hero
A mostani nem a bulvár negyedéve volt
Ismét közéttette negyedéves gyorsjelentését a MATESZ, amelyből sajnos szinte csak csökkenő példányszámok köszönnek vissza. A fontosabb kiadványok között elvétve sem találni kivételt.

Hiába a hétvégi sajtófesztivál és a közlemények arról, hogy nem kell temetni a nyomtatott sajtót, a szegmens láthatóan nincs rózsás állapotban. Temetni persze semmit és senkit nem kell, azonban az tény, hogy a legnagyobb példányszámú hazai magazinok egytől-egyig csökkentek 2012 első negyedévében az egy évvel korábbi állapothoz képest, többségük jelentős mértékben. A Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség (MATESZ) gyorsjelentése.

2-17 százalékos magazinapadás

Az első negyedév legnagyobb példányszámú magazinja, a 212,4 ezres aktívan vásárolt példányszámú Nők Lapja csökkenése közel 7 százalékos az egy évvel korábbi 228 ezerhez képest. A második legnagyobb példányszámú Story zuhanása még szembetűnőbb: 197,7 ezres aktívan vásárolt példányszáma 13,25 százalékkal kevesebb, mint a 2011-es közel 228 ezer.

A legnagyobb magazinok közül jelentősen, 14 százalékkal csökkent még a 140,8 ezres TVR Hét, 13,5 százalékkal a 107 ezres aktívan vásárolt példányszámú Blikk Nők, valamint komoly, 16,5 százalékos visszaesést produkált a 92 ezres Best is, ami a Sanoma másik lapja, a Story mellett jól mutatja, hogy a lapvásárlási kedv a bulvármagazinokat sem kíméli. Az viszont szinte már megszokottnak mondható, hogy a – habár növekedni most nem tudott – legnagyobb példányszámú magazinok között a Kiskegyed csökkenése volt a legkisebb, 1,9 százalék (196,3 ezer példány).

A közéleti magazinok sem teljesítettek kiemelkedően, a HVG 54,65 ezres vásárolt példányszáma 16,3 százalékos csökkenést jelent a 2011 első negyedévhez képest, míg a sokkal kisebb példányszámú Figyelő csökkenése 20 százalékos, a Heti Válaszé pedig 9,6 százalékos volt.

Napilapok

A legnagyobb példányszámú napilap, a Blikk megjelenésenkénti vásárolt példányszáma 167,5 ezer volt az első negyedévben, ami 6,7 százalékos visszaesés az egy évvel korábbi 179,5 ezerhez képest. A második helyezett Bors csökkenése még ezt is felülmúlta, 77,2 ezres példányszáma 8,5 százalékkal múlta alul a 2011-es adatokat.

Az országos közéleti napilapok között még mindig vezető, 58,7 ezres Népszabadság csökkenése 10 százalékos volt, a 42 ezer példányban vásárolt Magyar Nemzet ennél kisebb mértékben, 8 százalékkal esett vissza. A MATESZ mostani adatait tekintve szembetűnik, hogy a napilapok átlagához képest általában, és most is jól teljesítő megyei napilapok közül sem volt olyan lap, amely képes lett volna növelni példányszámát.

Ingyen is estek

Az ingyenes szegmens esetében nem értelmezhető a vásárolt példányszám, azonban mind a napi-, mint a heti- és havilapok között találni jelentős terjesztett példányszámú szereplőket. Ezek közül a napi megjelenésű Metropol összesen terjesztett példányszáma minimális mértékben, kevesebb mint egy százalékkal lecsökkent 304,7 ezerről 302 ezerre.

A hetilapok között a Helyi Téma 695 ezres példányszáma 1,8 százalékos visszaesés a 2011-es 708 ezerhez képest, a Budapesti Újság pedig 680 ezerrel tartotta tavalyi példányszámát. Az ingyenes havilapok között példányszámban vezető Patika Magazin hozzávetőleg 10 százalékkal csökkent, 203 ezerről 184 ezerre.