Zwack Unicum image
Nyilván nem könnyű több száz kampányból háromra rábökni, a szakaszolás talán segít, kilencvenes, nullás, nullaegyes évek – de az eleje mégis a legnehezebb, összefolynak a fák, szóval legyünk objektívek, döntsenek a rekordok. A film a maga idejében abszolút álombüdzséből készült, hatnapos forgatással, ami még ma is ritkaság, sőt. Továbbá itt sikerült először átlépni a bűvös harminc másodperces határt, valamint szó szerint évekig volt adásban anélkül, hogy a népek megunták volna. Tényleg mindenki szerette, még sokáig príma alibi volt, főbérlők, szomszédok, fodrászok, mivel is foglalkozik, aha, reklámos, de ugye nem maga csinálta azt a visítósat, nem, mi az Unicumosat csináljuk, ja jó, akkor vivát. Bisztray kollega kezdte azzal, hogy kezdje a császár, elindult a mondat és lassan szelídültek a hardcore verziók, kikerült a kiugrási kísérlet, bekerült a Kabos, tartalék Matuska. Tavasz vége lehetett vagy ősz eleje, minden összejött, fix napsütés, ügynökségi Unicum pult alól, plusz a Bergendy-Pados duó maximalizmusa, még mobilunk se volt, ha kiment az ember a forgatásra, akkor ott volt egészen és ezen különleges élmény volt ott lenni. Pedig akkor még el sem kezdtünk szórakozni a sajtóhirdetésekkel.
Matáv / T-Com / Roma rádió
Ez a sztori már a kétezres években kezdődött, amikor még szólt a Radio C, a Telekomot még Matávnak hívták, kommunikációs igazgatóját pedig Nagy Bálintnak. Ha ő nincs, nincs az ötlet, hogy legyen kifejezetten a romákat megszólító díjcsomag kampány. Ugyanis ebben a szenvedélyesen kommunikáló közösségben, ahol a „hogy vagytok?” kérdés mögött a teljes rokonságra kiterjedő lexikális igényű kíváncsiság áll, egy telefonbeszélgetés extrém hosszú ideig tarthat. Mondhatnám, hogy végig éreztük az áttörés társadalmi jelentőségét és reméltük, hogy ez csak a kezdet (sajnos nem az lett), de leginkább csak valami ünnepélyes izgalomra emlékszem. Egyrészt ugye népdalt még nem írt senki, az csak úgy íródik a csillagos ég alatt, meg szájról szájra, én viszont kettőt is írhattam sercegő neoncső fényénél. (A cigány népzene valahogy egyértelmű választás volt, talán mert olyan különlegesnek és egyedinek éreztük, mint az ügyet magát.) Másrészt Hrutka Robi egy szimbolikus jelentőségű supergroupot verbuvált a felvételekre, amelyben két teljesen különböző irányzat elismert művészei jammeltek együtt, és úgy általában is ritka vidám, könnyed és családias hangulatú alkotófolyamat volt, pont, mint egy jó csevegés testvérek között.
SOS Gyermekfalu / 1% -os kampány
Ez pedig – nagyjából - a jelenkor, annak is olyan felemelő pillanata, amikor fahéjillatú közösségi szellem száll át a szobán, senki nem jön üres kézzel a buliba és közösen összedobunk 360 fokot, amibe sokan beleteszik azt is, amit otthonról hoztak. Ki a saját filctollait, ki meg a saját gyerekét, hogy szerepeljenek egy lowbudget filmben, ki pedig azt a fajta titkos tehetségét, ami nélkül simán lehet csodálatos karriert csinálni, csak minek. Szerintem azok a legjobb projektek, amikor egy szakma helyett egy szakkörben találod magad, ahol mindenki csupa lelkesedés és fűrészpor. Amikor a berendező mondja fel a szlogent, mert ő érzi a legjobban (volt ilyen), amikor az ügyfél eljön felénekelni pár hangsávot a stúdióba (ilyen is volt), amikor a takarítónéni reggelre megálmodik egy új layoutot, mert véletlenül látta, hogy mit fotózunk (igen, még ilyen is) vagy mint most, amikor Bíró Adrienn art director teleportálta a saját, egyedi vizuális világát az asztalfiókból ebbe az online játékba. Ami egyébként eleve olyan ötlet, amiről az első pillanatban tudtuk, hogy működni fog – és valljuk be, néha ennyi is elég egy loveprojekthez.
