A cikk eredetileg a Kreatív májusi számában jelent meg. 

Biztos vagyok benne, amikor valaki kijelenti, hogy a tévé halott, az internet és a YouTube átveszi a helyét, akkor valahol felsír egy „A nagy WAP-blöff” Uj Péter-cikk, hogy emlékeztessen arra, mennyire csúnyán be lehet nézni az ilyen nagy techjóslatokat. Ha valaki lemaradt volna az említett írásról, röviden Uj ebben arról írt, hogy mekkora ordenáré hülyeség, hogy az emberek egyszer majd a mobiljukon fognak internetezni, sőt, filmeket nézni! De hasonló jelenség a print újságok temetése is, amiről minimum húsz éve rendre kijelentik, hogy kész, vége, meghaltak, megölte őket az internet. És persze, igaz, hogy ma már a nyomtatott sajtó valóban nem virágzik úgy, mint egykor, de abszolút nem halt meg, sőt, jól láthatóan adaptálódik az új helyzethez. Ott van például a 444 Makrója, ami jól mutatja, milyen lehetőségek vannak ma is a print kiadványokban, nemrég pedig a 24.hu jelentkezett a Riporter című lappal, amiben kinyomtatják az internetet. 

Hasonló a helyzet a tévé és az internet viszonyában is. Míg a 2010-es évek elején több helyen is megjósolták, hogy záros határidőn belül leolthatják a villanyt a tévétársaságok, ma már jól látszik, hogy egyelőre a streamingplatformok és a YouTube azért nem mértek ekkora csapást a műfajra. 

„A teljes népesség körében a napi tévénézési idő 10 perccel volt kevesebb 2020-hoz képest, és bizonyos mértékű csökke nés minden korcsoportban megfigyelhető. A 18–49 évesek 3 óra 33 percet tévéztek, ami 11 perces csökkenést jelent tavalyhoz képest, az 50 év felettieknél 7 perccel mérséklődött, de még így is közel 7 órát tett ki a tévénézési idő. A 4–17 éveseknél volt a legnagyobb csökkenés: naponta átlagosan 2 óra 44 percet töltöttek a képernyők előtt, ami 33 perccel kevesebb, mint 2020 második negyedévében. Fontos azonban megjegyeznünk, hogy a tévénézési idő csökkenése feltehetően összefügg a Covid-helyzet enyhülésével, ugyanakkor mindegyik korcsoport esetében magasabbak maradtak az értékek a Covid előtti, 2019-es szinthez képest” – írtuk egy évvel ezelőtt a Nielsen hazai felmérése alapján. Ez pedig jól mutatja, hogy még jócskán messze vagyunk attól, hogy a lineáris tévézésnek búcsút mondjunk. 

Az viszont igaz, hogy a YouTube valóban hihetetlen fontos mozgóképes platform, különösen a fiatalok számára, ahogy az is tagadhatatlan, hogy a magyar médiapiaci viszonyok között a közszolgálatiság fontos szereplője. Úgyhogy ha az a kérdés, hogy a tv-sztárt megölte-e a YouTube, akkor a válasz: nem. Ám hazai viszonylatban közszolgálati sztárokat sokkal jobban kitermel, mint az adófizetői milliárdokból működő nemzeti szolgáltató. 

Tájékoztatás, oktatás, szórakoztatás 

A közszolgálatiság egy jó szó, amin lehet csámcsogni. Nehéz definiálni, hiszen minden médiatudós szeret máshogy gondolkozni róla, mint a többiek. Alapnak azonban jó lehet az, amit Koltay András egy 2007-es cikkében ír a Médiakutatóban. „Thomas Gibbons szerint a közszolgálati média két meghatározó jellegzetessége, elengedhetetlen, a megkülönböztetést lehetővé tevő fogalmi eleme az univerzalitás és a kulturális felelősség. Az előbbi garantálja azt, hogy a közszolgálati média a lehető legtöbb emberhez, fogadókészség esetén gyakorlatilag a teljes lakossághoz eljusson, tehát ne legyen technikai vagy anyagi akadálya a műsorokhoz való eljutásnak (jelen helyzetben ezt kizárólag földfelszíni, analóg műsorszolgáltatás útján lehet kivitelezni), míg az utóbbi arról kezeskedik, hogy a műsorok megfelelően magas színvonalúak legyenek, szórakoztassák és tájékoztassák, valamint okítsák is a közönséget. Az utóbbi gondolat mélyén lappang – mintegy a megvalósítás előfeltételeként – egyfajta kulturális konszenzus létének elfogadása: a műsorok célközönségének, tehát az adott országban élők túlnyomó többségének rendelkeznie kell egyfajta közös minimummal a vallott és képviselt értékek, preferenciák tekintetében (Gibbons, 1998: 56.). 

Erre a két alapra épülve, az angol felfogás a maga tömör fogalmazásmódjával a tájékoztatás, az oktatás és a szórakoztatás (infor mation, education, entertainment) triászával azonosítja a közszolgálatiság tartalmát – az 1920-as évektől mindmáig.” 

Ez persze még mindig elég tág megfogalmazás, de azért ad egy képet arról, hogy elméletben mi lenne a feladata a közszolgálati médiának. Ami feladatnak pedig jelenleg Magyarországon – ahol ellenzéki politikusok négyévente csupán percekben mérhető időmennyiséget kapnak képernyőn – a YouTube valóban jobban eleget tesz, mint a tévécsatornák, legyen az akár állami vagy kereskedelmi. Utóbbival kapcsolatban ugyanis szintén lehet(ne) közszolgálati elvárásokat támasztani, ahogy Koltay írja: „A köz szolgálata (például a demokratikus berendezkedés működésének elősegítése) bizonyos értelemben a média egészében, általánosan érvényesülő kötelezettség.” 

Előbbi gyakran a politikai elkötelezettsége miatt nem tesz eleget a feladatnak, utóbbi pedig rendre arra hivatkozik, hogy olyan műsorokat állít elő, amire igény van, és ez általában nem esik egybe a kívánatosnak tartott kifinomult, kulturális, informatív és edukatív tartalmakkal. Nos, ezekkel az erőkkel szemben tényleg nem elhanyagolható a (magyar) YouTube-szcéna bizonyos csatornáinak sikere, ami bizonyítja, hogy a nézők igenis ki vannak éhezve a minőségi közéleti és kulturális tartalmakra. Persze egy YouTube-videó nézettsége nem összehasonlítható egy tévéműsoréval, de a magyar közszolgálat kapcsán az embernek amúgy sem tévét felrobbantó nézettséget produkáló műsorok jutnak eszébe (sajnos). Azt viszont ki lehet jelenteni, hogy abszolút nem elhanyagolható, milyen közéleti tartalmak futnak be egyre nagyobb karriert a nézőkkel vívott harcban. 

De mire van igény? 

Ha az ember meghallja a közszolgálati tévé kifejezést, szinte biztos, hogy mindenféle beszélő fejek jutnak eszébe, különböző hátterekkel. Kulturális, közéleti, kisebbségi, politikai műsorok. Nos, mindez a YouTube-on is képviselteti magát, bár ezen a platformon más jellegű műsorokra bontva érdemes vizsgálni a felhozatalt. Közszolgálatiság szempontból mi interjú, vlog és témaspecifikus csatornákra bontottuk a válogatást. Ám mielőtt belemegyünk a csatornák bemutatásába, két dolgot muszáj leszögezni. Egyrészt a YouTube felhozatalából csak a teljesség igénye nélkül lehet szemezgetni, hiszen képtelenség minden kontenttel tisztában lenni, a bemutatandó csatornák esetében arra helyeztük a fókuszt, hogy egyrészt jól példázza a kategóriáját, másrészt olyan tartalom legyen rajta, ami szerintünk a tévénézők számára is hordozna hozzáadott értéket. 

A másik, amit fontos hangsúlyozni, hogy ezzel a bemutatással nem azt sugalljuk, hogy ezek a műsorok, így, ahogy vannak, tévében is működnének. Hiszen természetesen erről szó sincs, mindkét platformnak megvannak a maga adottságai, és az átmenet a kettő között ritkán sikerül. (Habár Hajós András Dalfutárja jó példa arra, hogy lehet azért átmenet.) 

A YouTube és a podcastok kora remek bizonyíték arra, hogy „rohanó világunk” és „a mai fiatalok már csak nyolc másodpercig tudnak figyelni” sivalkodások ide vagy oda, ha egy tartalom jó és érdekes, azt fogyasztani fogják. Még akkor is, ha csak ül két ember, és beszélget egy, két, akár három órán keresztül. Ilyen például a Friderikusz Podcast. A rutinos interjúkészítő Friderikusznak közel 200 ezer feliratkozója, és több százezres, néha milliós megtekintése van a beszélgetős videóin. 

Szintén egyszerre podcast és YouTube-os interjúműsor Sajó Dávid Afterje, jelenleg is aktív hazai zenészekkel, nagyjából egyórás interjúkkal. 

De nem kell podcastcsatornának lenni ahhoz, hogy az ember népszerű beszélgetős műsort készítsen YouTube-ra. A választási időszak egyik fontos szereplője volt Osváth Zsolt és a ZSHOW ahol az egykori Való Világ-szereplőből lett influ enszer ellenzéki politikusokkal beszélgetett. A politikusok meghívása a klasszikusan szórakoztató csatornaként működő oldalon jól mutatja, hogy a szórakoztatás és a közszolgálatiság/politikusság nem szükségszerűen zárják ki egymást. 

Valamint interjú műfajban ne feledkezzünk meg D. Tóth Krisztina Elviszlek magammal című műsoráról se, amiben a WMN-alapító (külföldi mintára) popkulturálisan fontos emberekkel megy el autózni, és közben megbeszélni a világ dolgait. 

Ezeknél kicsit jutubosabb műfaj a vlog, amiben a készítők az élet, életük különféle területeibe engednek bepillantást. Erről nyilván sokaknak az instás beautyinfluenszerek haj ápolási és botoxolási rutinjai juthatnak eszükbe, de egyrészt ott van például Viszkok Fruzsi, akinek ennél azért sikerül minőségibb szépségvlogot csinálnia, másrészt a vlogolás nem csak üres, kirakatélet bemutatásáról szólhat. 

Ott van például a hazai szcéna egyik meghatározó alakja, Magyarósi Csaba, aki amellett, hogy a saját életét videózza, és változatos topikokban nyilatkozik meg, különféle „első kézből megtapasztalós” videókat forgat techtémáktól kezdve az utazásig. 

Ha pedig már utazás: a paródiafeldolgozásokkal híressé vált Pamkutya egy ideje profilt váltott, és travelvlogként funkcionál főleg. A duó utazós kontentje nemcsak a fel használók figyelmét köti le, hanem pár éve a Budapest Bank is felfigyelt rájuk, és forgattak velük egy többszörösen díjnyertes sorozatot, amiben Pamkutyáéknak Afrikából kellett készpénz nélkül hazajutniuk. 

Ám hogy hozzunk egy klasszikus, „csajosabb” vlogot is példának; a dunaszerdahelyi születésű, félig algériai Karen Touati amellett, hogy olyan, fiatalokat foglalkoztató témákról vlogol, mint huszonévesen házasodni, utazni, önkénteskedni és fenntarthatóan élni, beszél a rasszizmusról, valamint arról, hogyan éli meg a származásából fakadó élményeit. 

Karen nem az egyetlen jutuber, aki kisebbségi témákat érint. Vannak ebben a műfajban is tematikus csatornák, mint például a Roma News Production, ahova 2014 óta készülnek a cigány léttel kapcsolatos videók, komoly és szórakoztatóbb hangvételben egyaránt. És ott van a sajnos egy ideje nem frissülő Tajgetoszt Show is, a „videóblog az élet értelmét képező akadályokról”, amin Fekete Ádám, mozgássérült színész-rendező-dramaturg humorral vegyítve mutatta be az élet és saját élete abszurditásait. 

A YouTube egyik legnagyobb vonzereje azonban kétségtelenül a tematikus csatornákban van. Az egyik legismertebb ilyen a techkütyükkel és gamerkontenttel foglalkozó TheVR. A csatorna abszolút közszolgálatinak tekinthető, hiszen olyan kurrens, fiatalok millióinak életét tematizáló tartalommal foglalkozik, amire igenis a társadalom nagyjának figyelnie kéne. 

És hogy mennyire nagy az igény a „kocka” kontentre, a Röviden – Tömören és az Űrkutatás magyarul, tudományos csatornák is alátámasztják, amelyek a maguk 96 és 66 ezer feliratkozójával kimagasló népszerűségnek örvendenek. 

Mellettük érdemes lehet még figyelni Dörner Csenge, valamint a Rezervátum nevű csatornákat is. Előbbi a pénzügyi ismereteinkben tátongó űrt igyekszik betemetni, utóbbi pedig a társadalom egésze számára fontos politika- és jogtudományi fogalmakat és témákat jár körül. 

És milyen jó lenne mindez egy helyen! 

Szép és jó, hogy az ember innen-onnan, különböző csatornákról összeállíthat magának egy közszolgálati playlistet, de az lenne az igazi, ha mindezt egy helyen, egy csatornán (akár tévében, akár YouTube-on) kaphatná meg. Nos, erre ad valamennyire megoldást a Partizán, amire talán nem túlzás azt mondani, hogy a jelen magyar médiapiacon a leginkább közszolgálati csatorna. Tematikus sorozatokkal fednek le szinte mindent, amit az ember elvárna a közszolgálattól. Popkulturális és politikai mélyinterjúk, közéleti vitaműsor civilekkel, ország - járó adások stb. Plusz a csatorna a kampány időszakában különösen fontos szerepet töltött be a napi politikai, közéleti tartalmaival, valamint a 24.hu-val közösen készített Frontvonal című online tévéműsorfolyamban mutatta be a 2022-es választásokat. Az pedig, hogy a kampányban készült műsorokat (is) több tíz- és százezren nézték meg, arra enged következtetni, hogy van igény a valódi politikai műsorokra Magyarországon. Gulyás Marci pedig a példa rá, hogy a jelen médiapiaci viszonyai között a YouTube ki tudja termelni a saját közszolgálati sztárját.