hero
Molnár Zoltán

Rovat:

Reklám
Becsült olvasási idő: 1 perc
Meghalt Lányi Judit szövegíró

A legismertebb szlogenje a mai napig egy nagy hazai sörmárka jelmondata. Lányi hosszú betegség után, 53 évesen hunyt el.

53 évesen elhunyt Lányi Judit szövegíró, aki korábban a Y&R-nál és a Publicisnél is dolgozott, később pedig külsőzött a Kirowskinak, a HD360-nak és a Labowskynak, értesült a Kreatív Kovács Leventétől, a Reklámtörténet alapítójától, szerzőjétől. A megemlékezés kitér rá, hogy Lányi hazai és nemzetközi ügyfeleken is dolgozott (Erste Bank, Telenor, Danone, Borsodi), sőt az ő szüleménye volt a Borsodi köztudatba égett szlogenje:

Az élet habos oldala.

A Lányi Juditról írt nekrológ itt olvasható teljes egészében, itt idézünk belőle. Lányi az ELTE TFK magyar-angol szakán végzett, majd a Magyar Narancs újságírója lett. Hamar szövegíró lett a kilencvenes években, a Young & Rubicam (Y&R) reklámügynökségnél kezdte ezirányú pályáját, később a Publicishez igazolt, majd visszatért a Y&R-hez. Innen aztán elbocsátották, szabadúszni kezdett, könyveket fordított és kórusban énekelt.

Mint fentebb írtuk, sok nagy márkának dolgozott a projektjein, jellemző volt, hogy egy nagy borsodis pályázat során a leadott anyagból csak a habosoldalas szlogent fogadta el az ügyfél. „Azon ritka reklámosok közé tartozott, aki nem a bullshitelést szerette, hanem az értelmes gondolatokat, a jól megírt mondatokat” – írták Lányiról, aki a nyelvi igényesség mellett az igazságosságért szállt síkra gyakran.

(Borítókép: Reklámtörténet)