Februárban egyesült a tavaly márciusban megalakult Digitális Reklámeszközök Tagozata (DiRekTa) és a decemberben létrejött Digital Signage. A két szekció azzal a céllal olvadt össze, hogy ezáltal hatékonyabban közreműködhessenek a szegmens fejlesztésében és tájékoztatásában.
Az egyesüléssel az MRSZ legnagyobb létszámú tagozata jött létre, amely Digital Signage néven folytatja tevékenységét.
A korábbi két tagozat elnökei, a DiRekT-ából Botond Szabolcs, a Lightvision Media Network ügyvezető igazgatója és a Digital Signage-ből Zentai István, a Visualpower alapító-tulajdonosa az új tagozatban társelnökként látják el feladataikat.
A korábbi alelnökök, Csizmadia Attila, a Plazma Média hálózati és értékesítési vezetője, Füleky Gábor, a Lightvision Media Network értékesítési igazgatója és Strublik Sándor, a Samsung kereskedelmi igazgatója az egyesült tagozatban továbbra is vállalják tisztségüket.
Céljaik között kiemelten szerepel az érdekképviselet, a tudásmegosztás, publikációk készítése, közös fellépés szakmai, jogalkotási és véleményezési ügyekben, illetve a felhasználók ismereteinek fejlesztése. A piac mérése és a tagozat által képviselt eszközök hatékonyságát mérő módszerek kialakítása mellett kiemelt célként határozták meg a nemzetközi szakmai kapcsolatok kialakítását, kiállítások, konferenciák szervezését.
Az új alapszabályt az alapító tagok egyöntetűen elfogadták és megszavazták.
Becsült olvasási idő: 1 perc
MRSZ - egyesült két tagozata
Egyesült a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) két szakmai tagozata, a digitális reklámeszközökre specializálódott DiRekTa és a Digital Signage. Mindkét szekció tavaly alakult meg és összeolvadásukkal az MRSZ legnagyobb létszámú tagozata jött létre.
