Becsült olvasási idő: 1 perc
MeH - szakmai elismerések
Több marketing- és reklámszakember is állami kitüntetést kapott a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából. A díjazottak sorában van Sas István, Szántó Péter, Birinyi József és Végh Károly.

A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje elismerést vehette át Sas István reklámfilm-rendező, a Kommunikációs Akadémia (KOAK) igazgatója, a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) elnökségi tagja. Sas Istvánnak nem ez az első elismerése, ugyanis korábban Balázs Béla-díjjal ismerték el filmrendezői munkásságát.

A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét Szántó Péter, a Noguchi Porter Novelli kelet-európai elnök-vezérigazgatója is átvehette, míg Birinyi Józsefet, a Média Flash Reklámiroda filmrendezőjét a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztjével tüntették ki.

Bánffy Miklós-díjat adományoztak a kultúra és a közművelődés területén nyújtott kiemelkedő munkáért Végh Károlynak, aki a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) marketing és közönségkapcsolatok főosztályvezetőjének.

A kitüntetéseket a Parlamentben rendezett ünnepségen adták át, ahol részt vett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke.