November elejétől új márkaigazgatója van a Kifli.hu-nak Poppe Anna személyében, aki a Kifli márkastratégiájáért, kampányaiért, illetve PR-kommunikációjáért felel. Ez egy újonnan létrehozott a pozíció a vállalatnál, korábban a feladatkör egy kisebb csapaton belül oszlott meg, de a cég növekedésével párhuzamosan növelni kellett a csapatot is.
Poppe Anna az elmúlt több mint 8 évben a Philips globális csapatában volt termék-, majd kategóriamenedzser, legutóbb pedig termék marketingigazgató az úgynevezett male grooming kategórián belül (ez mindenféle szőrápolási terméket takar, hajnyírók, szakállnyírók, testszőrnyírók stb).

Itt többek között a termékfejlesztésért felelt az ötlettől a megvalósításig, a kampány- és kommunikációs stratégiáért, illetve globális üzletfejlesztési és növekedési tervekért is Amerikától, Európán és a Közel Keleten át Indiáig és Kínáig. “Nagyon büszke vagyok a legutóbbi kampányunkra, ami, ha minden igaz Magyarországon is fog futni, néha azért becsekkolok a régi kollégáknál, meg benézek egy-egy boltban a polcra, hogy minden jól megy-e” - nyilatkozta a Kreatívnak Poppe Anna.
A szakember Hollandiából tért haza a Kifli hívására, amiről így beszélt lapunknak: “kifejezetten a Kifli győzött meg szakmailag, de nem elhanyagolható, hogy sok év után már nagyon hiányzott a család és így nem csak hozzájuk kerültem közelebb, hanem egy nagyon-nagyon szerethető márkát is építhetek, amit már Hollandiából is szerettem. Először anyukámnak rendeltem tőlük 2020-ban anyák napjára, azóta tart a szerelem, így nem volt nagyon nehéz döntés, hogy akarok-e csatlakozni a csapathoz.”
Mint azt a Kreatív megtudta, néhány hónappal ezelőtt csatlakozott a Kifli.hu-hoz Németh Norbert is digitális vezetőként.

