettek háromnegyede nem menne el egy olyan fesztiválra, ahol a programok naponta este tízkor befejeződnének.

A Sziget Szervezőiroda tájékoztatója szerint a IV. kerületben az átlagnál szigorúbb intézkedést vezettek be: a zajhatás határértékét reggel hét és este nyolc között 45 decibelre, az éjszakai időben pedig 40 decibelre vitték le, noha egy minisztériumi rendelet nappal 55 decibelt ír elő, este pedig 45-öt. A kerület testülete emellett úgy módosította 2005-ben az egyik zajvédelmi rendeletét, hogy az kiterjedjen azokra a közigazgatási határon kívüli zajforrásokra is, amelynek hatásterülete érinti a IV. kerületet is.

A Sziget a Free Association Research közvéleménykutató céggel utánajárt annak, hogy mennyire zavarja az újpestieket a fesztivál. A 300 fős reprezentatív minta alapján készült kutatás szerint a válaszadók 62 százalékát egyáltalán nem zavarta a Sziget, és mindössze hét százalékuk nyilatkozott úgy, hogy nagyon zavarta a fesztivál a pihenését. Az átlag pontszám egy tízfokú skálán 2,9 volt.

A kutatásban azt is megkérdezték, hogy a hatóságoknak a jelenlegi formában meg kell-e akadályozni a Sziget megrendezését vagy sem, mire a hat százalék igen válasz érkezett és 94 százalék pedig nem gondolja, hogy akár a jelenlegi formájában gátolni kéne a Sziget megrendezését.

A per a IV. kerületi bíróságon decemberben folytatódik tovább.