A Bónusz Brigád közösségi vásárlóoldal a vizuális identitásához illeszkedő zenei névjegyet, azaz hangos logót készített, amelynek továbbgondolására zenei pályázatot hirdetett. A Brigád dal című hangos logó szerzője Wolf Péter Erkel Ferenc- és Fényes Szabolcs-díjas zeneszerző, többek között a Vuk zenéjének szerzője és Tariska Szabolcs, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett szövegíró-énekes, az Amorf Ördögök egykori alapító tagja. Az augusztus elsején induló zenei pályázaton a dalt – akár a zene, akár a szöveg, akár a képi megjelenítés tekintetében – bárki újraértelmezheti. A kezdeményezés mellé állt az A38 koncerthajó és a Lángoló Gitárok, az Index.hu zenei blogja.
A pályázaton több kategóriában is lehet nevezni, ezek, továbbá a számhoz tartozó zenei sávok és minden további, a pályázattal kapcsolatos információ a Brigád dal 1.0 verziójával együtt elérhető a pályázat weboldalán. A szövegírók közvetlenül a döntéshozóknak írhatják meg ötleteiket, míg az énekesek a dal karaoke-verziójának segítségével vehetik fel elképzelésüket. A nevezéseket hattagú zsűri – Wolf Péter zeneszerző, Tariska Szabolcs szövegíró-énekes, Turza Tomi, az A38 programszervezője, Dankó Gábor, a Lángoló Gitárok főszerkesztője, valamint a két Bónusz Brigád-alapító, Heller Gábor és Kaprinay Zoltán – fogja elbírálni. Emellett a Bónusz Brigád 275 ezer főt meghaladó Facebook-közössége is véleményezheti a legjobb műveket. A játék első helyezettje 250 ezer, a második 150 ezer, a harmadik 100 ezer forintot nyer, illetve két különdíjat is odaítélnek: egy pályázó profi stúdiókörülmények és terjesztés segítségével örökítheti meg a művét, egy másik pedig az A38 hajón léphet fel előzenekarként.
Az egy hónapig tartó pályázat szeptember elsején, a Bónusz Brigád első születésnapján zárul. A pályázattal kapcsolatos kommunikációs feladatokat az LWp Kommunikáció látja el.
