Hogyan kaptad a felkérést a Duna ideiglenes csatornaigazgatói és a közszolgálati televíziók átmeneti programigazgatói pozíciójára? Mi az átfedés a két pozíció között?

A közmédiával való kapcsolatom régi múltra tekint vissza. Már a gimnázium után is a tévézés érdekelt a legjobban. Először hivatalosan a Magyar Televízióval 1996-ban kerültem kapcsolatba, amikor rögtön az érettségit követően elvégeztem egy operatőr-kameraman tanfolyamot a Szabadság téren. Pályám azonban a kereskedelmi televíziózás felé indult el, és csak a 2010-es években tértem vissza a közmédiához: a Duna Televízió egyik magazin műsorában dolgoztam műsorvezetőként. 2013–2014 körül a Forma–1 világába is bekapcsolódtam, amikor a közvetítési jogok a közmédiához kerültek, F1-es riporterként csatlakoztam a csapathoz.

Ettől kezdve egészen 2023 végéig, 2024 elejéig folyamatosan jelen voltam a közmédiában, leginkább a Forma–1-es munkám miatt. Mivel alapvetően nem sportriporter vagy sportújságíró vagyok, de a kereskedelmi tévés hátterem miatt a műsorgyártásban és kreatív producerként is otthonosan mozgok – főleg zenei és szórakoztató produkciókban hasznosítottuk a tudásomat. Az M1-hez és a hírműsorokhoz viszont soha nem volt közöm, és amit teljesen biztosan állíthatok, hogy ez a jövőben sem lesz másképp.

2024-ben döntöttem úgy, hogy elég volt. A 2010-es évek végéig a szórakoztató műsorok még tudtak relatív függetlenül működni. Akkor is volt egyfajta tartalmi felügyelet, de nem volt annyira közvetlen beleszólás a történésekbe, mint később. Az utolsó években annyira beszűkült a szerkesztői szabadság és a kreatív producerek mozgástere, hogy úgy döntöttem, otthagyom a közmédiát – még úgy is, hogy ez beborította a Forma–1-es riporteri pályámat.

A választások után a közszolgálati média (a Duna Médiaszolgáltató Zrt. és az MTVA) átmeneti vezérigazgatója, dr. Horváth András keresett meg. A Forma–1 és a külföldi televíziós munkáim révén az utóbbi 10 évben, bőven volt rálátásom a világ más országaiban is a közszolgálati médiumok tevékenységére, amelyek már hosszú ideje jól működnek.

Elsőként a Duna csatornaigazgatói posztjára kértek fel, majd a megbízott vezérigazgató rám ruházta a teljes programigazgatói jogkört is. Fontos kiemelni: a hírigazgatóság Bodacz Balázs alá tartozik, a hírműsorokba én nem szólok bele. Minden egyéb televíziós tartalomért viszont felelek. 

Amikor megkaptad ezt a felkérést, mi volt az elsődleges feladat? A napi működés biztosítása, az átalakítás megkezdése vagy egy új televíziós koncepció kidolgozása? Mekkora önállóságot kaptál a döntésekben?

A legalapvetőbb és egyben nagyon komoly feladat a televízió zökkenőmentes üzemeltetése volt, hiszen itt több mint 2200 ember dolgozik. Át kellett látni a működést, és tartani kellett az üzembiztonságot. Voltak operatív, azonnali feladatok is, mint például a július 7-i – azóta közkinccsé vált – bocsánatkérő felirat megjelenítése és a hírszolgáltatás lekapcsolása. Ezt a technikai lépést a legnagyobb titokban kellett menedzselnünk, hogy ne menjen körbe a házban a felirat szövege, és senki ne tudja, hogy A tanú című Bacsó Péter film fog elindulni 19:56-kor.

Az elsődleges feladatom az volt – és jelenleg is az –, hogy a pályázat útján kiválasztott, végleges vezérigazgató megérkezéséig garantáljam a tévé tartalmi üzembiztonságát, és biztosítsam a tartalmi, szerkesztési szabadságot. 

Ez egy fontos társadalmi elvárás is: felszabadítani a szerkesztőségeket és a tartalmakat. A cél az volt, hogy bárki bejöhessen és szabadon beszélhessen. 

Szerettem volna elérni, hogy a strukturális reformok alatt is valódi közszolgálati televízióként működjünk. Ki merem jelenteni: jó tempóban haladunk. 

A közmédia átalakításának kezdetén átmenetileg leállt, majd fokozatosan indult újra a hírszolgáltatás, az M1 pedig klasszikus magyar filmeket és sorozatokat kezdett sugározni. Ki találta ki ezt a koncepciót és az átmeneti műsorrendet? 

Sokat mérlegeltük az érveket pró és kontra, végül úgy döntöttünk, hogy amíg az M1 hírszolgáltatása szünetel, régi magyar filmek sugárzása a legjobb alternatíva. Augusztus 20-án az új Híradóval újraindult a tájékoztatás, de a többi sávban megmaradtak a filmek és az ismétlések. A végleges, hosszú távú stratégia és műsorstruktúra kialakítása már az új vezetés asztala lesz.

Ki válogatta a képernyőre ezeket a filmeket és sorozatokat?

Mi állítottuk össze a műsorkínálatot: leültünk a filmiroda vezetőjével, áttekintettük az archívumot, és megnéztük, mely filmek érhetők el, megvan-e például a Csinibaba. Végigvettük, hogy mikből lehet tematikus napokat és hétvégéket összeállítani. Összeválogattuk Bujtor István filmjeit és többek között egy Latinovits–Ruttkai-hétvégét is. Ez egy kreatív tévés folyamat volt: bedobtuk az ötleteket, hogy, mondjuk hétfőnként Linda, keddenként Angyalbőrben menjen. Mivel az archívumunk elég nagy, viszonylag könnyen fel tudtuk tölteni a műsoridőt az átmeneti időszakra.

Mi volt ennek a célja? A magyar filmtörténet bemutatása, a nézők megtartása, vagy valami más?

A „nézők megtartása” jelen időszakban érdekes kérdés, mert azt kell vizsgálni, hogy az utóbbi 16 év alatt kik maradtak a közmédia nézői, és mit várnak tőlünk. A mögöttünk lévő pár hónap tanulsága az, hogy a megmaradt közönség nagyobb része nem azt várja, amit most a közmédiában és az M1-en a Híradóban lát. Ugyanez igaz az online tartalmakra is: ha kiteszünk egy posztot, a hozzászólások szinte kizárólag kritizálóak, mondhatjuk úgy is, kekeckedők. A megújuló tartalmakat is rendszeresen követő közönség nem igazán tud azonosulni a mostani műsorstruktúrával. Az M1 programming feladata ebben az átmeneti időszakban az, hogy üzemeljen a tévé, legyenek filmek, műsorok, legyen egy kis nosztalgia. Bár voltak aktuális tartalmaink is, együttműködtünk például a Sziget Fesztivállal és több magyar előadóval, de semmilyen hatalmas strukturális újítást nem vezetünk be a végleges vezérigazgató érkezéséig.

A hírszolgáltatás átmeneti szüneteltetése egy olyan időszakban történt, amikor váratlan, komoly közérdekű eseményekről is tájékoztatni kellett volna a lakosságot. Például egy, a paksi atomerőmű működését érintő veszélyhelyzetben különösen fontos lehet a gyors, hiteles tájékoztatás. Hogyan gondolkodtatok erről az átmeneti időszakban?

Ez a vészhelyzet a mi szempontunkból a lehető legrosszabbkor jött – bár egy havária sosincs jókor –, hiszen az egyik legfontosabb hírcsatorna éppen hírcsíkban közvetített híreket. Szembesülnünk kellett azzal, hogy ha hirtelen újraindítjuk a Híradót, azt csak a régi stábbal tudjuk megtenni. Egyértelmű társadalmi elvárás volt viszont, hogy azok, akik az utóbbi évtizedben híreket olvastak fel, ne tegyék ezt többé, még szükséghelyzet esetén sem. Ráadásul 2026-ot írunk, nem 1990-ben vagyunk – akkor biztosan máshogy alakult volna –, ma viszont, ha valaki tájékozatlan maradt, az önmagában nem az M1 miatt történt. A közösségi médiából bárki azonnal értesülhetett a paksi helyzetről és a vízállásról. Ezért úgy döntöttünk, hogy inkább a hírműsor megújítására és megtisztítására koncentrálunk. Egy idő előtti visszakapcsolással kockáztattuk volna, hogy tovább tart az átalakítás, és még szeptemberben se tud elindulni a Híradó. A gyártási folyamatokat nagyon nehéz és lassú újraépíteni, az idő előtti, ráadásul átmeneti adás ezt nagyon megakasztotta volna. Végül augusztus 20-án el tudott indulni a megújult hírszolgáltatás.

A közösségi felületeken posztolt üzenetek nem biztos, hogy eljutnak például a falvakban élő idősebb korosztályhoz is. 

Bízom benne, hogy ők hallgatták a Kossuth Rádiót. Kaptunk olyan reklamációkat is, hogy hiányzik a déli harangszó. Ez nagyon tanulságos volt. Tudomásul kell vennünk, hogy van egy olyan generáció, amelynek a déli harangszó és a közmédia műsorának összes rendszeres eleme megszokott és fontos. A rádió viszont nem az én asztalom, erről Kerényi György, a Kossuth Rádió megújításával megbízott főszerkesztő és csatornaigazgató tud többet mondani.

A vészhelyzet kérdésén túllépve viszont hangsúlyoznom kell, hogy éppen azért vagyunk itt, hogy a köztelevízió ne lehessen egyetlen kormány kizárólagos kommunikációs csatornája! Ha egy tartalomra az az egyetlen indok, hogy a kormány ezt szeretné, az nem fog adásba kerülni. Szakmai döntések születnek arról, hogy mi kerül képernyőre. Volt alkalom, hogy maga a miniszterelnök is jelezte, nem látja magát eleget a közmédiában, amire azt válaszoltuk, hogy szakmai elvek alapján dől el, melyik hír mikor és hol jelenik meg. Nagyon figyelünk arra, hogy mentesítsük a politikától a köznapi média-tartalmat.

Mik a szakmai elképzeléseid a köztévé jövőjéről: a műsorkínálatban, a csatorna arculatában és a nézői élményben milyen változásokat látnál szívesen?

Személyes véleményem szerint bárki is pályázik a közmédia vezetésére, elsődleges feladata a kiadások racionalizálása és a csatornák működésének konszolidálása kellene, hogy legyen.

Úgy látom, hogy az utóbbi 10–15 évben rengeteg közszolgálati formátum és tartalom észrevétlenül átköltözött a kereskedelmi tévékre. A közszolgálati tévéről pedig az a tévhit terjedt el, hogy ott a műsor unalmas és lassú, az időseknek szól, és csak kevesen nézik. Ezt a szemléletet tűzzel-vassal irtom. A jó közszolgálati műsorról meg sem fordul a fejedben, hogy ez most „közszolgálati”, és adott esetben többen nézik, mint más műsorokat. Csehországban például a kereskedelmi tévék folyamatosan váltják egymást a közmédiával a nézettségi lista első két helyén. Ha a hazai piacot nézzük, a Dancing with the Stars (TV2), az olyan portréműsorok, mint az Adom a napom! vagy a Felszín alatt (Viasat3), emellett az Árulók (RTL), illetve a TV2 új műsora, a Destination X, mind maximálisan közszolgálati formátumok. Az ilyen típusú műsoroknak itt van a helyük a mi csatornáinkon. 

Egy ideális médiapiacon, amikor kapcsolgatod a tévét, a csatorna logója nélkül nem feltétlenül tudod megkülönböztetni, hogy kereskedelmi vagy közszolgálati televíziót nézel. A vizualitás, a tartalom és a műsorok dinamikája ugyanis annyira hasonló, hogy ezek alapján a két típusú médium akár egyformának is tűnhet.

Azért mégis van különbség a közszolgálati és a kereskedelmi műsorok között.

Egyszerűen mondva a különbség a két médium között az értékrend, vagyis az, hogy a közszolgálati tévében a műsor a termék, míg a kereskedelmi tévében a néző figyelmét és idejét értékesítik, a közönség figyelme árucikké alakul. 

Véleményed szerint vannak olyan műsorok, amelyek a kereskedelmi adókra nem férnek be, de a közmédiában helyük lenne?

Számtalan ilyen van. Például a The A Talks című formátum, amelyben 25–30 autista ember készít interjút elismert művészekkel. Mivel autisták kérdeznek, a beszélgetés sajátosan őszinte lesz. Az itthoni kereskedelmi tévék ezt a formátumot az utóbbi években túl közszolgálatinak tartották, de a közmédiába tökéletes lenne. Az autizmus témájánál maradva említenék egy olyan formátumot is, amely a külföldi kereskedelmi piacon nagyot ment, miközben erős közszolgálati értéket képvisel: ilyen a Love on the Spectrum, az autista emberek párkeresését bemutató sorozat. Ezt sokan ismerhetik, mert a Netflix egyik legsikeresebb sorozata. 

Emellett divatos azt gondolni, hogy a vallási és a nemzetiségi műsoroknak konzervatívnak és unalmasnak illik lenni. Badarság… vannak nagyon szórakoztató, modern példák is ilyen tartalmakra, például a holland realityformátum, a „Op zoek naar God”, magyarul talán „Hitkeresők”, amelyben híres, nem vallásos embereket költöztetnek be egy kolostorba életük krízishelyzetében. Bekapcsolódnak a szerzetesek életébe, maguk is a hit és a személyes életkérdéseik felé fordulnak. Elképesztően izgalmas és elgondolkodtató ez a műsor! A fejemben 20–30 ilyen nemzetközi formátum van, amit, ha holnap el lehetne indítani, imádnának a hazai nézők. Kevesen tudják, hogy Az Árulók a hazai RTL-es premier előtt a közmédia látókörében volt, mint lehetséges műsor, de az akkori vezetés végül nem támogatta. A többit már tudjuk... 

Szeretném, ha túllépnénk azon a megközelítésen, hogy értéket teremtünk akkor is, ha azt senki nem nézi. E mögé soha többé nem bújhat egy szerkesztő vagy producer sem. Ha egy műsort négyezren néznek meg, az nem sikeres és legkevésbé sem értékes. A közszolgálati média feladata, hogy hozzáférhetővé tegye a kulturális, sport- és társadalmi tartalmakat azoknak is, akik kiesnek a kereskedelmi tévék látóköréből. A közszolgálati elvárásának való megfelelés ugyanakkor nem jelentheti azt, hogy ne kellene népszerűnek lennie egy műsornak, még ha nem is a legmagasabb nézettség az elsődleges szempont. A sikeres közszolgálati műsor az, amelyik benne van a köztudatban, és amiről a villamoson is tudják az emberek, miről szólt az előző napi adás. 

Mit gondolsz az edukatív műsorokról és a digitális platformok szerepéről?

Edukálni a mai kornak megfelelően lenne célszerű: interaktivitással, applikációkkal és streaming tartalmakkal. A gyerekek már nem néznek lineáris tévét. A lineáris tartalom az idősebb korosztálynak szólhat, de a fiataloknál a digital first gondolkodás kötelező. Egy gyerekcsatorna már kizárólag streamingszolgáltatást jelent, megfelelő vizualitással és dinamikával. Fiatal szülők persze mondhatják néhányan, hogy olyan jól strukturálja a napjukat, ha mindig ugyanakkor kezdődik a mese a tévében. Meg kell találni ebben is a középutat, ugyanakkor megkockáztatom, hogy pár év múlva a közmédia egy hatalmas streamingszolgáltatóból és legfeljebb egy „best of” lineáris csatornából kellene, hogy álljon.

A Médiaklikken tudnád elképzelni ezeket a streaming csatornákat? 

Nem. A Médiaklikket mindenképpen meg kell újítani, mert jelenleg nagyon gyenge felhasználói élményt nyújt. Ahogy a neve is sugallja, a használata inkább a sok felesleges kattintgatásról szól, mintsem arról, hogy egyszerűen és kényelmesen lehessen műsorokat nézni – a reklámokról nem is beszélve. Olyan applikáció kell, amely minden hazai okostévére fel van telepítve, majd miután kattintasz egyet, akár regisztráció nélkül is elindul a műsor. Ennél a kérdésnél szoktam azt mondani, hogy nem megújítani kell a közmédiát, hanem egy teljesen újat felépíteni!

Mely európai köztelevíziókat látod kifejezetten jól működőnek?

A nemzetközi minták közül a cseh CT tartalmilag nagyon rendben van, a lengyel TVP most próbál magára találni, az angolszász (BBC) vagy a dán (TV2) és a svéd (SVT) modelljei remekül működnek. Persze mindenhol előfordulhatnak tartalmi hibák, de ilyenkor egy jól működő szervezetben megtörténik a megfelelő korrekció. Sok helyen a költségvetés tartása is komoly gondot jelent, de szerencsére folyamatosan születnek jobbnál jobb együttműködések, közös produkciós megoldások a szomszédos országok között. Ilyen tekintetben remek helyen vagyunk, szinte az összes szomszédunkkal dolgoztam már közös műsorokon, ez is egy új irány lehet a közmédia jövőjében.   

És nem csak a produkciós átjárhatóság fontos, hanem a tartalmi is. Említhetném, hogy mennyire tetszik az a kulturális tudatosság, ami a BBC-nél vagy a Channel 4-nál látható, ahol a Royal Albert Hallból egy komolyzenei koncert és a Depeche Mode is elfér egymás mellett. De Lettországban úgy működik két lineáris és két streamingmodell, hogy piacvezetők a tévék között. Számos kitűnően működő konstrukció van. A magyar közmédia működési struktúrája ezzel szemben a 90-es évek szintjén áll, ami egy rossz értelemben vett nosztalgiaérzést is szül. A közmédia jövője nem a Família Kft. A régi műsoroknak is meglesz a megfelelő helye: a streamingszolgáltatásban a nosztalgia tartalmaknál.

Milyen gyártási modellt látnál szívesen a jövőben? A megújuló közmédia inkább saját gyártású műsorokra támaszkodna, vagy továbbra is fontos szerepet kapnának a külső produkciós cégek? Milyen szempontok alapján választanál gyártópartnert, és hogyan lehet egyszerre biztosítani a minőséget, a költséghatékonyságot és a szakmai sokszínűséget?

Hibrid megoldást tartanék ideálisnak. A médiatörvény előírja a külső gyártók arányát, ami jó, mert a piaci cégek specializálódtak: van, aki realityt, más vetélkedőt, netán shiny-floort, megint más sorozatot gyárt jól. Ugyanakkor a belső gyártási műhelyeket is újra kell éleszteni: saját gyártású tévéfilmekre és sorozatokra lenne szükség. Hogy példát is mondjak, olyanokra, mint a Benedict Cumberbatch főszereplésével készült Sherlock című sorozat a BBC-n. Ez egy közszolgálati gyártású sorozat, de aligha lehet rá azt mondani, hogy unalmas lenne és nem innovatív.

A gyártásban pedig – különösen, hogy nekünk igencsak jelentős technikai háttér áll a rendelkezésünkre – alkalmazni kell az új technológiai újításokat és akár az AI-t is, természetesen a megfelelő kontroll mellett.

Milyen szakmai stábbal lehetne mindezt megvalósítani? Mennyire támaszkodnál a közmédia meglévő munkatársaira, és milyen szerepet szánnál a kívülről érkező szakembereknek?

Vannak, akik szinte az egész eddigi életüket a közmédia munkavállalójaként töltötték. A meglévő állományból a régebbi tévéseket át kell képezni, és meg kell tanítani nekik az új lehetőségeket, és azt, hogyan képesek az új technológiákkal, jobb minőségű anyagokat készíteni. Fontos látni azt is, hogy az elmúlt 16 év alatt felnőtt egy generáció, amely még sosem dolgozott szabadon. Ha nekik megmutatjuk a független műsorkészítést, elképesztő tehetségekre bukkanhatunk. A jövő alapját egy jól képzett, megfelelő szakmai háttérrel rendelkező stáb jelentheti, amelynek tagjai a felszabadított fiatal kollégák és az újonnan érkezők is. Hozzá kell tenni azonban, hogy azok munkájára, akik az elmúlt 16 évben hír- és kulturális tartalom helyett propagandát készítettek, a jövőben nem tarthat igényt az új közmédia. 

Hogyan készülsz az új vezetés érkezésére?

Az új vezérigazgatói pozícióra én nem pályázom. A feladatom az átmeneti időszakban a tévé üzemeltetése, jelenleg csak erre koncentrálok. Az, hogy együtt tudunk-e dolgozni a megválasztott új vezérigazgatóval, az a jövő zenéje, ha van kölcsönös bizalom, csak akkor érdemes közös munkáról beszélni. 

Ha létrejön az említett kölcsönös bizalom, mit tekintenél a saját munkád sikerének két év múlva?

A szakmai siker két év múlva az lenne, ha a közmédia erős piaci szereplővé válna. Megítélésem szerint erre sosem volt olyan jó esély, mint most.  

Végül egy dolgot kiemelnék még: a jövőben gyökeresen megváltozhat a teljes csatornastruktúra. 

Az egy „általános főcsatorna” koncepció még azokból az időkből maradt itt, amikor egy tévékészülék volt a nappaliban, ezért mindenkinek kellett rajta valami izgalmas műsor. 

Ma már mindenki külön nézhet neki fontos műsorokat, akár online is. Az új vezetés dönt majd arról, hogy egy főcsatornát képzel-e el, sokféle műsorral, esetleg két fő- vagy több tematikus csatornát. Mindenesetre sikernek tekinteném, ha igazodni tudnánk a megváltozott médiafogyasztási szokásokhoz. Bízom benne, hogy sikerül felépíteni egy jól működő közmédiát, mert ez az utolsó és egyben történelmi lehetőségünk erre.

(Az interjú október 12-én készült, a közmédiát érintő frissebb hírekről a kreativ.hu oldalon számoltunk be.)

Képeken: Szeleczky Ádám, a köztévé megbízott programigazgatója, a Duna ideiglenes csatornaigazgatója (Fotó: Szabó Réka)

A cikk először a Kreatív 2026 / 9-10. lapszámában jelent meg.