Karácsonykor Spanyolországban mákos gubát szerettem volna enni. Ennek következtében egy helyen csaknem letartóztattak, más helyen rám akartak sózni egy zacskó marihuanát, egy háztartási boltban pedig tulipán illatú kölnit. De az EU-ban – plakát ide, plakát oda – tényleg nem lehet mákos gubát enni. Mit mondjak, még mák sincs.

Mármost én, EU-szkeptikus révén azt gondolom, hogy pontosan mint ez a hirdetés, olyan vak optimizmussal vetjük magunkat az unió vizébe, miközben fogalmunk sincs arról, hogy hideg, langyos, vannak-e benne cápák, illetve, hogy egyáltalán van-e víz a medencében?

Nem állítom, hogy az EU-ban rosszabb lesz akár pr-esnek, akár kőfaragónak vagy balett-táncosnak lenni. Azt viszont határozottan látom, láttam más, csatlakozó országokban, hogy vérkönnyeket sírva kell majd megtanulnunk bizonyos játékszabályokat. Ezek nagy részét ma még nem is sejtjük, más részről nem gondoljuk, hogy érintenek bennünket. Csak példákat mondok: megjelenik egy úr a pr-cégnél, udvariasan köszön, mondja, hogy Brüsszel küldte, majd megszámolja a tűzoltó készülékeket. És ha nincs annyi, amennyi az előírás, lelakatolja az ajtónkat. Jön a másik, és megszámolja, hogy hány indiánt, rastát és inuitot alkalmazunk, mert a kisebbségek egyenlő foglalkoztatásának szabálya szerint ennyi és ennyi a fejadag. És akkor még nem beszéltem a nem és életkor szerinti megkülönböztetés tiltására.

Szándékosan hülye példákat választottam, de lényegében mégiscsak arról van szó, hogy vannak bizonyos munkajogi, emberjogi, kisebbségi jogi, stb. szabályok, amelyek nagyban-egészben eddig is voltak nálunk is, csak nem vettük komolyan. Kit zavar mondjuk Budapesten, ha beáll a rokkantak parkolóhelyére? Brüsszelben megpróbáltam. Nem egészen három perc múlva kerékbilincs volt a kocsimon. És hiába magyaráztam, hogy a gyerekemnek eltört a bokája, hiába vettük elő a csomagtartóból a tolókocsit, azt mondták: nincsen kék cédulánk a tolókocsis piktogrammal.

Hogy a nagy ügyekben mit várok? Valószínűleg megjelennek a nagy hálózati pr-cégek, amelyek kimentek, vagy amelyek még nem jöttek be. Megint fölértékelődik ezáltal a helyi szakemberek ázsiója, mert tudják, merre növekszik a számozás a Király utcában, s hogy a Konyhamagazin gasztronómiai lap. Ugyanakkor, ahogy az árak után a bérek is közeledni fognak az EU színvonalhoz, megjelennek majd a fiatal nyugat-európai pr-szakemberek, akik itt próbálnak érvényesülni, magyar cégeknél. A pr-en belül igen megnövekszik a válságkommunikáció szerepe, mert ahogy Spanyolországban, Portugáliában vagy különösen Görögországban annak idején, folytatódik a tavaly óta tapasztalható elvándorlás. A multik EU-n kívülre viszik a termelést, mert ott olcsóbb. Az is jellemző lesz, hogy néhány, ma itt termelő multi csak képviseleti irodát meg a marketingfunkciót hagyja itt, a termelést pedig az EU-n belül egy országba központosítja. Ezt pedig kőkeményen válságkommunikálni kell.

És legfőképp remélem, hogy egyszer már a New York-i elvárások ellenében a New York-i óradíjakat is érvényesíthetjük.