Becsült olvasási idő: 1 perc
Sziget - közönségkampány a Voltnak
„Mi vagyunk a Volt” szlogennel indít kampányt a Volt Fesztivál népszerűsítésére a Sziget Szervezőiroda. A kampány arra buzdítja a fesztivállátogatókat, hogy küldjenek be portrét vagy videófelvételt magukról, melyek a fesztivál idei reklámfelületein jelennek majd meg.

A fesztiválközönségtől kapott fotókkal és videókkal kívánja hirdetni a Volt Fesztivált a Sziget Szervezőiroda. A kampány koncepciójának hátterét az adja, hogy a szervezők 2007-ben készítettek egy felmérést, melyből az derült ki, hogy a vendégek szerint a Volt vonzereje jelentős részben a közönség színes összetételének köszönhető, emellett az elsődleges célcsoportnak tekinthető 16-30 éves korosztályon túl nagy számban vesznek részt idősebbek és családok is a fesztiválon.

A szervezők ezt a széles és színes látogatói kört szeretnék bemutatni és egyben felhasználni a „Mi vagyunk a Volt!” nevű kampányban.

A kampány arra buzdítja a fesztivál vendégeit, küldjenek be fotót magukról, melyek a Volt print- és outdoor reklámfelületein, valamint a Volt oldalán lesznek láthatóak.

A portrék mellett rövid, 10-30 másodperc terjedelmű videóüzeneteket is várnak a potenciális résztvevőkről, amelyekben az Európa bármely pontjáról érkező fesztiválozók magukat mutathatják be. A kisfilmek az interneten, illetve a legjobbak a fesztivál tévészpotjában lesznek láthatók.

A hirdetéseken megjelenő „civilek” között helyet foglalnak majd a Volt „törzsvendégei” is: az első bemutató anyagokon például a műsorvezető Till Attila, valamint Pachmann Péter és családja szerepel, de látható majd a kreatívokon a Republic of Art kreatívigazgatója, Fabricius Gábor és Fiala János, a Pont FM műsorvezetője is.

Mint arról már beszámoltunk az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója (EFOTT) is nemrég alakította ki új kampánystratégiáját, melynek központi eleme a „legrégebbi fesztivál” üzenete. A „Csak szabadon...” szlogennel március közepén induló kampányban a hagyományos eszközök mellett új csatornákat is bevetnek a fiatalok elérésére. Lesz gerilla- és víruskampány, valamint az EFOTT szintén meghirdet egy, a kampányhoz kapcsolódó amatőr reklámfilm- és fotópályázatot is.