A díjat a 2022-ben elhunyt Szente László újságíró emlékére alapította két egykori kollégája, Rangos Katalin és Friderikusz Sándor. Szente korábban a Magyar Rádiónál dolgozott, nevéhez fűződött a 180 perc című műsor létrehozása, emellett ő volt a Szombat délelőtt és a 168 óra műsorvezető-szerkesztője, később hosszú évekig vezetett jogvédelmi műsort a Klubrádiónál. A díjjal azoknak az újságíróknak a munkáját akarják elismerni, akik – az alapítók megfogalmazása szerint – „különleges tehetségüket, kikezdhetetlen szakmai tudásukat és kérlelhetetlen alaposságukat nem tudják vagy nem akarják célratörő önérvényesítéssel párosítani.”
Idén Szabó András, a Direkt36 újságírója vehette át a díjat. Szabó András nyolc évig dolgozott újságíróként az Origónál, majd több évet eltöltött az Indexnél és a vs.hu-nál is. 2011-ben Gőbölyös Soma-díjat, 2010-ben pedig Minőségi újságírásért díjat nyert cikksorozatáért, ami a moszkvai magyar kereskedelmi kirendeltség épületének eladását mutatta be. 2016-ban csatlakozott a Direkt36 csapatához újságíróként, tavaly óta pedig szerkesztőként is dolgozik. Ez a második alkalom, hogy a Direkt36 újságírója nyeri el a díjat. 2023-ban a zsűri Wirth Zsuzsannának ítélte a Szente László a díjat
A Szente László-díjról döntő testület tagjai Majtényi László, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnöke, Dull Szabolcs, a Telex korábbi főszerkesztője, Kotroczó Róbert, az RTL hírigazgatója, Moskovics Judit az RTL Házon kívül műsorának munkatársa, és Papp Réka Kinga újságíró, aki a 2024 októberében elhunyt Hadas Krisztina dokumentumfilmest váltotta a zsűriben.
„Az egész magyar gazdaságpolitika kormányzati szándék szerint teljes mértékben el van titkolva a magyar társadalom elől, és akkor jön egy újságíró, jön a Direkt36, és ezeket a titkokat leleplezi. Amit olvastunk, megfelel nagyjából egy kriminek vagy lélektani drámának”
– indokolta a testület döntését Majtényi László, a zsűri elnöke.
Kiemelt kép: Facebook / Direkt36

