hero
Köszönöm a Szent Margit Kórházat
Bús Balázsnak, Óbuda-Békásmegyer polgármesterének postaládájába érkezett egy levél, egy óbudai édasnyától, melyben a Szent Margit Kórházzal kapcsolatos élményeit osztja meg. 
Kedves Polgármester Úr!
 
Hónapok óta fogalmazgatom magamban ezt a levelet, és végre megérett, valamint a körülmények is úgy hozták, hogy meg tudom írni – a gyerekek alszanak, béke van és csend…
Engedje meg, hogy levelem, mintegy “Vásárlók könyvébe” írt bejegyzés legyen. És mindenképpen írnék bele, mert bosszant, hogy Panaszkönyvnek hívjuk (a hivatalokban panasznapot tartanak, etc.). Mert természetesnek vesszük, ha valami jó, mintha minden járna nekünk… No, de nem ez a lényeg.
 
Köszönöm a Szent Margit Kórházat.
Köszönöm, hogy harcol érte, hogy szívén viseli a sorsát!
 
Mindkét gyerekünk itt született, és ha a jó Isten is úgy akarja, leendő gyerekeink is itt fognak. Pedig a kórház nem divatos, nem is alternatív, ha nem veszem annak azt a giga labdát, amin vajúdni lehet, vagy azt, hogy lehet lábtartó nélkül is szülni, ha az ember elég gyors… A kórház ugyan régen elvesztette 115 évvel ezelőtti fényét, de talán ennek a fénynek a megmaradt pislákolása miatt éreztem úgy minden alkalommal, hogy ismerős helyen járok.
Mert ugyanolyan átható ételszag terjeng a konyhájából, mint amilyen óvodás koromban szívodott a ruhámba, a hajamba, és felejthetetlenül az orromba is – és minden látogatáskor felidéződik bennem valamely kedves, ovis emlék…
A nővérek, szülésznők egy része még mindig azt a nem kifejezetten divatos, de ugyanannyira kényelmes, megkötős, térdig érő, orrán-sarkán lukas cipőt hordja, mint annak idején az óvónénik (amúgy egészségügyi dolgozó koromban nekem is volt olyanom, és ismétlem, amilyen nem túl szép, annyira kényelmes az a lábbeli!), az orvosok egy része most is klumpában jár, a szülészet előtti debella gyurmanő pedig ugyanabban a szocialista stíluban készült, mint a legtöbb társa amire, a ’80-as évekből emlékszem.
A gyermekágyas részleg zuhanyzója olyan, mint egy fröccsöntött űrhajó-kapszula Pirx kapitány kalandjaiból, akkora küszöbbel, amit még Armstrong is nehezen lépett volna át a Holdon, nemhogy egy mezei kismama gátsebbel, vagy ne adj’ Isten császársebbel…
És gyanítom, hogy a várandós-gondozóban lévő képeket talán még nagyanyám is nézte… És én is szívesen nézem. (Például elképesztően sok Ladát és Trabantot számláltam meg rajtuk, amíg az orvosra vártam.)
Mindkét gyerekünk gyorsan és könnyen született választott orvossal és szülésznővel. Bárkárkivel volt dolgom a vizsgálatok során, kedvesen, normálisan viselkedett és persze igyekeztem én is normálisan viselkedni. Mindig hangosan köszöntem, ahogy sok-sok évvel ezelőtt a szüleim tanítottak, és ez láthatóan többeket meglepettséggel vegyes örömmel töltött el. Nem hisztériáztam, ha várnom kellett, vagy valaki elém került. Igen gyakran mosolyogtam.
És csodák csodájára működött. A szülés előtti 6 hónap, és az utána itt töltött 3 nap kifogástalan volt. Mind a gyermekágyon, mind a csecsemős részlegen dolgozók kedvesek, lelkiismeretesek voltak. Pedig gyakorlatilag szinte ugyanaz a 3 hulla fáradt orvos, szülésznő és csecsemős dolgozott mindannyiunk meglepődésére.
Rengeteget nevettünk. Pedig tele volt az osztály, nem volt szabad ágy. (Azt külön ajándékként éltem meg, hogy nagyon helyes szobatársaim voltak, akik megelégedettségét ezúton továbbítom Önnek!)
Annyira jól éreztem magam bent, hogy a férjem Margaréta Szállónak nevezte el a kórházat (biztosan Hrabal is így tett volna!), ahol még Szépeségszalon is található!
Az jutott eszembe, hogy indulhatna esetleg egy Margit Kórházat örökbefogadó kampány: például, hogy “FOGADD ÖRÖKBE A 343-as SZOBÁT!”, és akkor lennének képek a szobában, meg információs táblák az újszülött gondozásáról ábrákkal, óra, esetleg a beépített szekrények kikerülnének a szobákból, hiszen használhatatlanok, ha csak nem azt a célt szolgálják, hogy a mellette fekvő kismamában minden ajtónyitásnál maradandó sérülést okozzanak.
Vagy “FOGADD ÖRÖKBE A GYEREKÁGYAS WC-T”! Ugyanis így talán az említett helység 2,5 WC-jéből 3 lehetne használható, és zárható. (Pillanatnyilag az egyik teljesen jól zárható, de nem nyitható, és egy szekrény lakik benne évek óta. A másik kilincse jószerével csak foggal tartható, a harmadik ajtajának kerete pedig úgy meg van vetemedve, hogy frissen szült anya legyen a talpán, aki egy kézzel, vállbedobással ki tudja nyitni! Majd be tudja zárni…)
Mivel a kórházon és az Önkormányzaton kívül álló okok miatt ilyen szegény az eklézsia, segíthetnének a szülők, hiszen mindnyájunk számára ebben a felfokozott érzelmi állapotban megnő a Kórház eszmei értéke. (Az nyílt titok, hogy a kórház dolgozói pótolnak szükséges eszközöket otthonról, vagy vesznek a saját pénzükből, hogy legyen…)
 
Kedves Polgármester Úr!
 
Szeretném kiemelni Dr. Burik Zoltán nevét, aki mindkét alkalommal olyan lelkiismeretesen végezte dolgát a várandós gondozás és a szülés alatt, mintha csak a saját gyermekéről lenne szó! Azon kívül, hogy szerintem szegény a kórház ügyelési rekordere, képes volt bilokálni, ugyanis egyszerre szültünk ketten, és mindkettőnknél ott volt! (Hát ilyen orvosai vannak a Szent Margit Kórháznak!)
Valamint Szadovszky Gáborné szülésznőt, aki elképesztő szakértelme mellett végig olyan kedves és figyelmes volt velem, mintha az édesanyám lenne.
Továbbá Dr. Téglás Emma neonatológus doktornőt, aki mindig kedvesen és jókedvűen, nagy szeretettel segített ottlétünk alatt.
 
Isten éltesse Önt és a Szent Margit Kórházat! Kívánok sok sikert, jó munkát, és kitartást az elkövetkezőkhöz!
 
Szeretettel:
 
Óbudai Édesanya