Jó ideje már csak a partvonalról, vagy ha úgy tetszik valamiféle mentális védgát mögül figyelem a reklámszakmát, ám a mostani áradás és annak hordaléka engem is be- és némileg kiborított.

Egyfelől: aki az elmúlt években kommunikációs szakemberként végzett munkájával gyűlöletet szított, félelmet gerjesztett, mérgezte a közgondolkodást, vagy így-úgy-amúgy alakítója, fenntartója volt az abuzív hatalmi struktúrának, az viselje ennek a felelősségét, minősített esetben legyen elszámoltatva – ez tiszta sor. Aki lopott, korrumpálódott, az is. Gondolom, ez nem kérdés.

Másfelől: mi a helyzet azokkal, akik így utólag ott se voltak? Vagy csak úgy messziről? Vagy csak kesztyűs kézzel?

Hadd citáljam ide Gosztonyi Csaba választás másnapján írt, találó posztját: “Reklamosok! Es akkor matol mar pl.  a Lounge nem piaci szereplo? Kikerul a nivos szakmai konferenciak foszponzorai es kerekasztal resztvevoi kozul es azok az emberek is, akikkel elbaboztuk, hogy ez veluk egyutt egy piac es ok annak megbecsult szereploi?”

Az első kérdésére úgy tűnik, közben megkaptuk a választ, a másodikon viszont érdemes kicsit továbbmenni. De tényleg! Nézzük már végig az elmúlt évek konferencia szereplőit, szakmai együttműködéseit, üzleti kapcsolódásait. Hol voltak a most felszabadultan hőbörgők? Hol voltak a frissen előbújt forradalmárok? Ki, merre bábozott éppen? Hol volt a társadalmi felelősségvállalás, meg a purpose alapú működés? Oké, hogy volt az is, meg voltak itt tisztességesen gondolkodó és viselkedő emberek is jócskán –, de azért ahhoz, ami itt iparági szinten zajlott, elég sokan asszisztáltak valamilyen módon.

Még továbbmegyek, vagyis inkább vissza: honnan jött ez az egész, miből fakadt? Előtte mi volt itt? Tegye már fel a kezét az, aki vagy akinek a cége, munkaadója nem volt soha semmilyen “visszaosztásban” érintett! Tegye fel a kezét az, aki alkalmazóként vagy alkalmazottként soha semmilyen “adóoptimalizáló” foglalkoztatási formában nem vett részt! Tegye fel a kezét az, aki nem ismer egy “Mr. vagy Ms. 10-20%-ot” sem! Ennek a szakmának egy jó része sajnos a 90-es évektől így szocializálódott: ügyeskedés, levajazás, üzletszerű kéjelgés és kéjelegtetés.

Ehhez képest mi volt a baj a NER korrupciójával (ami még csak nem is a legnagyobb bűne volt)? Az, hogy már nem 10%-ról volt szó, hanem a többszöröséről? Vagy hogy közpénzt lopni nagyobb bűn, mint céges profitot dézsmálni? Az a baj, hogy túltolták? Vagy végül is csak sokkal profibban csinálták ezt a részét? Bizonyos szempontból akár hálásak is lehetünk, hogy megmutatták: a tisztességes üzleti magatartás és az egészséges verseny hiánya ide vezet.

Nézzünk szembe vele: ami itt összességében történt, az a személyes felelősség igen széles skáláján* ugyan, de végeredményben belőlünk fakadt. Azokból, akik csinálták, meg azokból, akik hagyták, hogy így legyen. A jó hír viszont, hogy itt a lehetőség újragondolni és meghaladni ezt az egészet. Ehhez viszont az kell, hogy a hőbörgés után (vagy inkább helyett) egy kicsit elcsendesedjünk, magunkba nézzünk (tényleg mindenki csak annyira, amennyire az ő esetében indokolt), majd végiggondoljuk, hogy a továbbiakban hogyan és milyen iparági környezetben szeretnénk működni.

Valójában az új norma a kérdés. Az, hogy mostantól mit tekintünk szakmailag, emberileg, társadalmilag, iparágilag elfogadhatónak. Újrapozícionálás, ha úgy tetszik. Ha már ez a szakterületem.

Jó szembenézést, konstruktív párbeszédet, emberi és szakmai fejlődést kívánok mindannyiunknak!

* A szerző elfogadó abban a tekintetben, hogy a személyes felelősség mértéke akár a 0-hoz is közelíthetett. Azt is elfogadja, hogy sok ember nem volt olyan helyzetben, hogy kívül maradhasson a rendszeren – egyszerűen az volt a realitás. Mindemellett azt is gondolja, hogy a közösen megélt realitást az egyéni valóságok összessége alakítja, amelyek pedig az egyének gondolkodásából, döntéseiből és cselekedeteiből fakadnak, ezért a személyes felelősségvállalásnak igenis van jelentősége. Nem a múltunk, hanem a jövőnk miatt.