A marsi, holdi telepek, akármennyire is nekilendül időről időre a kommunikáció az ellenkezőjét elhitetni, továbbra is a fantázia világába tartozó, ma még nehezen elképzelhető realitás. A tömegek számára mindenképp. 

Ezzel együtt, civilizációnk történetének talán legnagyobb utazására készül. Elindult egy új világ kialakítása felé, amelynek startpisztolya látványos technológiai robbanás volt. Alig egy évtized alatt megtanultuk kezelni a különféle képernyőkön át betört új tereket, amelyek szoftvereken, applikációkon, billentyűkön, és az ezeket életre keltő készülékeken váltak napi élettérré. A tektonikus erejű változás azonban nem itt, hanem a virtuális térben indult meg, a technológiaihoz képest csendben, észrevétlenül, szinte sunyi lopakodással.

Kezdetben annyit érzékeltünk, hogy nem szóban, hanem írásban, képekben beszélgetünk a barátainkkal, időkorlát nélkül, nappal vagy éjjel, a szomszédból vagy egy másik kontinensről, de ha az áll érdekünkben, akár identitást, s ezzel veszélytelenül értékrendet is válthatunk. Pillanatok alatt hozzászoktunk, hogy nem kell személyesen megjelenni az ügyfélszolgálaton vagy a boltban, megy az otthonról is; hogy nehezen vagy egyáltalán nem tudunk senkit elérni a bankunknál, csak chatelhetünk egy arctalan műlénnyel; hogy csak ebben a megfoghatatlan dimenzióban tudunk szállást foglalni vagy autót bérelni. Az újfajta ügyintézéshez és kapcsolattartáshoz szükséges praktikus tudást és technikákat viszonylag gyorsan elsajátítottuk, annál is inkább, mert nem volt más választásunk.

A nagy törés elindítója azonban nem a technológia vagy annak használata volt, még ha a felszínen úgy is néz ki, jelentőségét pedig hiba lenne lebecsülni. A valódi törést, a kialakuló új világban létezés és mozgás totálisan megváltozott gravitációs tere és mesterséges ökoszisztémája indította el. Észrevétlenül ránk szabadítva egy újszerű dimenziót, a virtuális világot, amelybe belehelyezett minket, és amely úgy létezik, hogy az általunk ismert logika szerint nem létezik. Ez az új dimenzió nem csak eddig ismeretlen alternatívát, szokatlan lehetőségeket kínál fel (pl. kriptopénz vagy mesterséges intelligencia).Itt átalakul és másképp működik a való világban megszokott minden cselekvésünk, lépésünk, reakciónk, gesztusunk is. A legnagyobb változás a keretrendszerben történik. Elsődlegesen nem egyes területek, szakmák vagy értékrendek vannak változóban, hanem az ezeknek és a történéseknek általában helyet adó létezési-gondolkodási struktúra dől össze, majd adja át helyét egy új keretrendszernek, amelynek alapja egy az eddigiektől teljesen eltérő, megváltozott tér-idő érzékelés. A virtuális világban a tér-idő paraméterek kapnak más értelmet. Nézetem szerint ennek segítségével érthetők meg napjaink történései és ezek ismeretében jósolhatók meg várható folyamatok. 

Ezt az axiómát írásomban a generációs problémán keresztül próbálom röviden megvilágítani. Az egymást követő generációk életmódja, értékei, felfogása, gondolkodása közti különbségek megfigyelése, kutatása, értékelése örökzöld témája az irodalomnak, a történettudománynak, később a szociológiának vagy a pszichológiának. Nem véletlen, hiszen a generációk szokásai, viselkedése, szemlélete, hű tükre és pontos lenyomata a környezetüknek. Ezért fordult a marketing is a generációs jegyek minél pontosabb definiálása felé. Az üzleti siker, a még több eladás, a mániákusan hajszolt állandó növekedés legelemibb feltétele ugyanis azok beható ismerete, akiket meg akarunk szólítani, meg akarunk győzni, akiknek el akarunk adni.

A kortárs marketing egyik leggyakrabban elemzett és legtöbbet vitatott területe a generációs sajátosságok, illetve ezek változásai. A generációs jegyekről gondolkodás évek óta megszámlálhatatlan konferencia, workshop, szakmai publikáció tárgya. A marketing egyik leglerágottabb csontja lett, a szakma mintha szájzárat kapott volna, nem tudja elengedni, pedig már nem tud újat mondani a Z-sek jellemvonásairól és szokásairól. És lassan felkészül az Alfa. 

A marketingszakma, miközben forradalmi változásokról beszél, jórészt megmaradt a generációs közhelyeknél. Holott alapvetően nem a generációs jegyek forradalmiak. A kiindulópont hibás: nem a Z generációt kéne ugyanis csak vagy elsősorban vizsgálni, hanem a korábbi generációk változás feldolgozási képességét. A vizsgálóknak magukból kellene kiindulni, és legalább olyan behatóan vizsgálni saját magukat, mint a vizsgáltakat. Az X-eseknek, Y-osoknak kellene felismerni, hogy a titok a változások természetében keresendő. Ezek tartalma, tempója és radikalizmusa számukra nehezen megérthető, nehezen követhető és legfőképp nehezen feldolgozható, ami természetszerűleg idegenkedést vagy egyenesen elutasítást vált ki.

S itt térjünk vissza a virtuális világ tér-idő problematikájához, mert a jelenség magyarázata jórészt ebben rejlik. A Z generáció már anyanyelveként tekint erre az új világra, még ha ők részben digitális emigránsok is, az őket követő alfákhoz képest, akik már igazi bennszülöttekként mozognak ebben a térben. A tér-idő fogalmak transzformációja Z generációsjegy. Ők az első generáció, akik 3 nagyon különböző térben mozognak. A valós térben, amely egyre amortizálódottabb, veszélyesebb és számukra egyre idegenebb, a valós térben levő virtuális térben, a képernyők világában (számítógép, okostelefon, okosóra stb.), és még kevéssé ugyan, de a totális virtuális térben, a metaverzumban. A valós térben hús-vér emberek, a valós tér virtuális terében multikarakterű, részben torzult emberek, a totális virtuális térben avatárszerű lények. Ez utóbbi egyelőre elvétve fordul elő, az alfánál azonban esélyes, hogy alapértelmezett lesz.

E három különféle térben a mozgás, viselkedés kerete, dinamikája szignifikánsan különbözik. Például a virtuális térben nem feltétlen van mód instant reakcióra olyan gesztusokra, ami a valós térben természetszerűleg azonnali reakciót (pl. egy grimaszt, egy tekintetet) kíván, a testbeszéd, a szemkontaktus nagyrészt elveszti jelentőségét; a virtuális térben írásban, avagy megkomponált képekben kommunikálunk, ha netán élőben, akkor is leszűkített térben, (pl. csak a fejünket mutatjuk), esetleg művi vagy elmosódott környezetet varázsolvamagunk köré. A totális virtuális térről még nincs kiterjedt tapasztalatunk, de ott már más emberek vagyunk, avatár személyiségek, nem látszik rajtunk az idő múlása, saját magunk szabjuk meg külsőnket, művi tulajdonságokkal ruház/hat/juk fel magunkat.

Az idő paraméterek is átalakulnak: napszakok, szezonalitás, ciklikusság, távolság – ezeknek az idejét a való világban nagyrészt a természet határozza meg. A valós térben funkcionáló virtuális tér (képernyők) keretrendszere, tagolódása, folyamatosságban oldódik fel, avagy szétesik, a valós tér/idő és a „képzelt” tér/idő találkozik. A hagyományos időfogalmak tartalmukat vesztik, például a postafordultával 100 éve heteket, 30 éve napokat, ma órákat, perceket jelent.

A totális virtuális tér – nevezzük egyelőre metaverzumnak – időfogalmát nem a természet, hanem az ember szabja meg, kreált világban kreált idő van, vagy még inkább az „eltűnt idő nyomában”, egyfajta időtlenség. És itt csak említést teszek a korlátlan információs vagy tudástérről, a felhőről, amely szellemi tér. Míg az előző 3 térben valamilyen formában az ember mozog, a maga fizikai vagy avatári valóságában, a felhőtér az ember szellemi tárháza.

Márpedig „…a tér bizonytalansága az idő felbomlását is magával hozza”, vallja Gyenge Zoltán jogász-filozófus. Ebben a szétrobbantott tér-idő képletben kell és lehet egyedül értelmezni és megérteni a Z generációtól felfelé következők mentalitását, gondolkodását, viselkedését. Ez az újfajta konstelláció szinte mindent megmagyaráz az új generációk gondolkodásáról, viselkedéséről. Ezért beszélünk diszrupcióról, nem paradigmaváltásról. Utóbbinál a keret többé-kevésbé érintetlen maradhat, a tartalom cserélődik ki. A diszruptív változás a kereteket is szétfeszíti és újjal próbálja helyettesíteni, így nincs értelme többé a tartalmak összehasonlításának. Ezért tartom vitathatónak a virtuális világba születettek és abban szocializálódottak magatartását, értékrendszerét, gesztusait összevetni korábbi generációkéval. Más a keret, más a kontextus, más a tér és más az idő.

Még praktikusabb megközelítésben: a poszt milleniumi generáció nem lusta, hanem megszokta, hogy nem fizikailag kell eljutnia valahova. Nem türelmetlen, csak megszokta, hogy gombnyomásra történnek dolgok. Nem tudatlan, csak úgy szocializálódott, hogy nem minden a fejében van. Nem ingerkényszeres, c sak a képernyőn mindig történnie kell valaminek, szemlélődni a való világban, a természetben lehet. Nem feltétlen szegényebb verbálisan, csak elsődlegesen vizuálisan fejezi ki magát. Nem kevésbé kommunikatív a való világban, csak a virtuális világ a megszokott élettere. Nem kevésbé kitartó, csak megszokta, hogy a digitális térben a változások egyszerűbben, gyorsabban és fájdalommentesebben végrehajthatók. Nem feltétlen sérülékenyebbek, csak nagyrészt nem a való, hanem a virtuális világban érik a csapások, kevesebb a „testi” ütés, jellemzőbb az érzelmi „ütés”.

A szemünk előtt zajló diszruptív váltás egyben egy új téridő képlet megszületése is. Ezt az új tér-idő képletet neveztem én el másfeledik bolygónak. A másfeledik bolygó új világ. A tér megváltozott – filozófiai, szellemi és dinamikai – értelmezése. Nem a régi továbbgondolt változata. Költözködünk, és ez sosem könnyű, sosem fájdalommentes. Szálak eltépését, szokások, konvenciók, értékek hátrahagyását jelenti. Nehezíti a helyzetet, hogy ez egy gyorsan zajló költözés, nagyon más környezetbe. Egy új tér-idő konstellációba.

A Z és Alfa generáció legnagyobb kihívása, az új világ új játékszabályait kialakítani, és megteremteni a digitális univerzumot, a másfeledik bolygót. E bolygó lakói – a digitális emigránsok és bennszülöttek – ugyan féllábbal még egy valódi világban léteznek, de működésüket már egy más univerzum logikája határozza meg, játékszabályait pedig már új generációk írják. Bebocsájtást azok nyernek, akik ezeket a szabályokat megismerik, megértik és magukévá teszik. A kívülrekedteknek marad a csodálkozás, az értetlenkedés és az elemzés, amíg rá nem döbbennek, hogy a másfeledik bolygó lakói már őket, a csodabogarakat tanulmányozzák.