A Kreatív Online-on Loveprojekt címmel új sorozatot indítunk, amelyben arra kérjük a kommunikációs ipar szereplőit, hogy elevenítsék fel, melyik három kampányon szerettek a legjobban dolgozni. Havasi Gáborral, a McCann Erickson kreatívigazgatójával indítunk.
Havasi GáborHungerit – print kampány (2002)
Az élelmiszerboltok akkoriban telis tele voltak dínó és egyéb más formájú csirkefalatokkal. A Hungerit volt az első, aki valódi csirkecombokat fagyasztott le.
Igazi merész, bevállalós ötlet volt, de hittünk benne és a (reklám)történelem igazolt is. Egy egész utcarészletet és peep-show belsőt megépítettünk díszletben a kakasok méretéhez igazítva. Fotóztunk az Operettszínházban, amit később a stúdióban fotózott tízcentis makett csirkecombokkal és élő kakasokkal kellett összeépítenünk. Akkoriban még filmre dolgoztunk, úgyhogy mindent nagyon precízen elő kellett készítenünk, és át kellett gondolnunk mielőtt lenyomtuk az exponáló gombot. A fotózás és az utómunka is óriási kihívás volt, a mai napig felejthetetlen élmény. És persze a számos nemzetközi díj is, amit hozott.
És egy werkfotó
Durex – imázsfilm (2008)
Ezt a kampányt regionális tenderen nyertük meg, és a régióra is készült. A Durex életében fontos fordulópont volt, mert először volt olyan, hogy nem a biztonságos szexről, hanem a “sexperience”-ről kellett beszélnünk.
Szeretem a koncepciót, mert kerek, egész. Különleges volt azért is, mert együtt dolgozhattam Lluïsa Ferré díszlettervezővel, aki többek között Iñárritu- és Almodóvar-filmekben is dolgozott. Art directorként ez nagyon nagy élmény volt. Emlékszem, hogy az Ecserire mentünk bútorokat venni nagyon drágán, aztán egy sniccerrel szétvágtuk és kalapáccsal megütögettük. Persze – mint ahogy a Hungerit kampánynál - szintén szép emlék, hogy több kreatívdíjat is nyertünk vele.
Coke Zone – digitális platform (2013)
A CokeZone-nal egy friss, organikusan fejlődő zenei platformot alkottunk a Coca-Colának. Az első olyan digitális közösségi oldal, ahol a tinik úgy oszthatnak meg élményeket, hogy a fotóikhoz zenét csatolnak.
Rendkívül sok mindent tud ez a koncepció. Folyamatosan ötletelünk, szervezünk, posztolunk, újdonságokat hozunk. A CokeZone-nal ott voltunk minden jelentős hazai zenei fesztiválon, ahonnan élőben töltöttünk fel fotókat zenékkel, amik éppen szóltak. Legutóbb az OSG-ről tudósítottunk szintén élőben. Összeálltunk olyan népszerű zenekarokkal, mint a Hősök, a Deniz vagy a The Grenma. Velük exkluzív eseményeket szervezünk, amikhez csatlakozhatnak a felhasználók is. Nyáron egy saját “offline felületet” is létrehoztunk a Balatonnál, a CokeZone Cribet, ahova a felhasználók mehettek el heti turnusokban és a platformon keresztül tudósítottak.
Ez egy rendkívűl izgalmas projekt, amire a Coke mára már nemzetközileg is odafigyel.